Sámuel, Hajna

Szőrén-szálán eltűnt a szlovák nemzeti kincs aranytárgyainak egy része

2017.07.01. 16:08

Programkereső

Még nem tudni, pontosan milyen értékben tűntek el aranytárgyak a trezorból, illetve hogy ki felel a hiányért, de az tény, hogy a gyűjteményt kezelő alapítvány vezetése a felszólítás ellenére sem vett részt az ellenőrzésen.

A nemzeti kincs közadakozásból jött össze, még Szlovákia 1993-as létrejötte után nem sokkal. A gyűjteményt Túrócszentmártonban tartották, és a minap ellenőrizni szerették volna a tárgyakat. Ekkor derült fény a hiányra.

A szlovák nemzeti kincs létrehozása óta különböző okokból már többször is megcsappant - értékéből becslések szerint eddig nagyjából egymillió eurót (mintegy 300 millió forintot) vesztett. A pozsonyi Pravda információi szerint a mostani ellenőrzéskor néhány tucat arany ékszer eltűnését fedezték fel.

Képünk illusztráció!
Képünk illusztráció!
Fotó: Bloomberg / Getty Images Hungary

A szlovák nemzeti kincs létrehozásának ötletét a legnagyobb történelmi múltra visszatekintő - még a 19. században létrehozott - szlovák kulturális intézmény, a Matica Slovenská vetette fel nem sokkal az ország 1993-as önállósodása előtt. A kincs létrehozásra kiírt közadakozásba nagyvállalatok és különböző intézmények mellett művészek, műgyűjtők és magánemberek ezrei is bekapcsolódtak, részben az új ország határain túl élő szlovákok is. A gyűjtemény az 1998-as felmérésekor több mint ötszáz arany- és több ezer ezüsttárgyat, festményeket és más műtárgyakat, ezen felül 8 kilogramm színaranyat, 31 kilogramm ezüstöt, némi platinát és több mint 20 millió szlovák korona értékű (mintegy 200 millió forint) készpénzt tartalmazott.

A nemzeti kincs gondozásával megbízott alapítvány - bár ezt a szlovák törvények tiltják - a kincs egy részét különböző pénzügyi társaságok által kiállított értékpapírokba, váltókba fektette még 2005-ban, majd további hasonló befektetést valósított meg 2009-ben is. Mivel ezeknek az értékpapíroknak a kibocsájtói később csődeljárás alá kerültek, az alapítvány által kezelt kincs értéke már azokban az években mintegy egymillió euróval megfogyatkozott. Az ügyben indult eljárás érdemi eredmény és felelősségre vonás nélkül zárult.

A gyűjteményt felügyelő intézmény - a Matica Slovenskától időközben függetlenített alapítvány - néhány évvel ezelőtti állásfoglalásában azt közölte, hogy a kincs nemesfém része 2006 óta eredeti állapotában és mennyiségében pihen a szervezet trezorjában. Az állítás igazságtartalmát az elmúlt néhány évben többször is megkérdőjelezték, mások mellett magának a Matica Slovenskának a képviselői is, és ez vezetett végül a napokban megtartott ellenőrzéshez, amelyen egyébként a gyűjteményt kezelő alapítvány vezetése a felszólítás ellenére sem vett részt.