Jenő

Színház születik

2006.02.20. 00:00

Programkereső

A székesfehérvári Vörösmarty Színházban a másfél évig tartó átépítés után már csak a támfalak eredetiek. A decemberi nyitó héten színészek és nézők együtt ünnepelték a megszépült, kibővült épületet, amelyben a korszerű színpadtechnikának köszönhetően még látványosabb előadások készülhetnek. Szurdi Miklós igazgatót a rekonstrukció másfél évéről, az évad terveiről és a zenés műfaj iránti vonzalmáról kérdezte Papp Tímea.

Szurdi Miklós (fotó: Gulyás Buda)

- Alig egy hónapja költöztek be az új épületbe. (Az interjú január elején készült. A szerk.) Sikerült már belakni?

- Egyrészt igen, mert a december 12. és 18. közötti nyitóhéten minden este előadásunk volt. Szándékosan próbáltunk nagy ügyet a színháznyitásból csinálni, mert meggyőződésem, hogy az egyetemes magyar kultúrának nagyon fontos, hogy itt megnyílt egy új színház. Példát kell mutatnunk, hogy kell és érdemes a kultúrára pénzt áldozni, mert szükség van rá, és a város életét ünneppé tudja tenni. A bemutató hét hatalmas munka volt, szinte egy évadot bonyolítottunk le. Mégis vállaltuk, mert ez a közönség megérdemli. Miklósa Erika adott áriaestet, bemutattuk A csodák városa című Leonard Bernstein-musicalt és két prózai darabot, April de Angelis Garrick, a színész című komédiáját, valamint Vörösmarty klasszikusát, a Csongor és Tündét. Két vadonatúj műsor, három új és két olyan bemutató, amelyet nyári színházban már láthatott a közönség, de erre a helyszínre adaptálni kellett. Minden előadás más-más technikát kívánt, így koncentráltan, fokozott igénybevétel alatt tudtuk tesztelni az új eszközöket. Másrészt azonban még hónapokig tart, amíg mindent alaposan meg- és kiismerünk, és az esetleges hibák kiderülhetnek. A ma legmodernebbnek számító színpad-, fény- és hangtechnika került beépítésre, olyan számítógép vezérelte eszközök állnak rendelkezésünkre, amelyekkel szinte minden őrült rendezői ötlet kielégíthető, de ezekkel még nekünk is ismerkednünk kell. Ki kell tapasztalni lehetőségeiket, csak azután tudjuk előadásainkban úgy használni, hogy azok ne váljanak öncélúvá.

- A repertoáron levő előadások színpadképe ezek szerint nem változik, nem is változhat jelentősen.

- Így van. Alapjaiban nem tudjuk megváltoztatni azokat az előadásokat, amelyek a felújítás alatt más helyszínekre készültek. A színpadtechnika adta lehetőségeket így nem alkalmazzuk, a díszlet adott. A fénnyel és hanggal azonban tudunk „játszani”, és minden sokkal szebbé, pontosabbá, finomabbá válhat az intelligens lámpáknak köszönhetően. Egy zenés előadásnál a hangzás alapkövetelmény. Ehhez természetesen jó hangú színészek kellenek, de ha nincs sokcsatornás pult, kiváló hangfalak és mikroportok, az élvezeti érték jelentősen csökken. Remekül éneklő színészeink, kiváló pultunk és hangfalaink már vannak, a mikroportok azonban hagynak még némi kívánnivalót, a beruházások tehát folytatódnak a teátrumban.

- Hogyan fogadta a közönség a nyitó hét eseményeit?

