Gellért, Mercédesz

Elhunyt Cseh Tamás

2009.08.08. 10:49

Programkereső

Augusztus 7-én délután elhunyt Cseh Tamás. Három éve küzdött súlyos, daganatos betegségével.

Budapesten született 1943-ban, de 13 éves koráig a Fejér megyei Tordason élt. Elvégezte a Tanítóképző Főiskolát Budapesten, majd az egri Tanárképző Főiskolára és a budapesti Képzőművészeti Főiskolára járt.

1967-1974 között rajzot tanított egy budapesti általános iskolában. 1970 óta dolgozik Bereményi Gézával. 1972 és 1977 között a Huszonötödik Színház tagja volt (önálló estek: Dal nélkül, Levél nővéremnek). 1977 és 1978 között az Új Tükör Pinceklubban és az Egyetemi Színpadon tartott önálló dalesteket.

1980-ban megnősült; felesége Császár Bíró Éva, gyermekeik András Koppány és Borbála. 1982 és 1998 között a Katona József Színház alapító tagja. 1997-ben megjelent Hadiösvény című regénye, amelynek illusztrátora is volt. 1998 óta a Bárka Színház tagja. 2006-ban jelent meg a Csillagokkal táncoló kojot című válogatása indián mesékből.

Ugyanebben az évben diagnosztizálták súlyos betegségét. 2009. augusztus 7-én hunyt el.

Díjak:

1988 Az év lemeze

1992 a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje

1993 Liszt Ferenc-díj

1998 Pro Urbe Budapest (Bereményi Gézával közösen, "Budapest művészeti életében egyedi eszközökkel vállalt küldetésük elismeréseként")

2001 Kossuth-díj (Bereményi Gézával együtt)

2008 Budapest VIII. kerületének díszpolgára

2009 Bakonybél díszpolgára 2009 áprilisában

2009 a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje