Huba

A Krétakör-megmaradás törvénye: csak átalakul

2009.05.04. 00:00

Programkereső

Tavaly júniusban fontos korszak zárult le: megszűnt a Krétakör. Vagyis, ahogy Gáspár Máté ügyvezető mondja, átalakult. A színházszeretők nagy része nem igazán értette, mi történt, miért bomlott föl egy itthon és külföldön is sikeres, elismert alkotócsapat. Idén márciusban új projekttel jelentkezett az immár társulat nélküli, de a nevét megtartó Krétakör.

A szabadulóművész apológiája című városterápiás akciósorozat keretében a közönség részese lehetett installációknak, interaktív kiállításoknak, megpróbálhatott nem elveszni az önismeret labirintusában, beszélgethetett szakemberekkel. Az átalakulási folyamatról és a miértekről beszélgettem Gáspár Mátéval.

Gáspár Máté
Gáspár Máté

- Rövid közvélemény kutatás után arra jutottam, hogy nem világos az emberek számára, hogy mi is történt veletek valójában. És az sem tiszta, hogy most a Krétakör név mit takar. Ötletet, alkotócsoportot, színházat?

- Nagy kérdés, hogy a magyar közönség mit ért az alatt, hogy színház. Nekem az a tapasztalatom, hogy itthon a színház elsősorban épületet jelent, másodsorban színészeket, harmadsorban rendezőket, és csak negyedsorban valamilyen stílust, étoszt vagy keresési irányt.

- Nálatok az épület eleve nem volt adott.

- 1999-ben még szerettünk volna, be is adtuk a Bárkára a pályázatot.

- Amit nem nyertetek el. Néhány évvel később viszont rengeteg cikk jelent meg, hogy azonnal adjon valaki egy színházat Schilling Árpádnak...

- Ez mutatja, hogy milyen csúszásban van a közvélemény és a sajtó. Még tavaly is kérdezgették az újságírók, hogy nem fáj-e nekünk ez a hontalanság, hiába mondtam, hogy már réges rég meghaladott a kérdés. A törzsközönségünk pont azzal tudta azonosítani a Krétakört, hogy búvópatak-szerűen mindig fölbukkantunk valahol. Új helyszíneket fedeztünk föl, új atmoszférákat teremtettünk.

- Szerintem inkább a színészekkel tudták azonosítani. Sőt, inkább azt mondanám, a társulattal mint egységgel, és Schilling Árpáddal.

- Akik visszasírják a tavaly lezárt időszakot, azok elsősorban azt a színésztruppot sírják vissza, akiket a Sirájban, a Feketeországban, A jégben megismertek és megszerettek. Ritka dolog, hogy ilyen jól jöjjön össze egy 10-15 főből álló alkotói kör. De már eredetileg sem arra szerződtünk, hogy a tudatos munkával kialakított társulatot életünk végéig egyben tartsuk. Az elmúlt ciklus néhány éve annak a gondolatnak volt egy szakasza, amit Árpád Krétakörnek nevezett el 1995-ben. Azért is lett ilyen jó és sikeres ez a társulat, mert az Árpáddal való intenzív közös munka után nagyon jókor léptek be azok a rendezők, akiket meghívtunk. És itt jön a harmadik lépcső, amikor rendezőkkel azonosítanak egy színházat, bár ez már egy szűkebb, "szakértőbb" csapat. Az utóbbi egy-két évben sok nézőt behoztak a Mundruczó Kornél által rendezett előadások. Olyanokat is, akik a Süsü előadásait nem is látták. Igaz volt ez a Láng Annamária által jegyzett PestiEstire is. Ez viszont tudatos munka volt: kiegyenlített repertoárt akartunk létrehozni Zsótér, Mundruczó és Schilling munkáiból, ami fokozatosan a társulat erejét tolja előtérbe. Ami pedig a negyedik réteget illeti... Hát, arról, hogy egy művészeti kezdeményezés mögött gondolat húzódik, arról nem nagyon van szakmai párbeszéd. Pláne, ha ez a gondolat esetleg mozgásban van, és megengedi magának azt a luxust, hogy nem cövekel le - még akkor sem, ha működőképesnek és sikeresnek bizonyul -, hanem megy tovább, és veszi a bátorságot, hogy átalakuljon.

- Elég drasztikusan.

