Olivér

Kontaktusok - Sziget Fesztivál 4. nap

2009.08.16. 12:13

Programkereső

Részese lettem az idei Szigetről készült statisztikának. Kitöltöttem egy hosszú kérdőívet. Az infrastruktúrával elégedett vagyok, a programok minőségével - a tavalyihoz képest - kevésbé. És fogalmam sincs, mit keres a Snickers a Szigeten.

Szerencsémre egy kis csúszással kezdődik a KoMa társulat Plazma című előadása az Octopuson. Késve érkezem, de még tart a biciklis divatbemutató a sátorral szemben. Megpillantom Garaczi Lászlót, aki nagyon szeretheti a darabjának ezt a verzióját, jeles alkalmakkor mindig látom; tavaly nézte a POSzT-on, most nézi itt. Persze lehet, hogy ez csak véletlen, és máskor nem szokta nézni. A programfüzet szigetes verziót ígér, amit elég könnyű lesz betartani, tekintettel arra, hogy az előadás úgy készült, hogy bárhol el lehessen játszani, alkalmazkodva a körülményekhez.

Alkalmazkodnak is, a Sziget beleszövődik a szövegbe. Most is megtalálják minden jelenet helyét, bejátsszák az egész teret. Polgár Pétert még nem láttam ebben a szerepben, a rádiós bejelentkezései bravúrosak, főleg a helikopterről való tudósítás imitációja. A két lány (Jelinek Erzsébet és Lass Bea) kettősei nagyon ütnek ("RÉKA (szárítgatja a körmét) tessék ezt vettem a Rossmannban - mit szósz bemegyek venni púdert kijövök világítós körömlakkal - kétezer forint megéri - száz darab szentjánosbogár kétezer forint akkor egy szentjánosbogár az az az - húha - az ugyebár kétezer - száz - na hogy is - tíz szentjánosbogár az - (...) húsz forint na - (kérdő) jól számolok - (válasz) jól őrület - egy húszas - tök olcsó a bogi - gondolod túléli hogy kiveszik belőle a világítást"), mindenki ismeri ezeket a típusokat, és a beszélgetéseik tárgyául szolgáló sótlannak titulált (értsd: beszélgetni akaró), és az egész éjjel táncoló, de meg sem mukkanó pasikat. Lass Bea meg különben is úgy üldögél a színpad szélén, amikor nincs jelenete, mint egy angyal.

A sátorba egyre többen jönnek be, és aki egyszer leült, az ott is marad. (Egy lány benéz: "Jé, ezek a KoMások!" - és már le is ül.) Összerakódnak a jelenetek, az emberek emlékeznek a fél órával azelőtti mondatokra, mindenkinek leesik a tantusz. Prózai előadással egy órán keresztül ennyi embert megfogni a Szigeten, hát erre csak kevesen képesek. Mi, nézők, kinn is vagyunk, benn is vagyunk. Kilépünk a megszokott "voyeur-üzemmódból", és bár tevőlegesen nem veszünk részt a játékban, mégis, testközelből nézünk színházat. Talán mi is játszunk, csak nem vesszük észre.

Rövid átszerelés után a Capriccio Kamarazenekar játszik, mint minden nap. Bírom őket, kedves társaság, profin muzsikálnak. Sikerük van, ahogy tavaly is. Ma Bachot és Haydnt kapunk. D-moll kettősversenyt a Szigeten játszani talán merészség, de épp ez a szép benne. Nincs csönd, nincs áhítat, bárki bármikor kimehet és bejöhet. Ettől valahogy közeli lesz az egész. Nem kötelező, mégis sokakat bent tart a zene, várják a következő műveket.

Capriccio Kamarazenekar
Capriccio Kamarazenekar

Közben a Színház- és Táncszínpadon folyik a Kontakt jam. A Capriccio Kamarazenekar zenéjére improvizálnak, ma az amerikai Scott Wells vezetésével. Bárki beszállhat, aki nem fél a fizikai kontaktustól. Csak a zenét kell hallgatni, és a többieket figyelni. Nem is tánc ez, inkább "örömmozgás", a saját tested kipróbálása, az érzékeid felerősítése.

Kontakt jam (Sziget 2009)
Kontakt jam (Sziget 2009)

Este az MR2 Színpadon Péterfy Bori. A hangját már a főútról hallani, össze nem téveszthető senkiével. A színpad előtt hisztérikus tömeg sikít és tombol ("Boriiiiiiiiiiii!!"), az énekesnő hihetetlen energiákat mozgósít. Szinte hipnotizálja a tömeget, pusztán a színpadi létével. Időnként ordításra is buzdít, az egyik számot kifejezetten a VI. kerületi csendrendelet kiötlőinek küldi. A Szerelem című szám közben behúzom a nyakam a fotóskordon előtt, ha a közönségből valaki túl komolyan venné a köpni kell szöveget... A koncert hibátlan, Péterfy Bori egy mágus. Talán ilyenkor mondják, hogy erre született?

Péterfy Bori (Sziget 2009 - fotó: SzoFi)
Péterfy Bori (Sziget 2009 - fotó: SzoFi)
Péterfy Bori (Sziget 2009 - fotó: SzoFi)
Péterfy Bori (Sziget 2009 - fotó: SzoFi)

A HÉV-en hazafelé egy srác leült velem szemben, és azonnal elaludt, többször kellett visszahúzni, nehogy eldőljön. A Margit-hídnál fölpattant, mintha mi sem történt volna. Honnan tudta?

Alvó fiú (Sziget 2009)
Alvó fiú (Sziget 2009)