Kelemen, Klementina

Ennek a zenének van szexepilje

2015.12.19. 15:31

Programkereső

December 27-én a Trafóban koncertezik a Sexepil, a zenekar, amelyik hosszú szünet után tavaly új albummal tért vissza.

A banda igazi nemzetközi sikersztorit tudhat maga mögött: dalaikat rendszeresen játszotta az MTV, dolgoztak a Nirvana producerének stúdiójában, és olyan helyeken léptek fel, mint a texasi South by Southwest fesztivál, vagy a legendás New York-i CBGB. Néhány évre eltűnt a csapat, majd tavaly átalakult koncepcióval, új felállásban tértek vissza a reflektorfénybe.

A '82-ben alakult Sexepil a kilencvenes évek elejétől angol nyelvű dalokat készített, frontján a holland Mick Ness-szel. A zenekar egy kazettát és három nagylemezt jelentetett meg ebben a periódusban - Love Jealousy Hate (1991), Against Nature (1993), Sugar for the Soul (Warner, 1995) -, közben kilépett a nemzetközi porondra is: az Eroding Europe és Jerusalem című számaihoz forgatott klipeket játszotta a Music Television, zenéjét a nemzetközi sajtó méltatta, egy kritikus "Beatles turmixgépben" kifejezést használta az együttes dalaira.

A zenekar hosszú szünet után 2008-ban aktivizálta magát, Mick Ness távozott, helyét Vangel Tibor vette át, s hat éves munka eredményeként elkészült a négytagú, koncerteken Golovics Ferenc vendégdobossal felálló együttes új nagylemeze, a Your Scream Is Music.

A zenekar a koncert alkalmából, ami egyben az új album megjelenésének születésnapja is, új EP-t ad ki, melyen régi, újabb és még egyáltalán nem játszott számok akusztikus verziói hallhatóak. Októberben a Sexepil fellépett a Petőfi Akusztikban és annyira megkedvelte az akusztikus formátumot, hogy lemezen is rögzíteni akarta a végeredményt.

A hangfelvételek a törökbálinti Supersize stúdióban készültek, a hangmérnök a tavalyi albumhoz hasonlóan ismét Schram Dávid lett, a maszterelést pedig - csakúgy, mint a Your Scream Is Music esetében - ezúttal is a Queens Of the Stone Age lemezeiről ismerős Gavin Lurssen végezte.

Sexepil
Sexepil

Fontos hír, hogy Szalai Anesz (az ANEZ énekesnője), aki idén januárban az A38-as koncerten is énekelt már a zenekarral, "állandó vendég" státuszát nem adta fel, ám az új EP-n gyakorlatilag minden számban vagy énekel, vagy billentyűs hangszereken és samplereken játszik.

A Sexepil koncertfelállása is módosult, a dobok mögé új ember került Nagy Dávid (Óriás, Grand Mexican Warlock) személyében.

Végül, de nem utolsósorban: született egy új videó is a tavalyi nagylemez Dormant című számához - a klipet az a Novák Erik rendezte, aki a Rat King című számhoz forgatott klip rendezője is volt.