Salamon

Összművészet és jazz

2011.07.16. 17:45

Programkereső

Július 14-én a Trio Inception kiállításmegnyitóval egybekötött koncertjére, 15-én pedig jazz koncertre került sor a Szombathelyi Bartók Fesztiválonn.

Három gyerekkori jóbarát, Kiss Péter (zongora), Háry Péter (cselló) és Szendrey Dániel (kürt) egy róluk készült közös kép alapján rájöttek, mennyire jó lenne együtt muzsikálni. Azonban, ahogyan Kiss Péter kérdésemre elmesélte, hosszas keresgélés után sem sikerült használható darabot találniuk. Ekkor jött az ötlet, hogy mai fiatal zeneszerzőket kérjenek fel, komponáljanak erre az apparátusra. Ez hangzás szempontjából is nagy kihívás, hiszen a cselló és a kürt egy fekvésben mozognak, a szimfonikus zenekarban kiegészítik egymást, de trió formációnál nehéz olyat komponálni, hogy jól szóljon.  Első önálló koncertjüket januárban tartották a FUGÁban, ahol négy darabot mutattak be. Közülük egyet már decemberben eljátszottak Matkó Tamás zeneszerzői Kodály ösztöndíja kapcsán. Itt hallották a szombathelyi szeminárium szervezői a triót, később pedig a FUGA-beli hangverseny kritikája is eljutott hozzájuk. Mivel már tudták a szervezők, hogy a Képtárban egy kiállítás megnyitója apropóján fog játszani a trió, eleve összművészeti produkcióban gondolkodtak, s így találták meg Virág Melindát, a Fülöp Viktor ösztöndíjas koreográfus-rendezőt, aki a hangfelvételen megkapott zenei anyag alapján Debreczeni Márton, Lipka Péter és Szász Dániel táncosokkal dolgozva megalkotta Noé fiai című tánckompozícióját. A fénytechnikára pedig, amely a különleges hangulat elmélyítésében segített, Kocsis Gábort kérték fel.

27. Bartók Szeminárium és Fesztivál
27. Bartók Szeminárium és Fesztivál

A Trio Inception produkciójának első fele hagyományos koncert volt, amelyen Tornyai Péter, Matkó Tamás, Szigeti Máté és Kákonyi Árpád egy-egy kompozíciója csendült fel. Szünet után következett a táncos produkció, amelyen három Zombola Péter-mű, valamint egy Zarándy Ákos-darab szólalt meg. Kiss Péter elmesélte, hogy egyedül a csellóra és zongorára komponált Etűd című Zombola-kompozíció készült kifejezetten úgy, hogy a szerző már tudta, hogy a bemutatón tánc is lesz. A repertoárra vonatkozó kérdésemre a zongorista elmesélte, már további zeneszerzők dolgoznak új darabokon, és azon gondolkodnak, hogy a régi zenei repertoár néhány darabjából jó lenne átiratokat készíteni.

27. Bartók Szeminárium és Fesztivál
27. Bartók Szeminárium és Fesztivál

Másnap, péntek este a Zeneiskola mellett lévő Café Móló étteremben „lefogyasztható" belépőjegyek ellenében könnyed jazz muzsikát hallhattunk, ismert standardeket és a muzsikusok saját szerzeményeit vegyesen. Az est két főszereplője, a Lakatos-Ablakos Dezső ösztöndíjas énekes, Fábián Juli és a szintén ezen ösztöndíjat idén elnyert zongorista, Pintér Péter voltak. Partnereikkel, Fonay Tibor basszusgitárossal és Csizi László dobossal kiválóan együttmuzsikáló csapatot alkottak. Külön meglepetés volt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszéke tanárának, László Attilának a közreműködése, aki a koncert házigazdája és egyben gitáros kisegítője is volt, emelve az est és a vacsora fényét.