Jenő

Szent Ignác napja: koncertmeghívás San Ignacio-ba

2011.11.13. 23:26

Programkereső

Folytatom lemaradásaim pótlását, és egy július végi San Ignacio-i koncertútra emlékezem

Hónapok óta készültünk, hogy a San Ignacio-i "Paz y Bien" ferences zeneiskolával együtt koncertezzünk városuk védőszentjének, szent Ignác ünnepének előestéjén.

De kezdem egy héttel előbb, hisz épp ekkor volt zeneiskolánk koncertje is San Miguel-ben, kezdő növendékeink első nyílvános szereplése (Gólya-nóta stb.), továbbá éppen ezen az előző héten érkezett két látogatóm is Magyarországról: Cili és Györgyi, akik mindjárt ki is vették részüket a kórus-munkából. Hadd álljon hát itt közös blogbejegyzésünk egy zenei témákra redukált rövidített változata:

Györgyi: Hát igen, a latin könnyűvérűségem, hogy elsőre beleszerettem… Szóval kezdjük az elején: egy hosszú repülőút után – ilyen hosszú éjszakát se értem meg, hogy a 6 óra időeltolódás miatt kb. 17 órán át sötét legyen – landoltunk először Buenos Aires-ben, majd Santa Cruzban. (...) Irány Chiquitania! Rövidke pihenés után éjszaka indultunk tovább San Miguel-be. Közben társaságunk kibővült még 2 német és egy osztrák lánnyal.

G: Hiába, minden bolíviai MaZ-társamra most, bevetésük végefelé jön rá, hogy utazgassanak, így Marlene és Steffi is velünk tartottak San Miguel-be, Annával, Steffi barátnőjével együtt.

Gy: Reggel lekóvályogtunk a buszról, átcsetlettünk-botlottunk San Miguel plaza-ján (vagyis főterén), majd a parókia udvarára lépve “fővezérünkre” szinte azonnal nagy csapat ujjongó gyerek csimpaszkodott. No pár nap múlva már nem csak neki örültek ennyire, Géza utódra talált a mindenféle spanyoltudás nélküli, kézzel-lábbal kommunikáló “fehér óriás” szerepkörben.

G: Mondanom sem kell, azért az nem úgy van ám, hogy valaki csakúgy idejön látogatóba, hisz van itt munka elég, főleg ha a látogatók még zenéhez is értenek. És ebben a tekintetben igazán „hasznos” látogatóim voltak :o) Cili és Marlene személyében két tehetséges csellistával növekedett hétre a tanári kar, és mivel még énekelni is tudnak a jövevények, hát naná, be is fogtam őket a kórus-műhelymunkába.

Gy: Lassan fel is szedtünk némi spanyoltudást, persze könnyű igy, ha a gyerekek szinte egész nap mondják a magukét, előbb-utóbb kénytelen vagyok megérteni, szabadidőmben pedig néhány kulcsfontosságú szónak utánanézni. Elég nagy fába vágta a fejszéjét a kórus, de meglepően jól összejött egy háromszólamú tipikus indian darab.

G: Ja, hát nem az én ötletem volt, Adan (San Ignacio-i suli iugazgatója) akarta, hogy énekeljünk „Maquerule”-t, ezt a könnyed, columbiai lüktetésű darabot. Persze gyorsan beleszerettek az ifjak, és vállalták a harcot...

Gy: Cili tanította a szopránt, én az alttal próbálkoztam, Victor (egy tehetséges innen valósi, de Ausztriában élő ember) a férfiszólammal, Géza meg ingázott köztünk ill. néha még az egyéb zeneiskolai teendői is lekötték.

G: Nagyon élveztem, hogy nincsen rám szükség! Ilyet még nem éltem: hárman próbálnak külön a három szólammal, és nekem csak annyi dolgom van, hogy néha megkérdezzem, van-e valami gond, kell-e némi nyelvi segítség. Na és persze Marlene-t sem hagytuk munka nélkül: ő ez alatt José Maria csellistámat korrepetálta. Ja, Victor-ról annyit kell még tudni, hogy szintén San Miguel-ből származik, de családjával Ausztriában él, és most érkezett egy hónapos szabadságra San Miguel-be. Egyébként ő volt az, aki úgy tíz éve először próbálkozott San Miguel-ben kórusalapítással. Naná, hogy rögtön befogtuk őt is, és a kórus, mióta itt vagyok először, megszólalt! Így, hogy minden szólamra jutott legalább egy jó hang, hála „vendégművészeinknek” egészen használható kórusunk lett!

Gy: Csütörtökön még nem gondoltuk, hogy a szombati koncerten elénekeljuk a Maquerule-t…

C: A koncert főpróbája jobban sikerült mint a koncert, de nagyon élveztük. Érdekes volt számomra, hogy az előadás estéjére igen megfogyatkozott a létszám.

