Katalin

A jezsuita missziós barokk zenéről

2011.11.07. 23:27

Programkereső

Sokszor esett már szó e blogon a jezsuita missziók zenei hagyatékáról, de végre térjünk már a tárgyra: mit is kell tudni erről a zenéről?

A 17-18 században Latin-Amerika történelmének fontos szereplői voltak a jezsuiták. Az Ignáci rend, számtalan indián missziós városában (redukciójában) pedig - mint többször szóltam erről - a zene kulcsszerepet játszott: a zene erejével férkőztek a misszionáriusok a bennszülöttek bizalmába, majd alig néhány évvel később maguk az indiánok lettek a missziós zenei élet aktív résztvevői, sőt zenemesterei. Számos forrás beszél róla, hogy pár évtized után e missziók zenei életének színvonala bátran versenyezhetett híres európai katedrálisokéval. Nem is olyan régen azonban csupán a betűk - jezsuita testvérek, látogató püspökök és világi utazók fennmaradt beszámolói - beszéltek nekünk ezen egykori zenekultúra fényéről, hisz a jezsuiták elűzése után (1767) e zenekultúra is – helyenként gyorsan, máshol lassabban - hanyatlani kezdett. Ma alig 20 éve, hogy Chiquitania földjén, Santa Ana és San Rafael egykori jezsuita redukciók templomaiban a renoválás során több ezer lapnyi 18. századi kéziratos kotta került elő. Ezt követték pár évvel később a leletek a Moxos indiánok egykori redukcióiban. Ezóta ébredezik Csipkerózsika-álmából a jezsuita barokk zene, és szólal meg egyre több helyi zeneiskola, de mind egyre több nemzetközi hírű barokk zenei együttes tolmácsolásában is. Na de minderről már írtam korábban is, na de mi is jellemzi ezt a zenét?

Evidens, hogy eleinte a jezsuiták saját hazájuk zenéjét importálták a redukciókba, tehát a minta az olasz ill. spanyol barokk zene volt. Némely mű beazonosítható: így találunk Corelli, Baldi vagy Bassani művekre a redukciós archívum lapjai között. Meg kell említeni Dominico Zippoli, olasz származású jezsuita zeneszerző nevét is, ki Córdoba-i íróasztalától ontotta magából a redukcióknak szánt szonátákat, miséket és egyéb egyházzenei műveket. Ezeken felül azonban az archívum repertoárjának nagy része névtelen szerzők műve. A forrásokból tudjuk, hogy a második generációtól kezdve a redukciók zenei életének vezetői már az indiánok közül kerültek ki. Piotr Nawrot (e zene avatott kutatója) szerint nagyon valószínű, hogy e - Zippoli és más európai nagyok mintájára komponált - névtelen művek egy része indián zeneszerzők tollából származik. Érdekes vizsgálni azt is, hogyan módosultak az importált művek is a továbbmásolások folyamán, és nyertek helyi esztétikába inkulturált sajátos, indiános ízt.

Mivel a redukciós zenei élet elsődleges feladata a liturgia szolgálata volt, e művek kb. 80%-át is egyházzenei művek (misék, zsoltárok, litániák stb.) teszik ki, de vannak köztük triószonáták (2 hegedű+basso continuo) és billentyűs művek is szép számmal.

Az előadói apparátusról:

A egyszerű zenekar általában egy vagy két hegedűszólamból és basso continuo-ból áll. (Ha két hegedűszólam van, általában akkor is nagyrészt egy szólamot játszanak, csak néha vállnak ketté pl. tercpárhuzamban. A brácsa a redukciókban úgy tűnik teljesen ismeretlen volt. A beszámolok és megmaradt hangszerleletek bizonyítják a tarkább zenekari összetétel voltát (oboák, furulyák, fagottok, trombiták, timpanik, gyakorlatilag minden volt), a kották tanulsága szerint azonban úgy tűnik, ezek nem játszottak önálló szólamot. A Paraguay-ban mai napig népszerű hárfa a zenekarban valószínűleg continuo akkord-hangszerként funkcionált.

Meglepő milyen gyakori a háromszólamú kórus, melyből a basszus teljesen hiányzik, és egyébként a tenor is ritkán megy kis f vagy g alá. Nem tudom, nekem gyanús, hogy míg Európában nőknek e korban a kórusban nem volt helye, lehet hogy itt meg a férfiak hiányoztak teljesen? Hisz e tenor szólamot akár egy mélyebb hangú nő is elbírja énekelni. Annál is inkább érdekes, mivel a tenor szólam gyakran a cselló basszusával párhuzamos, csak épp fel ugrik egy oktávval, mikor a cselló kis f alá megy... Ha lett volna, aki kiénekli, bizonyára lenn énekelte volna. Piotr Nawrot szerint ha megfigyelem, az indián férfiaknak mai napig magasabb a hangjuk, mint nálunk. Én vezettem kórust Bolíviában, deszámomra ez nem volt szembetűnő. Viszont a nők hangja mélyebb, ez inkább feltűnik (hogy küzdtek a szopránojaim egy két vonalas d-ért, e-ért...) Így a férfi és női hang ott - úgy tűnik nekem - közelebb van egymáshoz, és míg nálunk, ha a gyülekezet a templomban énekel, normális, hogy férfiak és nők oktáv különbséggel énekelnek, ott ez egyáltalán nem ilyen evidens. Kétszer volt ottlétem alatt kis híján hangszalaggyulladásom, amiért kénytelen voltam fejhangon a szoprán szólamnak is a maga magasságában megadni a hangot, mert ha lent adom, ők is lent éneklik. Persze elvétve akad azért négyszólamú kórusmű is, basszussal, sőt nem ritkák a több kórusos darabok sem.

Had szóljak még e repertoár valódi csemegéiről, az operákról! Írásos emlékekből tudjuk, hogy az opera kedvelt műfaj volt a redukciókban. E művek is a missziós katekézis céljait szolgálták: nagyobb ünnepek alkalmával ilyen drámai, zenés játékokkal adták elő egy-egy szent életét, mit az indián őslakosok tátott szájjal hallgattak, és értették meg egyik másik szent jelentőségét. A chiquito archívumban két ilyen opera maradt ránk épségben, egy szent Ignác, egy pedig szent Xavér életéről (naná, mit is várhattunk volna a jezsuitáktól). Volt kezemben mindkettő mű kottája