- 2007 végén, a PestiEsti bemutatója környékén pattant ki a nyilvánosságban, hogy változások lesznek. Ezt én mindig megpróbáltam átalakulásnak nevezni, nem csupán diplomatikus szófordulatként, hanem mert a lényeget így lehet kifejezni. Természetesen egy színész, akinek azelőtt volt munkája a Krétakörben, majd aztán nem lett, egy néző, akit az előző program megérintett a mostani pedig nem, úgy fogalmaz, hogy a Krétakör megszűnt. Ezt a szóhasználatot nem tartom sem pontatlanabbnak, sem durvábbnak, mint az átalakulást, egyszerűen máshonnan közelít. Mi úgy éreztük, hogy a társulati formából kihoztuk a maximumot. Ezt néhány kritikus is "levette" akkoriban, ők úgy fogalmaztak, hogy a csúcson hagytuk abba. Hiszek abban, hogy minden élő organizmus életében vannak ciklusok, a vezetők feladata pedig az, hogy ezeket fölismerjék, és ha lehet, irányítsák. Most erre teszünk egy kísérletet. Ez nagyon kockázatos, mert azt jelenti, hogy az eddigi működési módot magunk mögött hagyjuk, és egy más módot indítunk el. És ha valaki azt várja, hogy az új dolog majd rögtön olyan lesz, mint egy Peer Gynt vagy egy Feketeország, az nyilván csalódni fog, mert nem tud, de nem is akar olyan lenni.

- Hiszen az sem volt azonnal olyan.

- Pontosan. Én ott voltam az első váltásnál is, amikor egy ad-hoc, produkciós alapon összeálló társaságból állandó társulatot szerveztünk. Akkoriban hét színésszel dolgoztunk, hozzájuk szerződtettünk másik hetet, köztük például Csákányi Esztert is; egy ilyen változást az emberek nyilván gazdagodásként éltek meg. Most pedig, ha azt mondom, hogy tavaly voltunk huszonöten a Krétakörben és most vagyunk nyolcan, és ebben nincs az Eszter, azt veszteségként és szegényedésként élik meg.

- A közönségetek rosszul vette a váltást?

- Szerintem igen, és ez természetes. Abból tudom például lemérni, hogy a Szabadulóművész-projekt eseményeit ajánló hírleveleinkre rendszeresen jönnek a leiratkozó levelek. Eddig a törzsközönség számára érdekes volt, hogy mikor lehet végre bejutni a Jégre (szerencsére most a Nemzetinél állhatnak a várólistán), erre a furcsa dologra pedig, akármennyire is próbáljuk színesen és figyelemfelkeltően megfogalmazni, sokan mondják (élen a szaksajtóval), hogy nem értem, nem érdekel, hagyjatok békén. És ez teljesen rendben van. Biztos vagyok benne, hogy nem sikerült (bár nem tudom, sikerülhetett-e volna egyáltalán) elég gyorsan és hatékonyan elmagyarázni, hogy mi történt. Talán lesz, aki éveken keresztül csalódott marad. Mi viszont már 2007-ben, a hamlet.ws-sel beindítottuk az Új közönség programunkat.

- Gondolom, azért lettek új találkozásaitok.

- Már az első Szabadulóművész események után nagyon komoly visszajelzések jöttek a blogra. Abban bízom, hogy amit vesztünk a réven, megnyerjük a vámon. Újra kell pozícionálnunk a Krétakört. Ennek sikerében és sebességében igencsak számít az a közeg, ami ezt valamilyen módon visszatükrözi és értelmezi. És tudjuk, hogy ez a közeg elég gyér. De hát már megszoktuk, hogy egyszerre kell csinálnunk, magyaráznunk és reflektálnunk is.

DA4F401C-271D-4FCB-9921-5CE486758F2D

- Sokat köszönhet egymásnak a társulat és a Süsü. Tulajdonképpen egymást építették föl. Mégis azt érzem, hogy ez az átalakulás, ahogy nevezed, sokkal nagyobb csalódás a színészeknek. Akárhogy is nézzük, ők itt társulatként működtek, és most egymagukban valószínűleg nehezebb dolguk lesz, mint Árpádnak.

- Süsü a legintenzívebb időszakban is arra "nevelte" a színészeket, hogy mindenki próbáljon meg a saját lábán megállni, legyen tisztában a saját képességeivel, feszegesse a saját határait, és tegyen úgy, mintha egy autonóm gondolkodó és cselekvő ember lenne. Süsüt éppen az ijeszti a színházban, főleg a társulatos repertoár-működésben, hogy egy idő után óhatatlanul a színház játékszerévé válnak a színészek. Természetesen, amikor valaki reggel fölkel, érezheti magát sértettnek, bizonytalannak vagy csalódottnak, de nem lehet nap közben ezekkel az érzéssekkel közlekedni. Túl kell rajtuk lépni. Ez mindannyiunk életében egy nagyszerű korszak volt, és nagyon örülhetünk, hogy részesei lehettünk. Persze mondhatja bárki, hogy ebben lett volna még, de más meg más véleményen volt. Ebben a bemerevedett és depresszív magyar közegben már csak mentálhigiéniás okok miatt is az utóbbiak hangját erősítettük fel, miközben persze nekünk is időbe telt, mire meggyőztük magunkat, hogy meg lehet, meg kell próbálni másképpen elképzelni a színházcsinálást. Amit most csinálunk, az egyesek szerint lassú öngyilkosság, szerintem modellkísérlet és bátorságpróba.