- Káprázatos visszhangja volt, nagyon tetszett nekik a változatos program. Mindenki csak elismerően szól az új színházról, ami ritka dolog, mert tudjuk, hogy nem lehet mindig mindenkinek megfelelni, és kis hazánkban milyen vitákat képes kiváltani egy-egy új épület. Tényleg boldog a város. A fehérvári közönség egyébként megdöbbentően jó és hálás. Nagyon szereti, a sajátjának érzi színházát, színészeit. Jóformán csak teltházak előtt játszunk, de nemcsak a Chicagót, hanem a Szeget szeggelt vagy A salemi boszorkányokat is. És voltak, akik követtek bennünket a rekonstrukció alatt is, bérletet váltottak például Siófokra. Bár Budapest nagyon közel van, a fehérváriak mégis elsősorban ide járnak színházba.

- Sok musicalt játszanak. Honnan ez a vonzalom a műfaj iránt?

- Egyszerűen beleszerettem. Prózai rendezőnek készültem, de elképesztően régen, még pályám kezdetén, a kecskeméti Katona József Színházban lehetőséget kaptam, hogy megrendezzem a Kabarét. Fiatalként ez óriási megtiszteltetés volt, és szerencsére az előadás is jól sikerült. Eddig rendeztem körülbelül száz-százhúsz előadást, ebből mintegy húsz a musical. Azt gondolom, a zenének nagyon nagy érzelemközvetítő hatalma van. De ha a libretto nem annyira igényes, a történet nem olyan komoly, hogy zene nélkül is megáll a lábán, akkor hiába a fülbemászó dallam, valami elveszik a hatásból.

- Számos musicalt állított már színpadra. Melyik ezek közül a legkedvesebb?

- A hozzá fűződő személyes élmények miatt a Kabaré a szívem csücske. A Hairt, amelyet ebben a formában mi mutattunk be tizenegy évvel ezelőtt Magyarországon, egészen különlegesnek tartom, mivel több mint negyven éve íródott, de a zene – és sajnos, a történet aktualitása – állta és állja az idő próbáját. Színházunknak, fiatal társulatunknak egyik fontos célkitűzése, törekvése az, hogy a fiatalokat színházra szoktassa. Nagyon szeretem a Grease-t is, amelyet háromszázszor játszottunk, illetve a Chicagót, amely jelenleg is szerepel a repertoárban. És természetesen ott van listám elején a Diótörő és Egérkirály, amelyet Szomor Györggyel és Valla Attilával közösen írtunk.

- A csodák városa nemcsak magyarországi, de európai ősbemutató is. Hogyan találtak rá?

- Immár négy éve rendezzük meg nyaranta Székesfehérváron a Musica Regia Fesztivált, amelyen jól fogyasztható, de komoly zenei színvonalat képviselő darabokat mutatunk be. Az első évben a János vitézt, a másodikban a Háry Jánost mutattuk be, és ezzel tulajdonképpen kimerült az a magyar „komolyabb zenei” irodalom, amelynek az eléneklésére vállalkozhatunk. Gondolkodtunk nagyoperett műsorra tűzésén, de a fesztivál színvonalához méltó művet nem találtunk. Ekkor került szóba Bernstein neve, és valaki felvetette, hogy a Broadway-n 2003-ban felújították ezt a ritkán, az 1953-as bemutató óta szinte nem is játszott darabot. Megszereztük a zenét, megtetszett, ezzel együtt a történetet is egyaránt komoly színvonalúnak, ugyanakkor a közönség érdeklődésére és szeretetére számot tartónak ítéltük. Szeretünk kutatni, keresni, az ősbemutató-hagyomány tehát folytatódik.

- Ezek szerint az operett műfaja nem is kap helyet a repertoárban?

- A költözés, a vándorlás miatt nem volt rá igazán helyszínünk, de terveink szerint a következő évadtól folyamatosan játszunk operettet is.

- A magyarországi zenés színházi palettán hol a Vörösmarty Színház helye?

