Vilmos

Zoób Kati: Ma már minden luxus, ami természetes

BTF 2016

2016.04.21. 09:00

Programkereső

A kézműves csoki és sör után eljött a kézműves divat ideje? Van még új a nap alatt az öltözködés terén, vagy csak önmagukat ismétlik a stílusok? Zoób Kati a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében megrendezett A selyem útja – Kína hatása a nyugati divatvilágra című divatbemutatón mutatja be legújabb kollekcióját, ennek kapcsán beszélgettünk vele trendekről, kínai tapasztalatairól és a mögötte álló 20 éves tervezői munkáról.
Egy divattervezővel való találkozás előtt kétszer átgondolja az ember, mit is vegyen fel. Feltételezi ugyanis, hogy a tervező a szakmájából fakadóan kritikusan tekint mindenkire. Zoób Kati azonban rácáfolt a sztereotípiákra, és megnyugtatott: ő már rég nem ilyen szemüvegen keresztül nézi a világot, jól tudja ugyanis, hogy csak nagyon kevesen hordják azt, amit igazán szeretnének. Kati egész látásmódjára jellemző a nyitottság, ami szakmai hozzáállását is meghatározza: ennek alappillére például, hogy számára a divatban, öltözködésben nincsenek szabályok.

- Április 23-án A selyem útja divat bemutatón két másik, kínai származású tervezővel együtt mutatjátok be Kína által ihletett ruháitokat. A fókuszban a selyem áll. Mitől különleges ez a kifinomult luxustermék?

- Egy kicsit sajnálom, hogy luxusterméknek nevezzük, de ez jellemző a mai világra: minden természetes dolog luxus, ami régen hétköznapinak számított. Bár a Távol-Keletről érkezett, a selyem az előző évszázadoktól kezdve jelen volt a magyar textilkultúrában, az 1950-es, 60-as években iskolai akciók keretében még selyemhernyót is termesztettek a gyerekek. A bebábozódott selyemhernyót tekeri körbe a lepke a selyemfonallal. Ez egy nagyon vékony, hosszú szál, és különleges textilfeldolgozási technikákra ad lehetőséget: erős, rugalmas, hihetetlenül alkalmazkodó, nagyon jól lehet például festeni. Vannak olyan kultúrák, ahol a selyemmel gyógyítanak: beburkolják az embereket, és az anyag nyugalma gyógyít egyfajta relaxációval. Nekem ezért is tetszik annyira azon kívül, hogy álomszép.

Zoób Kati
Zoób Kati

- A jövő heti bemutatón eredeti selyemből készült ruhákat látunk majd?

Nem kizárólag. A selyemút allegorikus fogalom kelet és nyugat kapcsolatára nézve; ezen az úton rengeteg különlegesség jutott el Európába a papírtól kezdve a teáig. Mi a következő téli kollekciót mutatjuk be, kikacsintva a keleti kézműves kultúrára, ami nagyon nagy hatást gyakorolt a miénkre, elég a szecesszióra és az art decóra gondolni. Alapvetően a mindennapokra készült ez a kollekció, de mindent nagyon színpadias és keleties öltözékkombinációkkal vonultatunk majd fel, és keleti motívumokat használunk kötéstechnológiában, díszítőelemekben. Kíváncsi vagyok nagyon a többiekre, például Londonból is jön egy kínai tervező, aki európai, nemzetközi hírű divatiskolákban tanult. Vajon neki mit jelent a selyemút? 

- Kínának a nyugati divatvilágra gyakorolt hatásáról egy átlagos magyar vásárlónak a kínai boltok jutnak eszébe. Mit kell tudni a kínai divat kevésbé ismert oldaláról, mi az, ami az egyszerű ember előtt rejtve van?

- Kínának óriási tömegeket kell ellátnia munkával, piaccal, és ez a nagy tömeg igényelte ezt a fajta olcsó tömeggyártást. De ez nem jelenti azt, hogy ne lenne ott a kézműves magaskultúra, sőt. Az elmúlt 20 évben rendkívül megfontoltan, az európai textilipar szakembereitől szinte mindent megtanulva komoly iskolák nőttek fel, nagy változáson ment keresztül a ruhaipar. Óriási az innováció, nagyon sok ott a pénz. Hihetetlen gyorsan fejlődnek, 20 év alatt utolérték Európát gondolkodásmódjukban.

Ma már a divatipar innovációi nagyrészt Kínából jönnek,

és a kínai luxusipar sokkal több mindent engedhet meg magának, mint az európai, mert nagyobb a kézműves háttér. Ma Párizsban megfizetni egy hímzőt majdnem lehetetlen, Kínában teljesen általános.

- Te többször is jártál Kínában, dolgoztál kinti tervezőkkel. Milyen tapasztalatokkal tértél  haza?

- Egy Európába szánt prémium brand születésénél bábáskodtam. Olyan műhelyekben járhattam, ahol a hagyományos kézműves technológiákat alkalmazzák, és mint az iskolapadban hímzőkeretek előtt ülnek 8-12 órát az asszonyok. A gyöngyhímzéstől a selyemfestésig nagyon sok technikát megismertem, és nagyon nagy élmény volt látni azoknak az anyagoknak a születését, amiket mi Európában csodálunk. Ezek a tapasztalatok meghatározták az egész gondolkodásmódomat.