- Azért van még néhány dolog, ami a Krétakör neve alatt fut. Hogy kapcsolódik a jelenlegi felálláshoz például a Színésztánczenekar, A jég a Nemzetiben, vagy Láng Annamari új előadása, a Made in China?

- A zenekart mindig is önálló egységként kezeltük, ez egy önjáró projekt volt, ősz óta elvileg a Krétakör nevet sem használják, de nyilván ez is időbe telik, míg a meghívók és a fanok rájönnek, hogy ez a zenekar már nem az a zenekar. A jég volt az egyetlen olyan produkció, amit a rendező és a színészek egybehangzóan szerettek volna tovább játszani. A Trafóban nem maradhatott repertoár-előadásként, viszont Alföldinek kapóra jött az új Nemzetis arculat meghatározásakor, így egyszerűen eladtuk az előadást, kisebb kompromisszumokkal.

- Például a lecserélt színészekkel?

- A Krétakör az eredeti produkciót adta át. Feltételezem Alföldi Róbertnek színházigazgatóként kötnie kellett magát bizonyos dolgokhoz, de ezt a meccset Mundruczóval kellett megvívnia. A legfontosabb, hogy az előadás megy, és bizonyára használ a Nemzetinek. Hogy a szórólapon az apróbetűs részt elolvassa-e valaki, mely szerint ez valaha a Trafó és a Krétakör kezdeményezése volt, nem is marketing szempontból érdekel. Tudatosítja: a mindenkori alternativitásnak az a szerepe, hogy megtermékenyítse a mainstreamet, majd keressen tovább. Ha egyszer valaki végignézi ezt a sztorit, tűpontosan ki tudja elemezni, hogy itt ez történt.

- Most a klasszikus értelemben vett színháznak  - színészek egy rendező irányításával előadásokat hoznak létre, amelyeket közönség néz - vége?

- Egy időre biztosan. Nagyon kevés idő telt el a váltás óta, és remélem, nagyon sok van még hátra. De pont Annamari Made in China című előadása volt annak a prototípusa, hogy ha valaki velünk szeretne létrehozni valamit, akkor nyitottak vagyunk az együttműködésre. A stáb is kicserélődött, csupa új emberrel kezdtem dolgozni, akiknek döntő többsége soha nem dolgozott ilyen területen, nekik is meg kell tanulni, hogy hogyan rakunk össze egy produkciót.

6D25C8AF-78DE-432C-A36A-00A3FBE7A980

- Miért olyan embereket kerestél, akik soha nem dolgoztak színházban?

- Két szempontom volt: más területről jöjjenek, mondjuk az üzleti életből, a "való világból", ne az általam zárványjellegűnek gondolt színházi világból, és/vagy legyenek nagyon fiatalok, pályakezdők, egyetemisták. Leginkább az érdekel, hogyan lehet huszonéves kreatív energiákat jól betanítani és kibontakoztatni. Ez eleinte persze sok szakmai hiányossággal és bizonytalansággal jár, amit például Annamari produkciója méltatlanul meg is sínylett. Ha most megtalálna valaki egy ötlettel, akkor időt kéne kérnem, mert nem vagyunk még arra kész, hogy produkciós irodaként ilyen széles körben szolgáltassunk.

- A következő lépés?

- A Szabadulóművész projekt jó alapos kiértékelése és átgondolása. Aztán eldöntjük, hogy ezt hogyan és merre vigyük tovább.

- Anyagilag hogy álltok?

- Tavaly kötöttünk egy 3 éves közszolgáltatási szerződést a kulturális minisztériummal. Leírtuk, hogy mit vállalunk, és e vállalásokat kell számszerűleg és tételesen teljesíteni. Értik és támogatják, hogy most más fogalmak és formák mentén gondolkodunk, dolgozunk. Nagy előrelépés, hogy nem pályázni kell, hanem ki tudtunk alakítani egy újfajta támogatási viszonyt, mi vagyunk az első alternatív színház, aki így kap pénzt. Persze ennek az a hátulütője, hogy a mostani megszorítások ugyanúgy érintenek minket, mintha intézmény lennénk. Az elvonásokat nem is élnénk túl, ha abban a rendszerben dolgoznánk, mint eddig. Most megvan az a flexibilitás, hogy ahhoz szabjuk a projekteket, amekkora támogatással számolhatunk.

- Hányan vagytok?

- Nyolc fő az állandó stáb. Régi krétakörös munkatársként a műszaki vezetőnk maradt, a Süsü meg én. Mindenki más új. Társulatot most egy-két évig biztosan nem fogunk építeni, hiszen az átalakulás nem arról szólt, hogy másmilyen színészeket keresnénk. A társulat úgy volt jó, ahogy volt, a forma vált beteljesítetté, ahelyett kell valami új, valódi izgalom.