Lukács

A hang ereje

2014.02.24. 16:33

Programkereső

Játsszon a Fidelio és a Fórum Hungary közös játékán, és tekintse meg Ön is A hang ereje c. filmet.

Az ördög Pradát visel rendezője, David Frankel ezúttal egy igaz történet feldolgozásával jelentkezik. 2007. június 9-én a brit tehetségkutató, a Britain's Got Talent színpadán egy félénk fiatalember jelent meg, aki visszafogott, nem túl karizmatikus kiállásával nem ébresztett sok bizalmat a zsűri tagjaiban. Kétkedésük csak fokozódott, amikor az akkor 37 éves Paul Potts bejelentette, Giacomo Puccini Turandot című operájából a Nessun Dorma című áriát szeretné elénekelni. A következő pár perc azonban nem csak a zsűri tagjainak csalt könnyeket a szemébe, a közönség álló ovációval jutalmazta a félénk fiatalember produkcióját. A felvételt néhány nap leforgása alatt internetezők milliói nézték meg, Potts pedig nem csak a tehetségkutatót nyerte meg, hanem meghódította a világ operarajongóit. Alig több mint fél évvel a feltűnése után Nagy-Britannia akkori miniszterelnöke Gordon Brown személyesen nyújtotta át neki a kétmillió eladott albumért járó platinalemezt. A hang ereje ezt a modern mesét mutatja be a BAFTA-díjjal kitüntetett James Corden és a Mamma Mia! című musicalből ismert Julie Walters főszereplésével.

A hang ereje
A hang ereje

Kérdésünk: milyen hangja van Paul Pottsnak?

A helyesen válaszolók közül öten partnerükkel ellátogathatnak A hang ereje c. filmre az ország bármelyik Cinema City mozijába.  A jegyek felhasználhatóak amíg a film műsoron van, péntek kivételével bármelyik munkanapon.