A selyem útja
Fotó: Bézsenyi Zsolt

- Ezek a technológiák átszivárognak a hétköznapi viseletekbe is?

- Elsősorban a tradicionális kínai viseletben nyilvánulnak meg, a fiatalok nyilván ugyanúgy öltözködnek, mint itt. A nemzetközi divatban ennek most nagy jelentősége lett: a Gucci új kollekciója tele van keleti hímzéssel. Én úgy látom, egyre nagyobb szerepe lesz a finom, kézműves technikáknak, díszítéseknek.

- A kézműves sör, kézműves csoki mellett megjelenik az újabb „őrület”, a kézműves divat?

- Igen, abszolút. Ez természetes, mert mindig az ellen kell lázadni, ami van. Ez mindenre igaz a növénytermesztéstől a ruhakészítésig. Most elárasztotta a világot az egyszerűség, ami ellenében elkezd az ember gazdagabb részletekben gondolkozni.

- Olyan lesz majd a kínai díszítés, mint a nemzetközileg felkapott matyó hímzés?

- Bizonyos értelemben igen. A divatban nagyon jól nyomon lehet követni a világ gondolkodásmódját: minden 3-4 évben divatba jön valami, ami egy-egy népcsoporthoz kötődik. Az egész hippikorszak az indiai motívumokra épült, a japán és a skandináv egyszerűség az 50-es, 60-as éveket határozta meg. A Dolce&Gabbana nemrég nagyon klerikális bizánci motívumokat dolgozott fel gazdag hímzésekkel, keleties mesemotívumokkal. Tulajdonképpen nincs olyan etnikum, ami ne lett volna divatban. Ez egy óriási tárház, ami nem fog elveszni; az embereknek nagyon fontos identifikálni magukat, és ezek a kézműves motívumok, ősi jelek erre remek lehetőséget nyújtanak.

- A divat mintha már minden önmagát ismételné. A 90-es évek után a 70-es évek trapéznadrágja idén már másodjára éli reneszánszát. Van még új a nap alatt?

- A trapéznadrággal együtt visszajött egy csomó minden, ami az én fiatalkoromban kiment a divatból, a táskarádióval kezdve a műanyag székekig. Nekem nagyon nehéz volt elfogadni például a férfiaknál az autóstáskát: annak idején hideglelést kaptunk tőle, és most a legnagyobb divatházaknál látjuk újraéledni. De a divatban ez a jó: mindig jön egy új generáció, amelyiknek az előző divat érdekes volt, és megfogalmazza máshogy. Viszont az is igaz, hogy

a divatházak art directorai hihetetlenül különleges, újító dolgokat képesek megálmodni, ám amikor az lefordítódik nagy konfekcióra, az utca emberére, már rengeteg benne a praktikum.

A divat igazán a hétköznapi embertől válik divattá, az ő választása, az ő döntése ad az elképzeléseknek létjogosultságot. Ma annyira gyorsan jönnek az új elemek, hogy sokkal kevesebb gondolat marad egy darabban. Olcsón megcsinálni, minél hamarabb eladni, kicsit hordani, gyorsan eldobni – ez a fajta ruhakészítés nem teszi lehetővé, hogy az igazán nagy ötletek beszivárogjanak a hétköznapi viseletbe. Így mindig a kézművesebb, egyedibb, személyre szólóbb öltözködésben nyilvánulnak meg.

- Tavaly augusztusban ünnepelted a tervezői munkásságod 20. jubileumát. Most abban a Szent István körúti szalonban beszélgetünk, ahonnan a 90-es években elindult a márkád, és ami akkor még csak egy kis varroda volt. Hogyan értékeled ezt a 20 évet?

- A jubileum pont jó volt arra, hogy megálljak, és visszanézzek. Készítettünk egy weboldalt, ami összefoglalja a 20 évet, és megdöbbentő volt látni egyben, mi minden van mögöttünk. A legnagyobb meglepetés a kortalanság, amit a mi világunk sugároz: a 20 évvel ezelőtti elemek most is aktuálisak. Baromi jó érzés, hogy előveszünk valamit 10-15 évvel ezelőttről, és bele lehet tenni a mai kollekcióba is, mert még mindig működik. Olyan sok benne a tartalom, a gondolat, a minőség, a szellemiség, hogy megérdemli, hogy ne menjen ki a divatból. És valóban nem ment ki.

- Gyerekként már ruhákat varrtál, de nem készültél divattervezőnek. Szerepe lehet a sikereidben, hogy eleinte színházi vonalon mozogtál?

- Ez egy nagy szerencse, mert nagyon bátran szabtam-varrtam gyerekként, és 

ma is bátrabb vagyok, mintha ezt akadémikus úton tanultam volna. Egyszerűen nem értem rá arra, hogy tanuljak.

