Sámuel, Hajna

"A kultúra nem szitokszó!" – Sziget, 3.nap

2008.08.16. 00:00

Programkereső

Úgy tűnik, harmadnap sem csökken az érdeklődők és nézők száma az Octopus összművészeti terepén. Már délután, akár a legnagyobb melegben is sorok állnak a Színház- és Táncsátor háza táján. MODEM, TÁP, Tünet Együttes volt a mai étlapomon.

A narancssárga Vénusz mellett még egy látványos építménye van az Octopusnak. Már messziről szembetűnő a kupolás szerkezetű, magasított sátor, ahol, idén először a Szigeten, a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ mutatkozik be. Erre pedig érdemes odafigyelni! Mert 2006 őszén létrejött egy olyan kortárs… nem galéria, nem is múzeum, hanem egyenesen központ Kelet-Magyarországon, ahol rendre nemzetközi színvonalú kiállításokat és egyéb kulturális programokat szerveznek (gondoljunk csak például a múlt évi Az igazi Da Vinci című Leonardo-kiállításra). Figyelemre méltó Antal-Lusztig-gyűjteményük, melyen végigkövethetjük a 20. századi magyar képzőművészetet egészen a kortársakig. Sztálin csókja címmel nyitották meg aktuális kiállítás-sorozatukat júliusban, amely a kommunizmust bemutató magyar és nemzetközi tárlatokból áll (Szocreál, Hétköznapi kommunizmus, Beszédes képek és a szeptemberben nyíló Szoc-art). És ha másért nem, már a MODEM épületéért is érdemes elzarándokolni Debrecenbe, mert, ahogy az jó nyugat-európai kortárs múzeumoknál lenni szokott, a modern formatervezésű épület már önmagában műalkotás, és összhangban áll a központ progresszív szellemiségével. Vélhetően ezt az elvet igyekeztek követni a modemesek a Szigeten is egyedi tervezésű, dómnak nevezett sátrukkal. Délutánonként általában sok heverésző, albumot olvasgató embert látok a ponyva alatt, valószínűleg megnyugtatóan hat rájuk a kupolaszerkezet, no meg az árnyék. Este azonban beindul az élet: múzeumpedagógiai foglalkozásokat tartanak, filmeket vetítenek a világ modern galériáiról, és mindennap éjfélkor egy izgalmas performansszal zárják a napot.

 
 
 
 

A MODEM dómjából a színház felé veszem az utam, hogy le ne késsem a mai napi TÁP-színházas egypercest. Már messziről, a domboldalon leügetve hallom, hogy valaki a mikrofonba kiabálja: ”Álljunk meg egy szóra, egy percre! Egy percre, egy embernek, egy szemétért. A kultúra nem szitokszó. Alternaiv (sic!) színház. Egy kis kultúra senkinek sem árt!” Úgy látszik, ezt mások is így gondolják, mert kígyózó sor fogad a TÁP színházas kis sátor előtt, ahol a titkos egypercesre való bejutásig Vécsi Tibor kikiáltó-konferanszié szórakoztatja a várakozókat. A műsor tehát már kint elkezdődik, mielőtt bejutottunk volna. Épp ezért nem tűnik hosszúnak az a félóra, amit ácsorogva töltök az egypercesre várva. A mai előadás címe Paradicsom. Igen, a zöldségről van szó, ki is van írva vagy tíz nyelven a sátor oldalára. Hiába ismerem a TÁP rossz színház iránti szenvedélyes elkötelezettségét (”a rossz színház ritka kincs”), mégis egyre kíváncsibban nézegetek a fekete függönnyel eltakart sátorbejárat felé, ahova egyenként engednek be minket. És hogy mi volt odabent? Kaptam egy kötelező jellegű, kiadós gyóntatást Dióssi Gábortól, aki aprólékosan kikérdezte bűneimet egy függönyön keresztül. Nem hitte el, hogy nem vétkeztem, ezért rutinos gyóntatóként rákérdezett külön-külön is a dolgokra: férfiak voltak-e? alkohol csúszott-e le sok az utolsó gyónás óta? Elmondtam néminemű vétkemet, ezért úgy ítélte meg, bűnös vagyok, tehát vezekelnem kell. Áttessékeltek egy ezidáig eltakart részbe, ahol több másik jajgató, óbégató bűnös mellett, akik válogatott kínzásokkal vezekeltek bűneikért, én is leróhattam a penitenciát. Végül eljött értem a nagy TÁP-nyúl (fején egy óriási nyúlmaszkkal), és elkísért a Paradicsom bejáratáig, vagyis a sátor hátsó kijáratáig. Bár zöldséget nem kaptam, egy vidám félórát azonban igen. A TÁP-osok kinevetik a jó színházat, a komolyságot, kinevetnek engem mint nézőt, és saját magukat is mint színészt - és ez az egész pont ettől működik olyan nagyon.

Sötétedéskor kortárs táncot választok: Szabó Réka Társulata, a Tünet Együttes mutatja be 1:1 című improvizatív táncperformanszát. Szabó Réka koreográfiájában két táncos, egy fiú és egy lány méri össze erejét a színpadon, merthogy itt egy mérkőzésről van szó és egy pályáról, ahol bármi megtörténhet, mivel döntőbíró nincs. Vagy mégis? A színpad hátterében, az előadás előtt wc-papírból lefektetett felezővonalon áll keverőpultja mögött Kelner Krisztián zajzenész, aki a zenét, vagy inkább a zajt szolgáltatja a tánc alatt. Némileg irányítja, meghatározza a tánc ritmusát, mégis inkább aláfestésnek hat. Ő a néma döntőbíró és a pártatlan szurkoló. Vadas Tamara Zsófia és Szász Dániel összeszokott párosnak látszanak, sok improvizációs tapasztalattal rendelkeznek. Mozgásuk magabiztos. Támadnak, vetődnek, rúgnak, és olykor ölelkeznek. Férfi és nő klasszikus párharca ez, és számomra legalábbis nem több ennél. Feleslegesnek éreztem ezért az előadás végén élesen elütő gesztusként a mezcserét, viszont élesebb váltásokat vártam volna tánc közben. De mindezek ellenére, táncos legyen a talpán, aki húsz percen át így improvizál!

 
 
 
 

(A fotókat Csizmadia Tamás készítette.)