Jolán

A tárgyalóterem egy estére a színpadra költözik

2013.04.29. 22:14

Programkereső

A Nemzeti Színház előtere szokásos előadás előtti zsongással telt meg április 16-án is, a pótszékben reménykedők sorban állnak, míg mások kávét kortyolnak az emeleten vagy egyszerűen gyönyörködnek a fényjátékban, melyet a lemenő napfény, a Duna víztükre és a színház üvegfelületének hármasa nyújtott. Más azonban ez a nap: a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján egyszeri előadást tűzött műsorára a Nemzeti.

Peter Weiss A vizsgálat című tizenegy énekből álló oratóriuma az 1963-as frankfurti Auschwitz-per alapján írodott. Az „oratórium” műfaji megnevezés megtévesztő lehet; a felolvasószínházi esten bemutatott dráma szövegét a szerző kizárólag a tárgyalássorozat szó szerinti anyagai alapján írta meg. Ebben rejlik a darab döbbenetes, elsöprő ereje.

Kilenc művész váltakozva válaszol vádlottként, tanúként és ügyészként Csákányi Eszternek, aki a pulpitusról a bíró szerepét tölti be. Ez segít abban, hogy a néző - elvonatkoztatva a színész személyétől - az elmondottak befogadására igyekezzen koncentrálni. Ebben a tárgyalássorozatban történt meg először, hogy a koncentrációs táborok túlélői tanúskodtak fogvatartóik ellen. Nagyrészük funkciós fogoly volt, akik különleges képzettségüknek és leleményességüknek köszönhették, hogy az embertelen körülmények között életben tudtak maradni. Annak volt erre esélye, aki a leves alján úszkáló zöldségmaradékból tudott szerezni, közben rezzenéstelen arccal tisztította naponta főnöke kínzottak vérével átitatott kabátját.

Ezek a túlélők szólaltak fel nyíltan fogvatartóik ellen, akik tagadják az ellenük felsorakoztatott vádakat. „Nem tudtam róla” – állítja a vádlott az elgázosításról egy eredeti hanganyagban, míg a tanú zokogva mondja, hogy még egy fiatal fiú is tudta, milyen sors vár rá. A darab alaphangulatát a fekete háttérre vetített oratórium címe adja meg; haladnak a vallomások az érkezés történéseitől egészen a krematóriumig, ahol már sárga fényben lángol a színpad. Végül rövid vetítés az ítéletekről, majd a fekete függöny hirtelen leereszkedése zárja a darabot. Nincs taps: nincs helye, a sokkhatás alatt lévő nézőknek pedig erejük sem lenne rá.

A döbbent színházlátogatók csendben beszélgetve vonulnak ki a dunaparti éjszakába. Ez a mű más, mint a számos témát feldolgozó irodalmi mű és film. Elemei valódi vallomások életről és halálról, amelyek máshogy épülnek be az egyéni és kollektív emlékezetbe. Tanúi lehettünk igaz történeteknek, küzdelemnek, kétségbeesésnek és könnyeknek. Bár mindenkinek látnia kellene Weiss darabját, ez egyszeri alkalom volt. Így aki ott volt, a szerencsések között érezhette magát.

Írta: Gézárt Anna