Kelemen, Klementina

Ki a legjobb francia író?

2014.12.29. 12:26

Programkereső

Óvakodom a kategorikus kijelentésektől, nem tudom megmondani, ki a legjobb, bármilyen műfajban. Ezért nem lesz eme cikkecskében egyértelmű válasz arra, ki ma a legjobb francia író: csak annyit írok le, kiket mondanak ma a legjobbnak, kik a legolvasottabbak. Én kiket szeretek – szerintem kit és mit érdemes elolvasni.

Kétségtelen, hogy a mai francia irodalomnak nincs olyan jelentős hatása, mint a XIX. század francia irodalmának volt. A hatvanas években is leginkább a filozófusok hatottak az európai gondolkodásra, nem az írók: főként azok, akik a dekonstruktivista mozgalom élére álltak (Derrida, Lacan). Talán Camus volt az utolsó, igazán jelentős hatású francia író. A nouvelle roman írói már nem érintettek meg annyi embert, mint Camus (vagy előtte: Balzac, Stendhal, Zola, később Proust). Alain Robbe-Grillet nagyszerű szerző, de filmesként jobban ismert a neve (ami kissé sajnálatos), idősebb korában árnyalt erotikus műveket is írt, számos szövege botránykő lett. Az OuLiPo névre hallgató alakulat is adott remek szerzőket, a Zazie a metrón szerzőjének (Raymond Queneau) a könyvei közt nem egy - már-már bárgyúan - egyszerű regény is akad. Könnyű kis semmiségek.

Számos barátom van, aki szerint a mai francia irodalom válságban van, és azt is válságjelenségként értékelik, hogy egy olyan - szerintük - csak a szenzációra játszó szerző, mint Michel Houellebecq, a legnépszerűbbek közé emelkedhetett. Az Elemi részecskék szerzője valóban különös alak: tavaly ő volt a Könyvfesztivál díszvendége. Eddig majdnem minden díszvendégre kíváncsi voltam (van, akivel együtt is vacsoráztam), rá már én sem annyira. Könyvkiadónál dolgozó ismerősöm szerint Houellebecq olyan volt, mint egy lecsúszott Houellebecq hős: egy hetes ittléte alatt nem cserélt inget, rettenetes mennyiséget összeivott, és mire elment, már erősen szaga volt. Ez persze írói minőségéből nem von le semmit. De az is kétségtelen, Robbe-Grillet-t vagy akár Margarite Durast, más fából faragták.

A mai francia írók közt két úriember van: Jean Echenoz és a friss Nobel-díjas Patrick Modiano.

Patrick Modiano
Patrick Modiano

Echenoz könyveit eleddig többen olvashatták, mert tőle legalább nem csak egy mű volt lefordítva. Esterházy Péternek azért is lett szimpatikus, mert vékonyka könyveket ír. (Az új Esterházy regények olvastán erős késztetést éreztem, hogy belelapozzak Echenoz egyébként nagyszerű kisregényeibe: a rendkívül rövid című Un an - vagyis Egy év - egy hajléktalanságig lecsúszó úrilány különös drámája, aminek legerősebb jelenetei a hajléktalan létet mutatják meg, egészen dermesztően.) Modiano hivatkozási alap, a stílusa, ami magyar fordításban nem is igazán jön át, összetéveszthetetlen: hasonlatai káprázatosak. Nem véletlen, hogy egy olyan népszerű szerző, mint David Foenkinos, többször is megidézi őt: az Emlékek főszereplője egy kezdő író - szállodai portásként tengeti napjait - és olyan nagy író szeretne lenni, mint Modiano.

Szerencsésebb volt Le Clézio, aki a Nobel-díja előtt is ismert volt már nálunk. A legtöbb jó könyvét lefordították. Ő is a gyarmati irodalomhoz, az egykori nagy francia gyarmatokhoz kapcsolódó szerző, akárcsak a nagyon olvasmányos, többnyire önéletrajzi ihletésű műveket jegyző Amin Maalouf (melegen tudom ajánlani tőle a Szamarkandot, meg sokat bírált történelmi nem-fikciós művét, melynek címe: a Keresztes háborúk arab szemmel).

Franciaországban (és hazánkban) az orosz származású Andrei Makine, Foenkinos a legnépszerűbb, meg az Anna Gavalda: mindhármuk könyvei olyanok, mint a francia filmek: nem akarnak sokat, nem adnak sokat, de szórakoztatóak, és felrázzák az olvasókban az életörömöt (ami nem csekély dolog). Gavaldának azok a könyvei jók, melyekben az alaphang, a hangütés, nagyon el van találva: ilyen a Szerettem őt, amit, nem mellesleg, Tóth Krisztina fordított magyarra.

Az utcai használtkönyv árusoknál, Párizsban, elég sok könyvét megtalálhatni Laurent Gaudé-nak, akitől csak a nagyon komor, nagyon fontos problémát - a bevándorlók helyzetét - megragadó könyve, az Eldorado jelent meg csak nálunk. Mivel a könyvnek nem volt nagy visszhangja, több művét nem is fordította le Takács M. József. Ezt főképpen akkor sajnálhatjuk, ha elolvastuk a letaglózó Eldoradót. Aminek gyerekeit elvesztő, bevándorló hősnője, és a hajóskapitány hőse, mintha egy görög drámából lépett volna elő.

A népszerű könyvek közé sorolható egy friss olvasmányélményem is, Frédéric Beigbeder önéletrajzi, vallomásos regénye, ami - és ez a cím, akár frappáns zárlata is lehet e francia regényről szóló rövid cikknek - egyszerűen csak ez: Francia regény.