Először textiljátékokat terveztem, aztán bábokat a televízióban, majd revüprodukcióknak dolgoztam jelmeztervezőként. Volt olyan korszaka az életemnek, mikor kalapokat, maszkokat, öltözködéskiegészítőt készítettem filmekhez. Nagyon sok projektben dolgoztam, ahol sokféle alkotó jött össze. Rengeteg kreatív ember csendes munkájából áll össze egy színházi és egy filmes díszlet, és én ezek során a munkák során nagyon sokat tanultam, az én pályámat ez határozza meg. A 90-es évek elején létrehoztunk egy műhelyt, ami színházaknak és filmeknek készített jelmezeket. Ekkor derült ki, hogy nem is igazán jelmezeket csinálok, hanem divatot. Ez sokáig zavart persze, de most már azt gondolom, hogy a kettővel együtt vagyok boldog. A divatban egy kicsit jelmeztervező vagyok, mert dramaturgiára dolgozom; mindig van a kollekcióinknak egy története, valamit elmesélek vele. Utazom a két világ között; a ruháink mindig színpadiasabbak, miközben hétköznapi módon is lehet viselni. Ugyanakkor azok a 20-as évekbeli ruhákat, amiket a múlt héten bemutatott Szikora János-rendezésben, A rajongók című Musil-darabban terveztem, önálló szalondarabként is értelmezhetőek. Mindegyikben ott van a szabadság, amivel én ezt a pályát a különböző időszakokban az újabb feladatok által végigjártam, megtanultam. Ezeket a tudásokat nagyon könnyen variálom.

A rajongók
A rajongók
Fotó: Horváth Gábor / port.hu

- Ma már divatbloggerek, tervezőiskolák vannak, nagyon demokratizálódik a divat alkotói háttere is. A tiédhez hasonló pályát ma is be lehetne futni?

- Vannak a szakmának olyan elemei, amiket nem lehet megtanulni. Vagy van az embernek érzéke, tehetsége, vagy nincs. Persze sok mindent meg lehet tanulni, de az igazi nagy mázlista az, aki hozza a génjeiben a tudást, amik aktiválódik a kihívásra. Ma valóban rengeteg hozzáértő van, a mai fiatalok Bibliaként olvassák a divat szabályait, és mindenki úgy gondolja, nagyon ért hozzá. Ez egy másfajta hozzáállás a divathoz, mint amit én képviselek. Nekem az öltözködés egy játék, egy szabadság, és

borzasztóan zavarna, ha be kellene tartanom bizonyos szabályokat csak azért, mert most az a trend.

Azt gondolnám, hogy a fiatalság lázad, újat alkot, ehhez képest születnek a kvázi akadémikus divattudományok. Nekem ez elveszi az ízét. Szerintem jön majd egy következő világ, amikor ez annyira nem lesz fontos. Volt, hogy a szupermodellek voltak divatban, volt, hogy az extravagancia, volt, hogy nem kezdődhetett egy show, ha nem ült ott a New York Times újságírója. Ma az a divat, hogy bloggerek vannak. Ez is egy jelenség. Sok-sok újdonság születik nap mint nap, és hogy mi lesz belőle divat, senki nem tudja megmondani. De a szabályrendszer, amit a divatra nézve alkotnak, elborzaszt, én ennél szabadabb szellemű vagyok.

- Ez a szabadság igaz a nagy tabukra is? Mondjunk egy példát: a piros és a lila együtt tiltólistán van?

- Számomra nincsenek ilyen tabuk, és amíg a természetben nincsenek, a divatban se lehetnek. Ha az ember Svédországból nézi a világot, akkor nehezen elképzelhető a piros és a lila együtt. Ha Afrikából nézi, akkor nagyon is. Ha egy esőerdőben beleszagol az ember a levegőbe, teljesen más illatot érez, mint az Alpok tetején. Ezek kulturális kérdések, kinek mire van tapasztalata, mit képes befogadni. A jó és a szép nagyon sokféle, ezt is megtanultam az elmúlt 20 évben. Ha olyan világban élünk, amiben befogadóvá válunk a másik által kínált szépségre, az egy gazdag világ lesz.

- Ha épp nem a legújabb kollekciójának bemutatóján jelenik meg, Zoób Kati hogyan öltözködik?

- Gyakran meglepődnek, hogy nem öltözködöm extravagánsan. Volt olyan korszak életemben, amikor fontos volt, mit veszek fel, de ekkor még iskolába jártam. Ahogy elkezdtem a ruhákkal foglalkozni, egyre kevésbé volt lényeges. Szeretem a funkcionális darabokat a mindennapokban, és nagyon sajnálom azt az időt, amikor nekem varrunk ruhát, mert sokkal praktikusabb és örömtelibb, ha másnak. Nagyon szeretek piacon vásárolni, olyan helyeken, ahol a mindennapi ember választásait látom. Miközben rajongok a dizájntárgyakért, és odavagyok egy Alessi citromfacsaróért, pontosan tudom, hogy a piacon kapható műanyag legalább olyan fontos szerepet tölt be.