Cecília

szupeeer!!!

2011.08.07. 23:45

Programkereső

Viki örvendik

Hát, ennyit már nagyon-nagyon régen röhögtem próbán, mint ma. Szupeeer volt. Úgy szeretem, ha ilyen lazán lehet próbálni! Vannak keretek, de nem olyan szorosak, hogy ne tudjon az ember önállóan, szabadon mozogni, és nem is olyan tágak, hogy azt sem tudjam, mi a lótuszt csinálok. Pont jó. Imádom látni az osztálytársaimat, amikor elvesztik a fejüket, nem akarnak jók lenni, nem akarnak teljesíteni mindenáron, egyszerűen csak élvezik, amit csinálnak és teljesen kifordulnak önmagukból! :D Új színek dögivel, remek ez a próbafolyamat, eddig! :)

Az egyetem eddigi 3 évére nem mondhatnám, hogy ez a lelkiállapot volt jellemző általánosságban (persze voltak kivételek). De valószínűleg természetes is, hogy ha valaki bekerül a SZÍNMŰVÉSZETIRE az jó akar lenni folyton-folyvást. Márpedig ez lehetetlen! Ez nekem a nyár nagy tanulsága. Eddig is tudtam, éreztem, de most már NÉHA kivitelezni is tudom, hogy MERJÜNK ROSSZAK LENNI EMBEREK!!!

Amikor ma a próbán Sanyi röhögött rajtam, mert össze-vissza ripacskodtam, és azt mondta: "ez csak így, itt létezik", vagy valami ilyesmit (pozitív fennhanggal), erre én ösztönösen azt válaszoltam, hogy persze, mert imádok hülyéskedni! Majd, amikor rájöttem, hogy tulajdonképpen mit mondtam, magamban hozzátáttem: "ja, ezért akartam színész lenni"! Csak ezt az ember leánya (legalábbis én) olyan könnyen elfelejti... Pedig csak ennyi, imádok játszani és élvezem, hogy nem kell 0-24-ben csak az egyfajta (talán a valódi?) önmagammal lennem, mert azt ember nem bírná elviselni, még én sem... :) Valami ilyesmi lehet, amit a nagyok LÉTEZÉSNEK neveznek a színpadon. Ne játssz, csak létezz! Persze! Köszi! Az a legnehezebb! Pedig lehet, hogy csak ennyi, hogy nem kell mindig olyan véresen komolyan venni magunkat. Bárcsak ez többször is eszembe jutna! Úgy érzem, már ez alatt az egy hét alatt is rengeteget lazultam, köszönöm nektek, tényleg hálás vagyok érte! (...hüpp-hüpp...) Abbahagytam! :)

Bejegyezte: Viki