Gyöngyi

Egy igazán derűs verseny

2008.08.28. 00:00

Programkereső

Nyíregyháza idén hetedik alkalommal ad otthont a Vidor Fesztiválnak. Vagyis a Happy Art Fesztiválnak. Hogy is van ez? Tasnádi Csaba, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgatója adta meg a kérdésre magyarázatot, és beszélt a nyár végi összművészeti fesztiválról.

Tasnádi Csaba (fotó: Máthé András)

Tasnádi Csaba: Vidor Fesztiválként indultunk, és meg is tartottuk a nevet. Viszont egyre több külföldi fellépőt sikerült megnyernünk, akiknek mindig nehéz volt elmagyarázni, hogy a szó a VIdámság és Derű ORszágos seregszemléje rövidítését takarja. Ezért találtuk ki a Happy Art nevet, ami a külföldi fellépők és vendégek részére is egyértelmű. A honlapunk címe is ehhez igazodik, a www. happyartfestival.hu oldalra ők könnyebben rátalálnak. De azt szeretnénk, ha a magyarok Vidor Fesztiválként emlegetnék. Alapfilozófiánk, hogy a nevetés, a derű mindenkié. Az ókori görög népünnepélyek hangulatát célozzuk meg, szeretnénk korra, nemre, társadalmi hovatartozásra való tekintet nélkül mindenki arcára mosolyt csalni. Ez nem lehet csak egyesek kiváltsága. A fesztivál ideje alatt közel negyven helyszínre megyünk el a megyében különböző programokkal: börtönbe, szociális otthonokba, hátrányos helyzetű gyerekekhez, pszichiátriára, szakkórházakba…

Fidelio Súgó: A fesztivált Európa legnagyobb ingyenes világzenei fesztiváljaként aposztrofálja a honlap, mégis a legtöbb embernek a színházzal fonódott össze a neve.

TCs: Hat évvel ezelőtt csodálkoztunk el azon, hogy a vígjátéknak és a míves szórakoztatásnak nálunk nincs fóruma, ünnepe. Pedig egy olyan országnak, ahol Latabárok, Salamon Bélák, Körmendi Jánosok éltek, kijár egy ilyen fesztivál. Rengetegen vannak ma is, akik sokat tudnak a szakmáról, és magas szinten művelik ezt a műfajt. Akkora lett az érdeklődés, hogy szembesülnünk kellett a helyszínek befogadóképességének határaival. Valós alternatívát akartunk kínálni azoknak, akik kiszorultak a színházi előadásokról. Mára odáig jutottunk, hogy vannak olyanok, akik vacillálnak, hogy a színházi előadásra menjenek- e inkább, vagy nézzék meg Al Di Meolát, a Nikola Parov Quartetet, az Amsterdam Klezmer Bandet vagy a Muzsikást. Esténként filmvetítéseket tartunk az elmúlt év legjobb magyar vígjátékaiból válogatva – ezekből egy 25 tagú nézői zsűri választja ki a legjobbat. Napközben pedig utcaszínházi előadások lepik el a várost. Vannak családok, akiknek egész évben ez az egyetlen lehetőségük, hogy kulturális programokon vegyenek részt, mert egyébként nem engedhetik meg maguknak. Ez alatt az egy hét alatt a színházi előadásokon kívül minden ingyenes.

FS: A színházi előadások milyen szempontok alapján kerülnek be a programba?

TCs: Én választom ki őket. Ez nem értékítélet; inkább igyekszem a lehető legszélesebb skáláról válogatni. Legyen köztük bohózat, groteszk, tragikomédia, vígjáték… Van, ami technikai okok miatt nem kerülhet a műsorba, mert egyszerűen nem fér be a díszlet a színpadunkra.

FS: Mennyire fontos a résztvevőknek, hogy tulajdonképpen ez egy verseny is?

TCs: Reméljük, ezen senki nem görcsöl! Igyekszünk, hogy ne ez legyen a legfontosabb az egészből. De a versenyláz azért mindenkit elkap, legyen szó akár zsákban futásról, akár színházi fesztiválról. Az adrenalin itt is, ott is fokozódik. Mindenki érzi, hogy van tétje, de próbáljuk a játékos jellegét megőrizni. A zsűrinek – három néző, két szakíró és az elnök, aki idén Szakonyi Károly lesz – szabad keze van, nem muszáj minden kategóriában díjat adni, előfordult már, hogy csak színészi alakításokat díjaztak. Mindemellett azt tapasztaljuk, hogy a színészeknek, társulatoknak fontos ez a fesztivál, még nem nagyon volt olyan, hogy valaki ne vett volna részt a gálán. Amikor az utolsó előadás után éjjel megszületik a döntés, mindenkit el lehet érni telefonon, mert ha titkon is, de várják az eredményt!

FS: A Móricz Zsigmond Színház miért nem vesz részt a versenyprogramban?

TCs: Ez nehéz döntés volt még a kezdetek kezdetén. Minden évben lenne olyan előadás, ami elférne a mezőnyben, de így jobbnak találtam. Egyrészt nem akartam a zsűrit nehéz helyzetbe hozni, nem akartam, hogy azt érezzék, mindenképp kell díjat kapnunk, csak azért, mert mi vagyunk a házigazdák. És a színészeimet sem szerettem volna elkedvetleníteni azzal, hogy fölmerüljön bennük ugyanez. Az ilyen általában rosszul sül el, ezért hoztam ezt a fájó döntést. Meg persze a nézők kedvéért is: inkább olyan előadásokat nézzenek, amelyekért egyébként órákat kellene utazniuk.