Salamon

V. Nemzetközi Down Világnap

2013.03.16. 07:31

Programkereső

Down-szindrómás és ép gyerekektől lesz hangos a Vígszínház március 24-én 10:00 és 14:00 óra között.

A Down Egyesület idén ötödik alkalommal szervez programokat a március 21-i Down Világnap kapcsán, melyek egyike a 20 képből álló óriás-fotó kiállítás a budapesti Ditrói Mór utcában, az ötödik Nemzetközi Down Világnapnak pedig a hagyományokhoz híven a Vígszínház ad otthont. A Down Egyesület számára kiemelten fontosak azok a programok, melyek közelebb hozzák egymáshoz a többségi társadalmat és a fogyatékkal - Down-szindrómával - élőket országon belül és országok között is, ezzel formálva a társadalmat. Ezért nyílik idén a Visegrádi 4 ország összefogásával óriásfotó kiállítás március 21-én 14 órakor a 13. kerületi Ditrói Mór utcában, melynek képei cseh, lengyel, szlovák és magyar Down-szindrómásokat ábrázolnak az országok egy-egy híres helyszínén.

Vígszínház
Vígszínház

Az V. Down Világnapra hagyományosan Víg-blokkal készülnek a színház művészei, akik évek óta nemcsak mint színészek, hanem mint önkéntesek is részt vesznek a programon. A Visegrádi 4 ország képviseletében fellépő cseh, szlovák, lengyel és magyar Down-szindrómás tánc- és színi csoportok mellett színpadra lép a Fölszállott a Páva című tehetségkutató műsor nyertes tánccsoportja, a Jászság Népi Együttes, a 4 for Dance, valamint a Kaláka Együttes, a Vígszínház teljes területe pedig óriási játszóházzá alakul. Olyan érdekes programok várják a vendégeket, mint festés kortárs művészekkel, autentikus kézműveskedés, könyvvásár, játszóházi foglalkozás, de akár népi játékokat is ki lehet próbálni, 11 órától pedig Bartos Erika dedikál. Az eseményen megjelennek hazai civil szervezetek is, akik segítik a fogyatékkal élő gyermekeket nevelő családokat, de ki lehet próbálni kerekesszékeket, és lesz Láthatatlan kiállítás is.

Ha 2013. március 21-én éjfélig helyesen válaszol alábbi kérdésünkre, családi belépőt nyerhet a Vígszínházban március 24-én megrendezendő Down Világnapi rendezvényre.

Kérdésünk: Miért www.0321.hu a Down Világnap weboldalának címe?