Máté, Mirella

Olcsó húsnak híg a leve a műtárgypiacon is?

2017.04.23. 11:39

Programkereső

Az emberek általában az exkluzív, híres művészekhez köthető alkotásokat keresik - ezeknek az ára viszont megfizethetetlen. A túl olcsó műtárgyak viszont elvehetik a potenciális vásárlók kedvét is. De mit csináljanak a feltörekvő művészek, akiknek a tehetség és eredetiség megvan, de a hírnév még hiányzik?

A közelmúltban rendezték meg Londonban a Megfizethető Művészeti Vásárt (Affordable Art Fair) - az esemény 1999 óta létezik, évente több mint negyedmillió látogatót vonzz, és a brit főváros mellett párhuzamosan még 10 helyen tartják. Lényege, hogy nevéhez mérten olyan művészeti produktumokhoz lehet hozzájutni, ami még megfizethető - ez hivatalosan 2500 fontos (925 ezer forint) felső határt jelent. Minimálár nincs, akár már 50 fontért is hozzá lehet jutni festményekhez vagy kisplasztikákhoz. A vásárhoz kapcsolódóan a Salon írt cikket a megfizethető művészet-paradoxonról:

Képünk illusztráció!
Képünk illusztráció!
Fotó: Dan Kitwood / Getty Images Hungary
azaz hogy az ésszerű ár devalválja-e egy művészeti cikk értékét?

A londoni vásáron az átlagember is könnyedén hozzájuthat egyes alkotásokhoz, nem csoda tehát hogy egy-egy ilyen esemény közel 400 millió dolláros forgalmat is lebonyolíthat. Mindez jól bizonyítja: nemcsak a milliomosok szeretnének egyedi, eredeti művészethez jutni. A legtöbb magasművészeti cikket és antik tárgyat csak a kiváltságosok kis hányada, a világon alig pár száz ember engedheti meg magának: extrém gazdag műgyűjtők, befektetők, intézmények, vagy milliomos családok, akik már generációk óta áldoznak a művészetre.

Az aukciók világa így szép lassan egy előkelő, privát klubhoz vált hasonlóvá

Ezt pedig a legnagyobb aukciós házak is támogatják: az online aukciókon soha nem tűnnek fel a legmagasabb minőséget képviselő, világszerte ismert műtárgyak. Ezek ugyanis szinte kivétel nélkül exkluzív, helyszíni aukciók során kerülnek kalapács alá. A kikiáltási áruknál fogva eleve csak a kiválasztottak tudnák megfizetni őket - ráadásul kevés ember engedheti meg magának hogy egyik héten még a Sotheby's milánói árverésén licitál, majd később már St. Tropezben várja a legmenőbb műtárgyakat - hogy aztán megvásárolva azokat kölcsönadja őket a Met-nek. A műgyűjtéshez hozzátartozik az előkelő szociális környezet és az exkluzív milliő: ott lenni és látni az aukciós tárgyakat, előtte vagy utána pedig koccintani és társalogni a többi műértővel.

Végső soron a legfelső szinteken a műgyűjtés mindig két dologról szólt: a műértés demonstrálásáról és a vagyon mutogatásáról.

Így volt ezt már a reneszánsz idején, amikor a mecénások ugyanilyen célból támogattak alkotókat, a hercegek és pápák pedig híres festőket és művészeket csábítottak el, hogy kidekorálják kastélyaikat és templomaikat - persze a saját esztétikai örömükre is, de még inkább azért, hogy így lenyűgözhessék vendégeiket.

A Salon újságírója a műtárgyhamisításról szóló könyvében felállított egy egyenletet a művészet értékéről, ami valahogy így fest:

érték = vélekedés (ritkaság + hitelesség + igény)

A legtöbb műtárgy egyedi, a ritkaság tehát arra utal, mennyi alkotás létezik még a művésztől - Giorgione például fiatalon halt meg és jóval kevesebb mű maradt fenn tőle mint Titiantól, ezért azok sokkal értékesebbek is. A hitelesség inkább az antik műtárgyakkal és a régi mesterek alkotásaival kapcsolatban lényeges faktor, a Megfizethető Művészeti Vásár kortárs alkotóinál kevésbé jön számításba. Az igény az, ami az igazán nagy bevételt hozza: egy aukción legalább két potenciális vevőre van például szükség ahhoz, hogy licitháborújuk egyre feljebb és feljebb tornázza az árat.

Egy elismert művész licitre kerülő alkotásánál a korábbi művek eladását veszik alapul, mikor meghatározzák a kikiáltási árat. Például egy hasonló eredetű, jelentőségű, minőségű és méretű, múltban eladott Picasso-kép, és az azért kapott összeg alapján kalkulálnak, figyelembe véve az inflációt is. De persze a múzeum-minőségű alkotásokért és Picassokért sorba állók száma elég csekély - a hétköznapi emberek más jellegű műtárgyakért hajtanak.

Például kevésbé ismert kortárs művészek képeiért - mint amilyeneket a Megfizethető Művészeti Vásáron kapni.

