Erzsébet

Rejtett üzenet szappanoperák díszletében

2016.10.22. 08:08

Programkereső

A kilencvenes években Magyarország a Família Kft.-ben ismerkedett a bújtatott reklám sajátosan direktre sikeredett válfajával, a társadalmi üzenetet pedig a Szomszédok végén szentenciákkal foglalták össze. Eközben a tengerentúlon a Melrose Place-be kortárs műalkotásokat csempésztek a forgatási helyszínekre.

Mel Chin konceptművészt már régóta foglalkoztatta, hogyan lehetne alternatív módon bemutatni a művészetet. Egy alkalommal a felesége épp tévét nézett, és ahogy a csatornák közt váltogatott, a férfinak feltűnt Heather Locklear. Pontosabban ami mögötte volt. A szőke színésznő ugyanis egy festmény előtt állt a jelenetben. „Azt gondoltam: Ez az! Ez a kiállítóterem, amit kerestem!” - emlékszik vissza a művész a pillanatra, amikor kitalálta az In the Name of the Place-nek keresztelt projektet.

„Aaron Spelling médiumának sokkal nagyobb hatása volt a kultúránkra, mint egy múzeumi tárlatnak.”

Chin 1994-ben a Georgia-i és a Kaliforniai Egyetemen tanított. A GALA Bizottságot a diákjaiból, kollégáiból, művészekből hozta létre, azért, hogy a művészeti kollektíva kifejezetten a Melrose Place számára készítsen alkotásokat. A Los Angeles-i fiatalokról szóló sorozat, ami a Beverly Hills 90210 spinoffjaként indult 1992 és 1999 között futott az Egyesült Államokban.

In the Name of the Place from Mel Chin Studio on Vimeo.

Az ötlet az volt, hogy a művek felbukkannak a sorozatban, majd kiállítják őket egy múzeumba, végül elárverezik a darabokat és az így befolyt összeget jótékony célra ajánlják fel. Kikötés volt, hogy a művészek nem kapnak anyagi juttatást cserébe a munkáikért.

A művekkel a készítők olyan érzékeny témákról is el tudták mondani a véleményüket, mint a fogamzásgátlás és az abortusz, az alkoholizmus vagy Amerika külpolitikája. 

Chin megkereste Deborah Siegel, a show díszlettervezőjét, aki elővezette a dolgot a csatorna illetékeseinek is. A tévések belementek a dologba és az elkészült 200 mű nagy részét, közel 70 százalékát képernyőre is engedték. A dolog titokban zajlott, a tévések nem akarták direkt módon felhívni a figyelmet az alkotásokra. Később derült ki, hogy maga Aaron Spelling csak egy újságcikkből értesült a dologról. Ekkor állítólag annyit mondott, hogy ne tegyenek semmi olyat, ami árthat a műsornak.

1996 februárjában, a negyedik évadban kezdtek el felbukkanni a jelenetek hátterében a GALA Bizottság munkái. A közel száz művész a sorozat alkotóival együttműködve kapcsolódott a történethez és apró utalásokat rejtettek el a díszletben vagy a kellékekben. Abban a részben, amikor Alison (Courtney Thorne-Smith) teherbe esik egy olyan pléddel takarózik, amin az esemény utáni tabletták képlete alkot sormintát.

„Akkoriban egy női karakter, ha teherbe esett vagy megtartotta a gyereke, vagy lezuhant a lépcsőn, de az abortusz nem volt számára lehetőség. Vissza akartuk hozni ezt a témát a tévébe – meséli a projektben résztvevő egyik diák, Constance Penley.

Az óvszermintás ágynemű, az esemény utáni tabletta képletével díszített pléd és a mobiltelefonra emlékeztető babajáték mind a művészcsoport munkái
Az óvszermintás ágynemű, az esemény utáni tabletta képletével díszített pléd és a mobiltelefonra emlékeztető babajáték mind a művészcsoport munkái

A bár italos üvegein, Heather Locklear reklámcégének hirdetésében vagy a ruhákon is megjelentek utalások a valódi világ történéseire vagy a sorozat fordulataira. A Tiananmen téri tüntetésre például egy Kimberly kezében lévő kínai ételes doboz felirata utalt. Az ételhordón kínaiul az „emberi jogok” és a „káosz és zavargás” szavak olvashatóak jelezve, hogy az ügyben eltér Kína és a nyugat álláspontja.

Amikor a készítők egy képzőművész karaktert szerettek volna a sorozatba, akkor a művészek segítségét kérték a kitalálásában és a művészi világának felépítésében. Az eredmény kicsit vadabb lett a vártnál: az alkotó egy feminista konceptművészt képzelt el, míg a producerek David Hockney stílusát akarták viszontlátni a képernyőn, „mert a kamera imádja ezeket a világos,tiszta árnyalatokat”.

A művészek végül elfogadták az utasítást: festettek egy sorozatot Hochney modorában, vidám színekkel – Los Angeles olyan részeiről, ahol erőszakos bűncselekmények vagy gyilkosság történt.

 Így egyes jelenetek hátterében az Ambassador Hotel képe látható, ahol megölték Robert F. Kennedy-t vagy Nicole Brown Simpson lakása, ahol O. J. Simpson a vád szerint végzett a feleségével és annak szeretőjével.

A jobb oldali festményen az a ház látható, ahol Marilyn Monroe meghalt. A kabát bélésében egy robbantás fényképe.
A jobb oldali festményen az a ház látható, ahol Marilyn Monroe meghalt. A kabát bélésében egy robbantás fényképe.

Reagáltak a belpolitikai eseményekre és a sorok közt jelezték a véleményüket, amivel szinte észrevétlenül kijjebb tolták a a kereskedelmi televíziózás határait.

„A tévé a termékelhelyezésről szól. A kérdés tehát az volt, miért ne lehetne termékek helyett ötleteket elhelyezni, hogy még jobban kihasználjuk a komplexitást, amit a tévé nyújthat" - nyilatkozta Chin.

A megdönthetetlen bizonyíték

A GALA Bizottság mintegy száz alkotása idén ősszel ismét látható egy retrospektív kiállítás keretében a New York-i Red Bull Studios-ban Total Proof: The GALA Comittee címmel.