Katalin

Bezárt a Budapest Bár

2012.03.19. 23:01

Programkereső

A Budapest Bár utoljára játszotta a Budapest Bár című darabját a Katona József Színházban, március 13-án. A zenekar és a Karzat Alapítvány által először 2009-ben színpadra vitt, közel két órás produkció feledhetetlen örömzenéléssel megtöltött duplaelőadással búcsúzott a közönségtől.

A Pál Kálmán által rendezett darab a magyar zenei élet kultikus figuráinak segítségével feldolgozott régi filmslágerekre, táncdalokra és kuplékra épül. Az ötlet még 2007-ből származik, amikor a zenekar neves hazai énekeseket kért fel Volume 1 című albumának elkészítéséhez. A többek között itt felcsendülő dalokra épülő darab helyszíne a Budapest Bár, ahol az előző század békeéveiben esténként összegyűlnek a különböző sorsú énekesek. A Stux úrról, a vonzó, őszes halántékról, a Horváth-kertről szóló bohém dalok után komolyabb, líraibb számok következnek, majd a végső katarzishoz az előző számokat feloldó vidám dalok vezetnek, így ívet adva az egész előadásnak. A sztepp, rumba és a swing igazi eufórikus hangulatot teremtenek, improvizációk tucatjai utazások, májusok, beteljesült és beteljesületlen szerelmek hangulatát keltik.

Az előadás sikere nagyban annak köszönhető, hogy miközben igazi színházi élményt kap a néző, a hangsúly mégsem a színészi játékon, hanem a minőségi cigányzenével fűszerezett dalokon van. A háttérben futó videók és jelmezek pedig még teljesebbé teszik az összhatást.

Ha nem az utolsó előadáson lettem volna, arra biztatnék mindenkit, hogy ha megteheti, mindenképpen menjen el a Katonába, így viszont csak némi ízelítőt adhatok.

 

írta: Tóth Fanni Fruzsina