A művész elkezdi összeadni a felhasznált anyag és a befektetett órák számát. Ebből kijön egy alapár, ami alá semmiképp sem szeretne menni

- magyarázza Harry Hancock, hogyan alakulnak ki a "megfizethető" eladási árak. Virtuozitás, eredetiség, exkluzivitás, hírnév, beszédtéma-faktor - ezek azok a nem anyagi dolgok, amik szerinte igazán számítanak .

Nem meglepő, hogy mindezek közül a hírnévnek van a legnagyobb súlya - az ugyanis elég hamar hoz anyagi hasznot is. Rengeteg műtárgyat adnak el elképesztő magas áron, amelyekben kevésbé fejeződik ki a virtuozitás vagy az eredetiség - de alkotójuk neve miatt mégis versenyt licitálnak értük. Jellemző az is, hogy ha egy kevésbé ismert művész körül kialakul egyfajta izgalmas szóbeszéd, hype, akkor soha nincs gondja művei eladásával. A millió dolláros kérdés, hogy hogyan lehet ilyen hype-ot kelteni magunk körül?

Az, hogy egy műtárgy megfizethető, igazán csak a kevésbé ismert alkotóknál fontos jellemző.

Tapasztalataim szerint a művészeti világban a művész neve fontosabb mint maga az alkotás. A fétis korában élünk, amikor az alkotásba befektetett vér és veríték nem feltétlen garantálja a minőséget a közfelfogás szerint - az alkotó neve viszont igen

- mondja Roman Urjanek, a szlovén IRWIN csoport művésze. Művei múzeumokban és galériákban állnak, így nincs gondja az eladással, de tapasztalata akad bőven. "Ahhoz, hogy egy műtárgy igazán értékessé váljon, idő kell és folyamatos munka" - tanácsolja.

Ahhoz, hogy valaki vásároljon is valamit a Megfizethető Művészeti Vásáron, az kell, hogy a műtárgyak árai megfelelően egyensúlyozzanak a között, ami még épp sóvárgást vált ki, és ami már megfizethető. Az itt áruba bocsátott műtárgyak rendszerint szépnek és a szemnek is kívánatosak - hiszen így eladhatóak - de ezen felül más értéket ritkán képviselnek. Az itt áruló művészekről az emberek valószínűleg még soha nem hallottak, így hírnév híján mindent meg kell próbálniuk, hogy megragadják az emberek figyelmét és elnyerjék tetszésüket. Nagy előnye az ilyen vásároknak, hogy a portékák fizikailag is jelen vannak, "kézzel foghatóak - ezért bonyolódik sokkal nagyobb forgalom egy ilyen helyen, mint egy online galérián vagy portálon keresztül.

Kissé leegyszerűsítve két műgyűjtői viselkedés jellemző az emberekre. Az egyik a múzeum-minőségű műtárgyakra hajt, és megengedheti magának, hogy őrült összegeket költsön hobbijára.

Ha hallom hogy egy másik, vagy egy rivális gyűjtő érdeklődik egy alkotás iránt, az azonnal felcsigáz engem is.

- magyarázza egy ilyen gyűjtő. Elmondása szerint a művészeti piac a tőzsdére hasonlít: egyesek lehetőséget látnak például fiatal brit művészekben, így ilyen műveket vásárolva felkelteik mások érdeklődését is. Majd amikor felstrófolták az árakat, eladják a korábban olcsón megvett műveket - aztán tovább folytatják mindezt a fiatal kínai művészekkel, és így tovább...

A másik műgyűjtői típus átlagkeresetből, hobbiként és saját gyönyörködésére vesz műalkotásokat - a cikkben megszólaló illető például a 20. század közepi litográfiákért rajong.

Ha ránézek valamire, máris tudom hogy akarom vagy sem. Csak ezután ellenőrzöm az árcédulát. Ha az ár magas, jobban koncentrálok az alkotóra - vannak-e rajongói, mennyire ismert - de soha nem akarom csak emiatt jobban magát a műtárgyat

- magyarázza a műgyűjtő. A magas ár tehát a nem befektetési célból gyűjtőket nem ösztönzi vásárlásra - maximum elriasztja attól. "Ezért szeretem a Megfizethető Művészeti Vásárt - tudom, hogy itt semmi sem elérhetetlen még számomra sem, így kényelmesen nézelődhetek és nyugodtan beleszerethetek bármelyik műtárgyba"- teszi hozzá.

A magas ár tehát a műgyűjtők maroknyi csoportjára hat csak ösztönzőleg - ők azok, akik meg tudnak fizetni egy múzeum-minőségű festményt vagy egy antik tárgyat. A földhözragadtabb átlagemberek számára az ár csak jelzésértékű - mutatja, mennyire híres az alkotó, de a limitált pénztárca okán csak emiatt senki nem fog őrült bevásárlásba kezdeni. A kevésbé ismert alkotóknak hírnév híján tehát valami máshoz kell folyamodniuk, hogy eladhassák műveiket: virtuozitáshoz, eredetiséghez, esztétikai és érzelmi hatásokhoz. Ha így sikerül képeket eladni, és a Megfizethető Művészeti Vásárhoz hasonló eseményeken feljebb lépkedni a ranglétrán, szép lassan akár a hírnevet is elérhetik. Mert ez az, ami az igazán nagy pénzt hozza.