Vendel

Indul a Bárzongorista verseny a New York Caféban

2011.12.04. 12:50

Programkereső

Kialakult a New York Café Bárzongorista verseny mezőnye:13 művész néz a március végéig tartó, 6 fordulós kihívássorozat elé.

A december 4-én, vasárnap induló megmérettetésen a versenyzőknek nemcsak a zsűrit kell meggyőzniük, de a New York kávéházban jelenlévő vendégek kegyeit és azok szavazatait is el kell nyerniük, akik az interneten követik az eseményeket. 2012 márciusig összesen 6 fordulóban, 13 vérbeli zongorista méri össze tudását a szakmai zsűri és a zenekedvelő vendégek előtt. A mezőny legfiatalabb tagja 19, a legidősebb 48 éves, többen pedig nagynevű zenész családok leszármazottai.

Bárzongorista verseny
Bárzongorista verseny

Minden forduló valamilyen témához kötődik, így az első megmérettetésen a nemrég elhunyt Orosz János, világszerte ismert és kedvelt bárzongorista kottafüzetéből kell választaniuk a versenyzőknek, és a megjelölt dallamot kell eljátszaniuk a világ legmodernebb és legszebb hangú digitális zongoráján. Mindenkinek 5-7 perce lesz a bizonyításra, a zsűri pedig egyesével, szóban értékeli a zongoristákat. Az egyes fordulókat az érdeklődők személyesen is élvezhetik vasárnap délutánonként a New York Café impozáns falai között megrendezendő nyilvános fordulókon, sőt a vendégek szavazataikkal maguk is hozzájárulhatnak egy-egy versenyző továbbjutásához. Azok, akik nem tudják a helyszínen élvezni a zenét és a verseny izgalmát, a youtube-on és a facebook-on követhetik az eseményeket sőt, szavazhatnak is!

A rendezvény célja, hogy a New York Kávéházban ismét felpezsdüljön az a kulturális élet, amely egyébként megnyitása óta jellemezte a patinás létesítményt. Ezért a Kávéház a Rolanddal együttműködve meghirdette a New York Café Bárzongorista versenyt. A célokkal egyetértettek a döntnökök is, vagyis Szentpéteri Csilla, Nyári Károly és Rakonczai Viktor. Nyári Károly, a zsűri elnöke korábban elmondta: hatalmas megtiszteltetés egy olyan versengést zsűrizni, ahol a hagyományok megújításért, a publikum számára szinte feledésbe merült műfaj felélesztéséért szállnak versenybe a művészek, és amellyel még szélesebb közönséggel is megismertetheti a bárzongoristák világát. 

Bárzongorista verseny zsűri
Bárzongorista verseny zsűri

A verseny fődíja egy 1 000 000 Ft értékű szerződés a New York Caféval, a nyertesnek egy év alatt 5 fellépése lesz a Kávéházban. A második és harmadik helyezettek egy-egy nagy értékű utazással lehetnek gazdagabbak.

A megmérettetés résztvevőinek abban a kivételes szerencsében lesz részük, hogy a Rolandnak köszönhetően hazánkban az elsők között szólaltathatják meg a korlátlan lehetőségek zongorája címet elnyert Roland V-Piano Grand-ót. A gyönyörű és elegáns koncertzongora testében többcsatornás hangrendszer található, amely elmossa a határvonalat a digitális és akusztikus zongora világa között. A zongorahang minden egyes apró összetevője közvetlenül a legoptimálisabb helyről szól, folyamatosan és természetesen követve az előadást. Említésre méltó, hogy a hang térhatása egyedileg tervezett minden egyes zongora hangszínre. Ez a rendkívüli tulajdonság kizárólag a V-Piano Grand-ban található meg.

A bejutott versenyzők névsora: Almási Antal, Balogh Tamás, Banyák József, Berki Artúr, Csemer István, Csikós József, Darvas Tamás, Gallyas Lakatos Róbert, ifj. Mága Zoltán, Mida Oszkár, ifj. Ökrös Ottó, Pintér Péter, Szűcs Gyula.