Lukács

Átélni a teljességet

2009.05.16. 00:00

Programkereső

Ágens kortársopera-énekesként vált ismertté, az utóbbi években állandó alkotótársaival létrehozott produkcióiban azonban nemcsak énekel, hanem játszik és rendez is. Előadásai megrázóak, hátborzongatóak. A Kúrós versek című kötetéből készült Édes szívem, ribanc vagy című előadás májusban még elcsíphető a Bárkán.

Fidelio: Mivel foglalkozol akkor, amikor nincs színház és éneklés?

Ágens: Novellákat írok, és immár hatodik éve készítek interjúkat egy orvosi szaklapnak. Beszélgettem AIDS-es gyerekekkel, holisztikus orvossal, bohócdoktorokkal. Ezek olyan fájdalmas egészségügyi témák, ahol határhelyzetben, rendkívül kiszolgáltatott állapotban lévő emberekkel és gondozóikkal találkozom. Ezek az interjúk olyanok, mint egy műalkotás: bizalomban, kinyílásból, megadásból, szavakkal nem leírható titkos okból készülnek. Ha kutatok valakiben, odaadom neki magamat is. Ez a munka inspirációt ad, szakrális irányba tereli a gondolkodásom.

F: Egy olyan extrovertált és expresszív alkotóhoz, mint te, hogyan passzol az írás, ami a visszavonulásról szól?

Ágens: Az írás nem alkalom, mint egy előadás, nincs benne -tól-ig viszony. Ez egy elnyújtott orgazmus, amit bármikor lehet csinálni, és nagyon erős koncentrációt igényel. Magányos munka, nehéz belőle kiszakadni, és mellette a hétköznapi feladatokra figyelni. Rejteket, védelmet ad. A színpadon nem rejtőzhetsz el, folyamatosan függsz másoktól, és az is előfordulhat, hogy nem történik meg, amit szeretnél. Az írás mindentől független. Az enyém. Ha akarom, megmutatom, ha nem, nem. De persze megmutatom, amint elkészül, küldöm és visszajelzést várok. Az írás letisztulás. A képekből, a történetekből kiolvasható egy másik világ, egy másik történet is, így filozófia lesz belőle. Engem ez a rajtunk kívül vagy belül működő másik világ érdekel, amit mindannyian érzékelünk, de nem beszélünk róla.

F: Ugyanez jellemzi az előadásaidat: rituális, filozofikus, szakrális események.

Ágens: Meg akarom érteni a világot, keresem az összefüggéseket. És mindig rituális jellegű dolgokat csinálok, de hát minden rituálé. A reggeli fürdés, az, ahogyan magadra kened a testápolót, az, hogy használsz-e parfümöt. Az, hogy kivel, hol és miért találkozol, melyik filmet nézitek meg… Az előadásaimban általában amikor a néző belép, már folyik a ’játék’. Az előadásnak időtartama van, de engem az időn kívül eső történetek érdekelnek, azok, ami bármikor megtörténhetnek, amikbe belecsúszhatsz te is.

F: Mi az előadásaid célja?

Ágens: Jót szeretnék magamnak. A teljesség élményét keresem az eladásokban. Ez csak kevésszer adatik meg, és pillanatokig tart. Ilyen a szerelem, mikor csak a másik tekintetéből áradó energiát érzékeled. Vagy a mély hit, az erős gondolkodás, a megértés, ami mindent megszüntet körülötted, vagy épp kinyit. Elméletek segítségével, a filozófián vagy épp a szerelmen keresztül meg lehet közelíteni a transzcendenciát, de a művészet az út, mely lehetővé teszi az átjárást a transzcendencia felé, mely megnyitja a csatornákat ember és ember, ember és az isten között. Az előadásokon ezt a teljességérzetet szeretném átélni, és alkotótársaimmal, akik elhiszik nekem, hogy ez létezik, képesek vagyunk ezt a közönségnek is átadni. Nem biztos, hogy a néző meg tudja nevezni, mit élt át. Lehet, hogy csak annyit tud mondani, hogy gyönyörű volt, hogy valami megnevezhetetlen történt vele. Nekem az előadás alatt nagyon fontos, hogy a nézők mit gondolnak, mert belőlük is dolgozom. Ha teljességérzetem van, akkor magamból is megértek valamit. Persze nem az adott pillanatban, hanem jóval később. És szükségem van arra, hogy újra és újra megtörténjen.

F: Megkülönböztetsz korszakokat a pályádon?

Ágens: A tanulás fázisainak tekintem eddigi pályámat. Egyfajta letisztulásról van szó, abban az értelemben is, hogy jóval nyitottabbá is váltam. Régen csak a saját utamat gondoltam elfogadhatónak, és mindenki mást utáltam. Mára megtanultam együttműködni. Nem szeretem a régi előadásaimat visszanézni, mert mindig találok valami hibát, és dühít, hogy akkor miért nem vettem észre. A színházzal való találkozás a dolgok árnyalására tanított. A semmiből jöttem, nem voltak mestereim, nekem mindent meg kellett tapasztalnom, de valakit mindig adott a sors, aki segített vagy irányt mutatott. Mára azonos vagyok magammal, jól érzem magam, nincs bennem félelem. Ez nagy adomány, mert minden helyzetből kiment, és segít feldolgozni a történéseket. Engem egy problémában kizárólag a megoldás érdekel, az, hogy hova léphetek el belőle, és merre vezet az út.