Cecília

Az ember, a lánya és a nem létező kutya

2009.11.05. 15:11

Programkereső

Megszólal múlt és jelen, a lélek hangjai belesikítanak a valóságba. Kizárólag napjainkra jellemző kakofónia, s mint ilyen - a jövőnek szóló üzenet is egyben.


"Most már nem kell előrehajolni és a seggünk alatt átnézni,

hogy lássuk, mi a groteszk, elég egyenes háttal körülnézni hozzá."

(Anger Zsolt - interjú)

Kellő misztikum veszi körül a Bárka előadását ahhoz, hogy felkeltse az ember érdeklődését. Lars von Trier 2003-as filmje, és egy két évvel későbbi, (némileg botrányos) stuttgarti bemutató szövegkönyve - ez az alapja a Budapesten színpadra állított Dogville-nak. Hogy ezen túlmenően mi történt a szöveggel, mi nem, sűrű homály fedi. Annyi bizonyos, hogy a dán Lars von Trier Nicole Kidman főszereplésével filmre vitt, a múlt századi világválság korába helyezett történetéből mai lett és magyar. A hangsúly a main van. Ha a való világ átláthatatlan zűrzavarát egy érzékeny elme segítségével rendszerezni ül be valaki a színházba, akkor jó ötlet a Dogville. Mindenesetre nehéz lenne tagadni, hogy a társulat improvizációit felhasználó kollektív szöveget valaki komplett egésszé formálta. Vagy a fordító, Szappanos Gábor, vagy az előadást rendező Anger Zsolt maga. A létrejött szövegből nagyon úgy tűnik, egy író készülődik itt. (Ezzel nem vonom kétségbe a - mai magyar színházban egyre pregnánsabb helyet követelő - kollektív színpadi szöveg létjogosultságát, példaként csupán csak utalva Mohácsi János vagy Bodó Viktor előadásaira.) Akárhogy is, Anger Zsolt, anélkül, hogy átnézett volna a segge alatt, létrehozta a tutit. A mai színház alighanem legmodernebb formáját.

Úgy látszik, Brechtet nem lehet megúszni. Lars von Trier ötlete a Koldusoperából jött, egészen pontosan Kocsma Jenny dalának sztoriját vette alapul. Szó mi szó, kemény szöveg. Közben a mű Dürrenmattra is hajaz, azzal a különbséggel, hogy itt magát a bűnt látjuk szép lassan kibontakozni. (Ellentétben az öreg hölgy bosszúálló természetét tárgyaló Dürrenmatt szöveggel.) Biológiai hűséggel tárul elénk minden kis mozzanat. Miként aljasul el a felszínen egykedvű hétköznapiságot mutató világ zsigerből jövő, kis napi döntéseken - azaz észrevétlen váltásokon - át. (A leghátborzongatóbb ebben az észrevétlen...) Magára büszke közösségből hogyan lesznek sunyi agresszorok egy egyszerű bérház lakói. A rasztahajú, a fürdőköpenyes, az állatmintás pulcsijú. Vagyis, miként megy le kutyába az ember ebben a mai Dogville-ban. Miként alázza le a segítségre szorulót. Miként ítéli szenvedésre. Miként teljesednek ki - mintegy önmagukat gerjesztve - a lelkekben őrzött napi kis agressziók, miként öltenek testet a legalávalóbb bűnökben. És végül miként lesznek mind egymás cinkosai (szükségképpen) ebben a teljesen hétköznapi emberi közösségben, hogy aztán leplezzék a bűnt önmaguk előtt is, amelyet a mindennapok egykedvű álarca mögött bármely emberi közösség oly jól tud rejtegetni.

Vigyázat! Röviden így lehetne összefoglalni az előadás mindent elsöprő, profán igazságát. A bűn bennünk terjed. Észrevétlenül is. E profán igazságot aztán már enyhíthetjük a büntetés kultikus jellegével. Mikoron a végsőkig megkínzott angyali Angelika (a filmbéli Grace-ből átkeresztelve) mint "az ember lánya" oszt igazságot a mindenható apa - gengszteri - árnyékában. Teszi ezt kizárólag a néző föloldozására, akinek az előadás addigra emberi mivoltunk összes bűnét a vállára pakolta. Mint minden igaz mese, ez is a végén kezdődik. Abból, ami addig történik, minden szó igaz. És mi megadva magunkat a valóság terhe alatt, boldogan habzsoljuk be a kiharcolt "happy ending" sztorit azzal a tudattal, hogy ilyen igazul még nem csaptak be senkit.