- Nem hiszem, hogy az én tisztem lenne ezt megítélni. Talán elfogultan hangzik, de úgy gondolom, nincs ma Magyarországon olyan társulat, amely egyszerre jobban énekelne, táncolna és játszana, mint mi. Képesek vagyunk Hairt, Diótörőt, Chicagót párhuzamosan játszani, musicalgálát rendezni, amelyen a műfaji repertoár minden fontos dala szerepel. Én nem hiszek a zenés és prózai színház különválasztásában, mert „csak” színészek vannak. Ráadásul vidéki teátrumként mindent kell játszanunk: tragédiát, komédiát, kortárs és klasszikus, magyar és külföldi műveket. Jót tesz a társulatnak az, hogy egyik este komoly prózát, másik este pedig musicalt játszanak, mert ez színészi fejlődésre ad lehetőséget. És nekünk mindent kell tudnunk, mert akkor érjük el, hogy a néző, aki ide eljön, valamifajta morális nevelést kaphasson. Olyan színházat szeretnék csinálni, amely komoly szakmai színvonalat képvisel, szórakoztató, ugyanakkor elgondolkodtat és tartós élményt nyújt.

- Amikor 2003-ban székesfehérvári igazgató lett, valami olyasmit mondott, hogy ennek a színháznak pont Önre van szüksége.

- Érettnek éreztem magam arra, hogy a saját képemre formáljam a színházat, és azt hiszem, én eddig bizonyítottam. Ráléptünk egy útra, haladunk rajta. Van itt néhány olyan fiatal színész, akiket friss diplomásként szerződtettem, és akik az eljátszott szerepeiknek köszönhetően kezdenek komoly színésszé válni. Jól érzem magam Fehérváron, olyan dolgokat teljesítünk, amiket ez a teátrum addig nem tudott teljesíteni. Ez a színház hátul kullogott a magyar színházak rangsorában, de nem hiszem, hogy ez még mindig így volna. Eljutottunk oda, hogy szakmai érdeklődésre tartunk számot: boldogan jön Hirtling István, Koltai Róbert és Szabó Győző, mert rang itt szerepelni. A társulat nagyobb munkabírású, a rekonstrukció alatti vándorélet megterhelő volt, de a nehézségek közt egymást segítő csapattá váltunk. És ez a legfontosabb, mert színházat nem lehet másképp csinálni. Évente eddig egy-egy olyan előadást tudtunk létrehozni, amely bárhol megállja a helyét. A cél az, hogy az első vonalba kerüljünk, legalábbis Magyarországon, és minden előadásunk hír legyen.

NÉVJEGY

Szurdi Miklós Budapesten született 1950-ben. A budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán színész, később rendező szakos diplomát szerzett. Négy évig filmgyári asszisztensként dolgozott, majd színházi rendező lett. 1975-től 1979-ig a kecskeméti Katona József Színházban, 1979 és 1982 között a szolnoki Szigligeti Színházban rendezett. 1982-től a Nemzeti Színház tagja, 1990-től a veszprémi Petőfi Színház rendezője volt, 2003 óta pedig a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója, amelynek 4 milliárd forintos teljes körű felújítását és átépítését vezényelte. Bár a legtöbben televíziós sorozatairól ismerik – Linda, Angyalbőrben, Família Kft., Privát kopó –, sokoldalú színházi munkásság áll mögötte. Megrendezte a huszadik század szinte minden fontos drámáját O’Neill Amerikai Elektrájától Foster I. Erzsébetéig, és színpadra állította a legismertebb musicaleket (Kabaré, Hair, Grease, Chicago). Az 1982-ben készült Hatásvadászok című, színházi közegben játszódó filmjével több nemzetközi filmfesztivál díját elnyerte. Legutóbb 2000-ben forgatott (Vademberek). A Vörösmarty Színház repertoárján jelenleg hét rendezése szerepel: Pattogatott vérfürdő, Veszedelmes viszonyok, Chicago, Hair (a magyar változat készítője), Együtt a banda, A csodák városa, Diótörő és Egérkirály (a musical írója).

Kedvenc film: Holt költők társasága
Kedvenc zenés film: Hair
Kedvenc zeneszerző: Mozart
Kedvenc könyv: Ottlik Géza: Iskola a határon
Kedvenc ország: Anglia