Lukács

Világ, zene, díva - 3. nap a Szigeten

2008.08.16. 00:00

Programkereső

A péntek dacára sima ügy fél hétkor besétálni a HÉV-től a bejáratig. A híd közepétől van csak óriási tömeg, úgy látszik, a táskaellenőrök ma nagyon szorgosak. Én nem vagyok gyanús, pedig tekintélyes hátizsákkal közlekedem. - KÉPES BESZÁMOLÓ A SZIGET FESZTIVÁLRÓL

A sziget másik végére kell átjussak, az iwiw Világzenei Nagyszínpadhoz. Különlegesség érkezik: a Transglobal Underground ismét Natacha Atlas-szal lép fel. Külön-külön léptek már fel a fesztiválon – sajnos az arab díva két évvel ezelőtti koncertjét nem láttam –, de együtt még soha. Pedig közösen indultak 1991-ben, a Temple Head című kislemezzel. Nemigen gondolták akkor még komolyan, csak szerettek zenélni. Cserébe nekik köszönhetjük az etno-techno stílust. Natacha Atlas 1995-től szólókarrierbe kezdett, de lemezeit a TGU-val vette föl. Azóta ritkán látni őket együtt fellépni, ezért is számít a mai koncert rendkívülinek.

 

Natacha Atlas és Coleridge
 

Jó előre odamegyek, hogy az első sorból fotózhassak. A kordon mögött úgyis nagy lesz a tülekedés, és az ilyen koncertekről általában néhány szám után "kizavarják" a fotósokat a biztonságiak. (Ez valóban így történt.) Fenyegetően néz szembe velem többezer wattnyi erősítő. Mellettem egy rutinos francia fiú kis műanyag fiolából narancssárga szivacsokat applikál ki, melyekkel bedugja a fülét. A színpadon profi a road, tíz perc alatt lebontják az előző zenekart, és fölépítik az újat.

 

Sheema Mukherjee
 

És végre, végre érkezik a zenekar. Sheema Mukherjee rövid szitár-bevezetője után azonnal belecsapnak. Elementáris erejűek az első dhol-ütések. A dobtól és a basszustól dübög a mellkasom, és Gurjit Sirha akárhányszor megüti a dholt, olyan érzésem lesz, mintha egy elektromos mezőben állnék. A gépzene fölött tekereg a szitár hangja. Extázisba hajszoló zene. A második számnál színpadra lép Coleridge, a hangulatfelelős. Igazi feka-rapet nyom az indiai motívumok mellé, a közönség tombol. Megkérdezi, jól vagyunk-e, örülünk-e. Hát persze! És felkonferálja az isteni Natachát. Aki be is libben, kék hastáncos ruhában. Az apró, alig 160 centis hölgy betelíti a színpadot. Először csak táncol, majd megragadja a mikrofont, és belekezd. Hangja összetéveszthetetlen. Tekeri, csavarja a hangokat, magasságokból mélységekbe csap. Coleridge-dzsal is énekel, kacérkodik vele, elcsábítja. Mint ahogy minden nézőt. Mindenéből süt az erotika.

 

Natacha Atlas
 

Koncert közben feltámad a szél, de szerencsére a nagy vihar elkerüli a fesztivált. Igyekszem vissza a Jazz Sátorba, újra átvágok az egész szigeten. Szalóki Ági negyedik fellépése ez. Először a Magyar Dal Napján, aztán Balogh Kálmánnal a Világzenein, tegnapelőtt Budapest Bár, ma pedig a Karády-est. Kétségkívül ez a legszemélyesebb. Saját álma, saját gyereke. A lemez már elkészült, de még nincs forgalomban. Ennek ellenére minden szám vastapsos. Persze, a Hamvadó cigarettavégnek van a legnagyobb sikere, azt mindenki ismeri. (Pedig szerintem a Nincs kegyelem – a Külvárosi őrszoba betétdala 1942-ből – szinte rockos, súlyos átirata sokkal intenzívebb.) A válogatás jó, nem a legismertebb dalokra épít. Talán leginkább a szöveg számított a keresgélés során. Sokszor hangzik el az álom, a vágy, a könny, a szív. Az énekesnő közben vall is a közönségnek: zavarban van, hogy jó-e, amit csinál. Bizonytalan. Szeretné, ha szeretnék. De hát szeretik!

 

Szalóki Ági
 

A dalok újragondolása hasonlóan szerencsés, mint a Budapest Bár esetében. Karády túlélt mindent, nincs még egy ilyen magyar előadó. 65 évvel pályafutásának csúcsa után fiatal zenészek keresgélik dalainak titkát. Hogy miként lehetne ugyanazt átadni, saját szájíz szerint. Ahogy Szalóki Ági, Juhász Gábor, Bacsó Kristóf, Szakcsi Lakatos Róbert, Kovács Zoltán és Mohay András csinálja, az tök rendben van. Nem akarnak hasonlítani. Csak épp ezeket a dalokat választják eszközül. Közülük soknak a harmóniái megelőzték korukat, tökéletesen alkalmasak jazz átiratok alapjául. Némelyik szám blues-körökre épül, van egy-egy swing és bossa nova. Sőt, cha-cha-cha is!

 

Szalóki Ági és Bacsó Kristóf
 
 

Kovács Zoltán
 
 

Juhász Gábor, Szakcsi Lakatos Róbert
 
 

Koncertöröm
 

Szalóki Ági sem akar hasonlítani; nem is tudna, színpadon homlokegyenest más alkat, mint Karády. (Egyébként valószínűleg jól megértették volna egymást, Karády civil femme fatale-sága csak legenda.) Talán nem hiszi el magáról, hogy ő is díva, csak máshogyan. Ő nem rózsa, hanem tulipán. Ez az egyetlen, apró, pici dolog hiányzott az estéből. Időnként elfelejtkezett magáról, elfelejtett zavarban lenni, akkor egészen varázsos pillanatok születtek. A többi pedig egész egyszerűen jó volt és megkapó.

 

Szalóki Ági
 

(A szerző fotói.)