Kelemen, Klementina

Újévkor is Mága Zoltán

2013.01.14. 12:01

Programkereső

Gálaesttel és újabb Guinness-rekorddal köszöntötték az újévet Mága Zoltán és sztárvendégei.

A hegedűművész január elsején este már ötödik alkalommal töltötte meg zsúfolásig a a Papp László Budapest Sportarénát és a jubileumi rendezvény alkalmából mintegy ötszáz fellépő művésszel szórakoztatta a Budapesti Újévi Koncert 13 ezer fős ünneplő közönségét. A művészek ezúttal nem hintón érkeztek a színpadra, hanem a Rákóczi-induló hangjaira a közönség soraiból vonultak be. A gálaest két műsorvezetője, Erős Antónia és Csonka András köszöntötte a vendégeket, majd Pablo Sarasate Cigánymelódiáját játszotta el Mága Zoltán és a 70 főre bővített Primarius Szimfonikus Zenekar. A Vivaldi Négy évszak című művének Tavasz tételében hegedűn játszó, repülő angyalok, valamint különleges fény- és hangtechnika zárta a produkciót.

Mága Zoltán
Mága Zoltán

Mága Zoltán ünnepi beszéde után színpadra léptek a meghívott művészek, elsőként Kertesi Ingrid Liszt-díjas operaénekes, majd Komlósi Ildikó világhírű mezzoszoprán operaénekes, Szenthelyi Miklós Kossuth-díjas hegedűművész, Sümegi Eszter világhírű szoprán, az Operaház magánénekese, illetve a 3 magyar tenor, Kiss B. Attila Liszt-díjas tenor, Horváth István, az Operaház ifjú énekese és Mészáros János Elek, a Csillag születik című televíziós tehetségkutató műsor győztese egy-egy Verdi-szerzemény részletét adták elő. A gálaest első felvonásában a klasszikus zene és az opera szerelmeseit varázsolták el.

Mága közös produkciókkal is meglepte vendégeit, így Jandó Jenő Kossuth-díjas zongoraművésszel, Szenthelyi Miklós hegedűművésszel és Faludi Judit csellóművésszel is együtt szerepelt, közreműködött a Magyar Virtuózok Kamarazenekar. Erkel Ferenc Bánk bán című operájának Hazám, hazám című áriáját Kiss B. Atilla adta elő.

Mága Zoltán és vendégei
Mága Zoltán és vendégei

Az elő műsorrész fináléjaként együtt léptek színpadra a Nemzet Színészei, Törőcsik Mari, Psota Irén, Máthé Erzsi, Molnár Piroska, Bodrogi Gyula, Tordy Géza és Sztankay István, így tisztelegve a 2013-as esztendő és az ötödik újévi koncert előtt. A művészek nagyon ritkán szerepelnek így együtt, Psota Irén pedig már négy éve egyáltalán nem vállal nyilvános fellépést. A Gálaest összes fellépője is színpadra lépett a legnagyobb színművészek társaságában, majd az ajándékba kapott vörösbort kibontva minden résztvevő egyszerre koccintott, felállítva egy újabb Guinness-rekordot. Ugyanis egyszerre ennyien még sohasem koccintottak a világon sehol a világhírű magyar vörösborral - mindez az egri Juhász Testvérek Pincészetének jóvoltából valósulhatott meg. A rekordot még a helyszínen hitelesítették: az ezt bizonyító oklevelet át is adták Mága Zoltánnak, aki immár három Guinness-rekordot állított fel.

A második felvonás Rossini Tell Vilmos című nyitányával kezdődött, majd közel 100 pár táncos táncolta el Dmitrij Sosztakovics híres keringőjét Mága Zoltán hegedűszójára, Bogdán Péter koreográfus betanításával. Komlósi Ildikó, a világhírű primadonna, az est sztárvendége, akinek nemzetközi karrierje Luciano Pavarotti mellett indult Saint-Saëns leghíresebb művének, a Sámson és Delilának Csók-áriáját adta elő, majd Mága Zoltán Hubay Jenő Hullámzó Balaton tetején című szerzeményével késztette vastapsra a közönséget.

A könnyedebb műfaj kedvelőinek örömére a Csillag születik győztese, Mészáros János Elek, a Megasztár-győztes Király Viktor és a 2012-es év X-Faktor verseny győztese, Oláh Gergő is színpadra lépett, valamint a The Voice tehetségkutató egyik mestere, Malek Andrea, az X-Faktor mentora, Keresztes Ildikó, valamint a magyar könnyűzene egyik csillaga, Szulák Andrea is emelte a koncert színvonalát. Valódi kuriózum volt a két roma származású Kossuth-díjas művész, Bangó Margit és Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész közös produkciója.

Mága Zoltán
Mága Zoltán

Az ünnepi gálaest fináléjaként felzendülő, Johann Strauss által komponált és Joseph Wenzel Radetzky császári tábornagynak ajánlott indulót negyedórás álló tapsvihar követte. Mága Zoltánról köztudott, hogy minden koncertjét jótékonyság és karitatív célok is vezérlik: a jubileumi gálaműsor bevételéből ez alkalommal a budapesti Korai Fejlesztő Központban tanuló sérült gyermekeket, két gyermekkórházat és két kisebbségi közösséget kíván támogatni. A Budapesti Újévi Koncertre a Heim Pál Kórház és a Tűzoltó utcai Gyermekklinika ápolóit és orvosait, hátrányos helyzetű települések pedagógusait és gyermekeit is meghívta, és az idén is mintegy ezer tiszteletjegyet osztott ki ingyenesen az ország különböző részein lévő települések lakói között.