Huba

Ha Ön is szégyellte anno a szemüveget, ezt látnia kell!

2016.05.23. 11:04

Programkereső

Ma már divatos kiegészítőként tekintenek a szemüvegekre, ám még így is sokan vagyunk, akiket gyerekkorukban megbélyegzett a tény, hogy viselniük kell. Ezért is érezzük fontosnak a Bécsi Iparművészeti Múzeum (MAK) kiállítását, ahol a világhírű osztrák szemüvegdizájner, Robert La Roche munkái kerültek a vitrinbe. Az ő nevéhez is fűződik a szemüveg trendivé válása, és Arnold Schwarzenegger, Kevin Costner és Meryl Streep éppúgy a vásárlói közé tartoznak, mint Yoko Ono vagy egykor Andy Warhol.

"Négymillió csinosabb és jobban látó vásárló" – így összegezte munkásságát a nemrég megnyílt kiállítás kapcsán az eredetileg reklámszakemberként dolgozó Robert La Roche, aki igazi self-made manként az olasz Dolomitokban tanulta ki a cellulóz-acetát alapú műanyag szemüvegkeretek elkészítését. Azután döntött úgy, hogy maga is szemüvegkeretek tervezésébe kezd, miután a 70-es évek elején az iparág úttörőjének számító osztrák Optyl cégnek kezdett dolgozni.

LaRoche szemüveg

A mintegy 200 munkafolyamatból álló, hagyományos szemüvegkészítési technológiának köszönhetően La Roche szakíthatott az Optylnál alkalmazott vákumos fröccsöntési technikával, és kézzel készített, minőségi darabjaival nemzetközi berkekben is sokkal magasabbra helyezte a lécet. A színárnyalatokkal való aprólékos játék és a technikai kivitelezhetőség határait súroló, finom és kecses keretek La Roche védjegyévé váltak. Noha az 1973 és 1999 között készített mintegy 1200 szemüvegkeret között számos extravagáns darab is található, La Roche neve főleg a vintage-darabként még ma is hordott, időtlen klasszikusokkal forrt egybe.

LaRoche szemüveg

Ennek az útnak a stációit mutatja be anekdotikusan a bécsi MAK DESIGN LABOR-jában Robert La Roche. Personal View címmel megrendezett kiállítás, ahol az érdeklődők nemcsak a szemüvegkeret-készítés fortélyaiba nyerhetnek bepillantást, de a reklámkampány-készítés mikéntjébe is. La Roche ugyanis egész pályája során egyenrangú termékformáló elemként kezelte a dizájnt és a marketinget, részben ennek a töretlen márkagondozásnak is köszönheti hatalmas sikerét.

A bemutatott válogatott darabok mellett a dizájner archívumából származó vázlatok, eredeti fotók és filmfelvételek valamint reklámplakátok teszik teljessé a 2016. szeptember 25-ig ingyenesen látogatható tárlatot.