Jenő

Jobban ropják, mint Flatley!

2011.11.14. 23:08

Programkereső

Az Experidance olyan, mintha Michael Flatley-t összegyúrnánk némi magyar történelemmel és hazai táncosokkal. Szélsebesen mozgó lábak, eszméletlen koreográfia, történetek táncban elmondva. Röviden így jellemezném őket. Az Esszencia című produkció pedig eddigi munkásságuk minden elemét magába foglalja.

Nemrég megnéztem az Experidance nevű tánccsapat Esszencia című előadását. A produkció az eddigi 11 év megvalósult darabjait elegyíti és tárja a közönség elé. Eszméletlen módon jár a táncosok lába.

 

Az Experidance-ről pár hónapja értesültem, ezelőtt azt sem tudtam, mi fán teremnek. A XIII. kerületi RaM (Radnóti Miklós Közösségi Ház) nagyszínpadán lépnek fel estéről estére. A nagyidai cigányoktól kezdve a Forráson át egészen az Ezeregyév című előadásig terjed a repertoár. Utóbbi a magyar történelem 1001 évét öleli fel a Honfoglalástól. Természetesen az összes produkció színes, zenés, a szereplők pedig táncban mondják el a történetet.

 

És ennek a sokéves munkának a gyümölcse az a nyolc egész estét betöltő darab, amelyből kivették a legjobb részeket, majd összegyúrták egy kétfelvonásos produkcióvá. Az Esszencia címéből is lehetne erre következtetni.

 

A történet a következő: „a színen feltűnő porondmester, az epekedő zenebohóc és az ő balerinájának szerelmén keresztül elevenedik meg számunkra a kulisszák kimondhatatlanul misztikus, belső világa.” A porondmester és partnernője keretezik az egyes elemeket, az egyes korábbi produkciókat. Mivel ez az első előadásuk, amin részt vettem, így elég nehéz volt megállapítani, melyik rész melyikből lett kivéve. De ez már csak részletkérdés, hiszen –mint a promóanyag írja- teljesen új jelmezek készültek az Esszenciához. Tehát maximum a zenéből és a táncból lehetne következtetni, ami azért –valljuk be- elég nehéz.

 

Az előadás nagyon vidám, bohókás, tele élettel és tánccal, meg zenével. Nekem Michael Flatley jutott eszembe. Ezek a fiúk és lányok olyan gyorsan ugráltak egyik lábról a másikra, hogy követni nem tudtam a szememmel. És mindeközben kopogott is a cipőjük. Amikor előkerültek különféle használati tárgyak (műanyag flakonok, kanalak), akkor pedig a STOMP ugrott be (bár ők kukafedelekkel doboltak). Szóval a lényeg, hogy minden mozdulatukból áradt a zeneiség, mindenki csapatként dolgozott együtt. Minden testrészükkel megszólaltattak valamit. Bár nem értek hozzá, táncukat valahova a step és a néptánc közé sorolnám. Ilyen és olyan elemekkel volt teletűzdelve, de egy konkrét irányt nem tudtam megállapítani.

 

Az este igazán szórakoztató volt, bár a második felvonás végére már nem volt számomra újdonságtartalma az ide-oda hipp-hoppnak. Néhol nagyon túlzóak voltak a szereplők. Pont azért, mert táncban és némi hanghatások kíséretében mesélhették el, mi is történt velük (például az egyik lánynak elvették a labdáját, amit mesterien dobált azelőtt). És persze az erőemelőművész harmincadik erőfitogtatása sem váltott ki hatalmas gurgulázó kacajokat a közönségből. A ruhák szintén kihívóak, fényesek és figyelemfelkeltőek voltak. A lányok mind hosszú hajjal ropták végig az estét. A díszlet mondhatni puritán mivolta kontrasztban állt a csillogós anyagokkal.

 

A kis színpadot végig betöltötte a lehengerlő ritmus, a folyamatos lüktetés. A végén a közönség hatalmas tapssal fogadta a művészeket, de az is bebizonyosodott, hogy egyik néző sem állhatna be közéjük. Hiszen a mi ritmusérzékünk közel sem olyan fejlett, mint ezen táncosoké. Lehet, hogy ők már az anyatejjel szívták magukba a koreográfiát. Mi pedig még visszatapsolni sem tudtuk a ritmust.