G: ...egészen egyszerűen a kommunikáció hiánya miatt...

Gy: Géza a helyi rádióban is hirdette a saját tanítványainak, hogy mikor és hányra jöjjenek.

(...)

G: Mint említettem, a lányoknak sikerült zeneiskolánt legintenzívebb hetét kifogniuk. Erre a szombatra esett ugyanis kis kezdőink első nyilvános szereplése. A repertoáron több magyar vonatkozású mű is szerepelt: Ungaresa, Gólya-nóta. Kórusunk a már említett Maquerule-vel színesítette a műsort, majd következtek a haladók. Legtehetségesebbjeink Vivaldi: La Foliája, Bach: G-dúr alemande, Saint-Saëns: Hattyú műsorszámai mellett a zenekar Charpantier: Te Deum-át, Vivaldi C-dúr cselló- illetve a-moll hegedűversenyét játszotta Robin-nal illetve az éppen 15 évessé lett Maria Joaquina-val szólistaként.

C: Jó volt látni a növendékekért aggódó Gézát, és a gyerekeket, akik legszívesebben az ő szeméből olvasták volna ki a következő hangot.

Gy: No és a jól sikerült koncert csak a bemelegítés volt Maria Joaquina 15 éves szülinapi partijához (...)

G: Vasárnap aztán következett a búcsú napja, a német lányok tovább állnak, Cili is velük tartott, hogy többet lásson Bolíviából, Györgyi azonban maradt, hogy rész vegyen a következő hét nagy eseményén: a San Ignacio-i vendégszereplésen. Zenekar, Kórus: utazunk!!!

Györgyivel közben átugrottunk Santa Ana-ba megcsodálni az Anna napi faluünnepet (júli 26), innen mentünk egyenesen San Ignacio-ba, ahova kedd este érkezett Amancio kollégámmal a San Miguel-i kórus/zenekar. Alig egy órával értünk a Ferences parókiára a zenekar előtt. Amancio öt évet öregedett az elmúlt két napon, mikor magára hagytam az összes nebulóval, az út lebonyolításával, de szerencsésen megérkezett, 35 ujjongó San Miguel-i növendékünkkel együtt.

Gy: Nem gondoltam volna, amikor elbúcsuztunk a St Miguel-i gyerekseregtől, hogy ennyire a szívükbe zártak. Megláttak a buszról, és nyomás az új "profe" (tanár), csak úgy csimpaszkodtak a nyakamban, s újabb elbúcsúzásunkig el se akartak ereszteni. Àmikor éppen nem fotós szerepemben foglalatoskodtam - na ez is tetszett ám nekik, ennyi fotó egy nap alatt még egy profi fotósnak is sok lenne - órákig a közeli vásárban lógtunk.

G: Itt aztán két napig élveztük a testvérzeneiskola vendégszeretetét. Szülők főztek ránk, és tényleg nem lehet panaszunk, jól tartottak minket! (Ha csak feleennyire lennének segítőkészek a San Miguel-i szülők is... mert hogy mikor szülői értekezleten segítséget kértünk, hogy ki fog gondoskodni a szeptemberben érkező brazíl kórus jólétéről, bizony csend volt, egy szál jelentkező sem akadt.)  Egy közös mise, majd vacsora után elfoglaltuk szálláshelyünktet (tantermek, matracok).

Más nap aztán próbáltunk reggeltől estig. A két zeneiskola egyesített zenekarával – mely így meghaladta a 40 fős létszámot – Brahms magyar táncot, Elgar „Pomp & Circumstance” indulót, Charpantier Te Deum-ot és Verdi Aida indulót, az egyesített gyerekkórussal (szintén úgy 50 gyerek) egy „Brujas y Hadas” című boszorkányságot, Beethoven Örömódáját, valamint ápoltuk hazafias öntudatukat egy „Pintame Bolívia” című dallal. A nagyok kórusával pedig készült a „Maquerule” nevezetű columbiai könnyedebb opusz.

Gy: Gigantikus méretek nem csak a St Ignacio-i templom részéről: Jól nézett ki az 50 fős kórus, hozzá a bolíviai zászló lengetése, s mindez St Ignác (-szobor) "felügyelete alatt".

G: Júli 28-án délelőtt aztán már a katedrálisban főpróbáltunk, ahol aztán az esti nagysikerű koncert is volt. Másnap reggel aztán elváltak útjaink: a zenekar/kórus felkerekedett újra San Miguel felé, míg én Györgyivel ellenkező irányba: irány a másik Bolívia, az Andok fennsíkja!

... (A bejegyzés folytatása, ill. nem csak zenei vonatozású teljes változat a http://zenemisszionboliviaban.blogspot.com -on olvasható)