Emma

Klasszikus olimpiai megnyitó

2012.07.29. 10:33

Programkereső

Fel tudják idézni, kik azok a művészek, akik a londoni olimpia megnyitóján közreműködtek, és akikkel a Fidelio hasábjain is találkozhattak?

A megnyitó rendezője az Oscar-díjas Danny Boyle volt. Boyle a közelmúltban visszatért a színház világába, hogy a londoni National Theatre-ben megrendezze Mary Shelley klasszikusának új feldolgozását. A mélyen felkavaró, látomásszerű produkció főszereplői Benedict Cumberbatch és Jonny Lee Miller. A látomásszerű darab végig teltházzal futott a színház évadában, a páratlan színészi játék és rendkívül erős vizualitás több díjat is hozott a produkciónak, amelyben a két színész felváltva játszotta Victor Frankenstein és a Teremtmény szerepét. Az előadás közvetítését nemrégiben az Uránia Nemzeti Filmszínházban láthatta a magyar közönség is. Akiknek részük volt ebben az élményben, valószínű, hogy a megnyitót nézve alatt elgondolkodtak azon, hogy Danny Boyle a Frankenstein rendezése közben már az olimpián gondolkodott, vagy az olimpiai projekt tervezésekor pattant ki az agyából a Frankenstein ötlete.

Danny Boyle
Danny Boyle

A skót ütőhangszeres művésznő, Evelyn Glennie 12 éves kora óta súlyos halláscsökkentként boldogul. Akaraterejének és tehetségének köszönhetően azonban egy pillanatra sem fordított hátat "küldetésének", a zenének. Évente száznál több koncertet ad, az egyiket 2010-ban, a Budapesti Tavaszi Fesztiválon a magyar közönségnek. "Nyilvánvaló, hogy a magasabb hangokat felsőtesttel érzékelem, a mélyebb hangokat pedig alsótesttel. A kezeim rezonátorokként működnek: teljesen nyitottnak kell lennem, hogy befogadjam az ütő rezgéseit és ne öljem meg a hangot. Még csak most kezdjük fölfogni, hogyan is működnek az érzékeink, hogyan kapcsolódnak egymáshoz. Siketnek lenni nem ugyanolyan, mint amikor valaki befogja a fülét. Vaknak lenni nem azt jelenti, hogy letakarod a szemed. Ez így túlságosan leegyszerűsítő. A hallás helyzettől függően változik, a képességek állandó változásban vannak: amint színpadra lépek, kifinomodik a hallásom a nagyfokú koncentrálásnak köszönhetően. Másrészről a technológiai fejlődés miatt ma már sokkal fejlettebb segítő eszközök állnak rendelkezésre. Hihetetlen, mennyivel többet tudunk a testről, a test mechanikájáról, az elméről, az agyról. Hosszabb ideig és egészségesebben élünk, sokkal jobban tudatában vagyunk, mire vagyunk képesek. Többé nem kell őrizgetnünk a képességeinket - a technológiai fejlődésnek köszönhetően mindannyian nyitottak lehetünk" - magyarázta a budapesti próba szünetében.

Akram Khan a kortárstánc világában igazi sztár mind előadóként, mind koreográfusként. Abban a szerencsében volt részünk, hogy két év alatt két alkalommal is készíthettünk vele interjút. 2009-ben a Bahok című előadás kapcsán: "Ebben a darabban arra a kérdésre kerestem a választ, mit jelent az otthon fogalma a különböző nemzetiségű, kultúrájú, képzettségű embereknek, akiknek, ha úgy tetszik, még a génjeik is különböznek" - mondta el Khan. A Bahok egy kihalt, kísértetek járta váróteremben játszódik. Miért pont ezt a helyszínt választotta? "Sajnos, az időm nagy részét várakozással töltöm, reptéri tranzitokban, egyik országból a másikba utazva, és ebben a holtidőben mindig figyelem az embereket" - tette hozzá. 2011-ben a Vertical Road érkezett a Trafóba. Ez az előadás az olimpiai megnyitóra készített koreográfiájában is megjelenő spiritualitással foglalkozik. Erről így nyilatkozott: "Kell, hogy legyen benned hajlam rá, hiszen ez sem tanítható. És most lehet, hogy ellentmondok magamnak, de jobban nem tudom megfogalmazni. Amikor klasszikus indiai táncot kezdesz tanulni, még nem biztos, hogy te magadtól tudod, hogy mi van benned, ám ahogyan fokozatosan elsajátítod a technikát, egyre mélyebbre jutsz a filozófiájában, egyre inkább érted, mit táncolsz, egyre jobban megragadod, megérzed a lényegét, és egyre jobban ki tudod magad fejezni azon a nyelven. Hinned kell, ez az alap, ahonnan indulsz, mert a rítusban gyökerező táncok a hitről és az odaadásról, az áldozatról szólnak. Amikor bekerültünk az iskolába, az első dolog az volt, hogy megérintettük a tanárunk lábát, és az áldását kértük. Amikor beléptünk a próbaterembe, és akkor is, amikor kijöttünk onnan, megérintettük a padlót, mert számunkra az a tér olyan szent hely, mint egy templom."