Ami kívülről látszik, gyors jelenetváltások a vívóteremben. Balra (jobbra) a ház homlokzata, onnan bújnak elő a lakók, majd vonulnak a házba vissza, riasztó árnyképeket vetve az áttetsző falra. (Díszlet: a frissen diplomázott Sebő Rózsa) A pást két oldalán nézők egymással szemben. Így nem csak a játszókat látjuk, szemben a közönséget is, ahogy összefolyik a kép, az erkölcsi ítélet kitágul.

Az előadás szereplői mindvégig mikroportot hordanak. Szerepe a hagyományostól elrugaszkodik. A mikroport metamorfózisának vagyunk a tanúi. Technikai eszközből művészi kifejezőeszközzé válik. Megszólít, fölzaklat, elidegenít. Azzal, hogy a szereplők hangját abnormálisan fölerősíti, a legkisebb rezdüléseknek is tanúi vagyunk. A mikroportok hangja a színpadon kívülről is behallatszik, lélegzetvételt, fájdalmas sóhajokat hallunk, mintha egy száztestű organizmus élné lehangoló hétköznapjait az előlünk elzárt házban, a falon túl... Közben partizenék szólnak, városi zenék városi hangokra komponálva, elhalnak, majd a fülünkbe harsognak újra, elkeverednek más hangokkal, komoly zenével, mulatóssal, régmúltból előbukkanó, százszorosan megcsúfolt gyerekdallal. Csúfos intonációjaként egy kornak. Korunk töredékeit halljuk hangokba fogalmazva. Összetorlódó hangrelikviákat, egymásra ordító hangfoszlányokat. Megszólal múlt és jelen, a lélek hangjai belesikítanak a valóságba. Kizárólag napjainkra jellemző kakofónia, s mint ilyen - a jövőnek szóló üzenet is egyben.

Közben Angelika és az apja kifinomult, ezüstszürke eleganciával borzongat. Ellentétben a házlakókkal. Varjú Olga az állatmintás divat mélyen agresszív, ordenáré formáját hordja, Margitai Ági kinyúlt pulóverben és baseball sapkában (Margitai mostanság mindenütt ott van, ahol történik valami a színházban), Mucsi Zoltán az obligát kitaposott papucsban, Ilyés Róbert kopott öltönynadrágban és keresztcsíkos trikóban, Kardos Róbert lustán perverz Chukja piszkosdrapp munkásnadrágban. A testek beszélnek a ruha alatt. (Jelmez: Fekete Katalin) Mígnem - kiszolgáltatva az elnyűtt divatnak - a mindennapok kiszolgáltatottjai szép lassan átveszik a testi-lelki uralmat az egyetlen elnyomott fölött.

A lassú jellemváltozás minden figurában ott van. Szorcsik Krisztina befogadott Angelikája, felcserélve elegáns szürkéjét, kopott kendőt terít a derekára, kortalan burokba burkolva korunk karakterét. Legnagyobb harcát nem is annyira az őt megerőszakolókkal vívja, sokkal inkább a tisztes családanyával, Spolarics Andrea megtévesztő józanságot sugárzó Verájával, és Dévai Balázs szerelmet mutató ifjabb Tomjával. A produkció nagy alakítása Blaskó Péter gengszterjózanságú apafigurája.

Az előadás további színészalkotói: Fóti Zsófia, Gados Béla, Kálid Artúr, Kovács Ádám, Parti Nóra, Réti Adrienn, Szabó Gábor, Telekes Péter, Varga Anikó.

Lars von Trier 'Palme d'Or' helyett 'Palme Dog' díjat kapott a filmben feltűnő kutyáért, melyet a legjobb (élő vagy animációs) kutyaalakításért ítélnek oda 2001 óta Cannes-ban. Trier azt nyilatkozta, azért nem kapta meg a fődíjat, mert a Sziklás-hegységbe helyezett történetét Amerika-ellenesnek bélyegezték. El lehet dönteni, az vagy nem az. Anger Zsolt története bizonyosan nem a politikát állítja a középpontba. Annál súlyosabb.