Rowan Atkinson vendégfellépésével szerepeltek a Tűzszekerek témáját játszó Londoni Szimfonikusok, akiket Sir Simon Rattle vezényelt. Sir Simon Denis Rattle angol karmester 1955. január 19-én született Liverpoolban. A Birminghami Szimfonikus Zenekar élén szerzett nemzetközi elismerést, jelenleg a Berlini Filharmonikusok karmestere. Simon Rattle tanulmányait a Liverpool College-ben kezdte, zongorázni, hegedülni és ütőhangszereken tanult. 1971-től a londoni Királyi Akadémián folytatta tanulmányait, ahol többek között John Carewe volt a tanára. Végzősként, 1974-ben megnyerte a John Player Karmesterversenyt és hamarosan a Bournemouthi Szimfonikus Zenekar másodkarnagya lett. Ezután vendégkarnagyi pozíciók következtek, majd 1980-ban a Birminghami Szimfonikus Zenekar vezető karnagya és fő-zeneigazgatója címet nyerte el. Az 1980/81-es akadémiai évben az oxfordi St. Anne College-ban angol nyelvet és irodalmat is tanult. Itt 1999-ben zenész doktori fokozatot is szerzett. Munkássága a Birminghami Szimfonikusokkal 1998-ban ért véget, ez idő alatt Rattle fokozatosan, tudatosan "felépítette" a zenekart, helyet biztosítva nekik a nemzetközi koncertéletben, és ő maga is óriási hírnévre tett szert, mind hatalmas repertoárjával, mind innovatív oktatási és közönségépítési módszereivel. 1992-től a Felvilágosodás Korának Zenekar vezető vendégkarmestere majd fő-zeneigazgatója lett. Glyndebourne-i bemutatkozása 1977-ben volt, ezután sokat dolgozott a Londoni Szimfonikusokkal. 1985-ben debütált a londoni operában, előadásokat dirigált többek között a Royal Opera House-ban és a Covent Gardenben. Amerikában 1979-ben mutatkozott be a Los Angelesi Filharmonikusok élén, azóta a jelentős nagy amerikai zenekarokat drigálta. Sir Simon Rattle 1987-ben dirigálta először a Berlini Szimfonikus Zenekart, 1999-től áll az együttes élén, és 2018-ig biztosan marad is. 1994-ben lovaggá ütötte az angol királynő, 2010-ben megkapta a francia Becsületrendet, állami díjakkal kitüntették Németországban, Lengyelországban és Spanyolországban is.

Az olimpiai zászló vivői között ott volt Daniel Barenboim is, aki 1942-ben született Buenos Airesben. Első hangversenyét hétéves korában adta szülővárosában. 1952-ben a család Izraelbe költözött, Barenboim itt folytatta zenei tanulmányait. Tizenévesen fellépett Bécsben, Rómában, Párizsban, Londonban. New Yorkban Leopold Stokowskival debütált. Már 1954-től lemezeket készítettek vele, Klempererrel Beethoven-, Barbirollival Brahms-zongoraversenyeket vett fel. Az Angol Kamarazenekarral, melyet vezényelt is, Mozart-zongoraversenyeket rögzített. Az elmúlt évtizedekben a legnevesebb zenekarokhoz hívják vendégkarmesternek, kamaramuzsikusként pedig olyan partnerei voltak, mint Jacqueline du Pré, Gregor Piatigorsky, Itzhak Perlman vagy Pinchas Zukerman. A dalénekesek közül kísérte Dietrich Fischer-Dieskaut. A Chicagói Zenekar irányítása mellett a Berlini Deutsche Staatsoper zeneigazgatói feladatait is ellátta. Daniel Barenboim több díjat is kapott humanitárius tevékenységéért, melyek közül talán a legfontosabb - s ezért kérték fel az olimpiai megnyitón való közreműködésre is - a Nyugat-Keleti Diván Zenekar. Az együttest 1999-ben alapította meg Edward Said irodalomtudóssal, céljuk pedig az, hogy a Közel-Kelet népeit egymáshoz közelebb hozza. Az együttes tagjai között fiatal izraeli, a palesztin autonóm területekről származó, libanoni, egyiptomi, szíriai, jordániai és spanyol muzsikusok vannak. A muzsikus számos békekoncertet adott, 2008-ban megkapta a palesztin állampolgárságot is a palesztin népért tett erőfeszítéseiért, és azért, hogy igyekszik az izraeliek és a palesztinok közti békét elősegíteni.

Daniel Barenboim az olimpiai zászlóval
Daniel Barenboim az olimpiai zászlóval

És most arra kérjük, ossza meg velünk a véleményét: szavazzon!