Jolán

FantáziAliz

2009.11.24. 11:29

Programkereső

Októberben már láthatta a budapesti közönség is az Aliz!-t. Az előadás, amit tavaly mutattak be és játszottak Egerben, az idei évadban a Katona József Színház repertoárjára kerül. A rendezővel, Dömötör Andrással beszélgettünk.

Aliz - Ötvös András (egri Gárdonyi Géza Színház - fotó: Gál Gábor)
Aliz - Ötvös András (egri Gárdonyi Géza Színház - fotó: Gál Gábor)
- Mi a te első Alice Csodaországban-élményed?

- Az első élményem egy meselemezhez kötődik és Domján Edit hangjához, gyerekkoromban nagyon sokszor meghallgattam. A legrejtélyesebb mesém volt, tulajdonképpen mindig valami nyugtalanságot hagyott maga után, nem lehetett úgy "birtokolni", eljátszani, mint más történeteket. Járó Zsuzsinak is hasonló emlékei vannak egyébként róla...

- Virginia Woolf szerint Lewis Carroll Alice-regényei egyáltalán nem gyerekeknek szólnak, hanem azokat olvasva válik gyerekké a már felnőtt ember. Ezzel te egyetértesz?

- Nem ismertem ezt a felvetést, de van benne valami. A kérdés valójában az, milyen egy gyerek és milyen egy felnőtt. Szerintem nincs éles határvonal a két állapot között. Logikus, hogy egy gyerek nem volt még felnőtt, fordítva nehéz lenne ugyanezt kijelenteni: minden felnőttben ott van a gyerek. Egyfajta tudatállapotként. És itt ér össze a dolog az Alice...-szal. Akárhogy is fogalmazzuk meg, a tudatállapot módosulásairól szól a történet. Ez azért érdekes nagyon, mert a módosult tudatállapot, ami lehet egyszerűen álom, fantáziálás, hipnózis vagy valamilyen drog használata, mindig felforgatja, megkérdőjelezi a másik igazságát. Azt mutatja meg: a minőségi különbségtől függetlenül, a korábbi normálisnak vélt tudatállapot nem egyedüli és kizárólagos - vagy másképp, egyszerűbben és radikálisabban megfogalmazva: minden illúzió. Minden a te fejedben van úgy, ahogy van. Feldmár András például minden tudatállapotot, a látszólag normálist is a hipnózis körében magyaráz... A gyerekké váló felnőtt képében nekem az is tetszik még, hogy valaki, aki lehetne éppen egy felnőttként viselkedő gyerek is, nem az elvárható módon nyilvánul meg, valakiben valami összekeveredik... A kategóriák használata mindig korlátozza a fantázia működését, úgyhogy nekem ez a keveredés is vonzó. Az Alice Csodaországban a fantáziáról szól végső soron, és ez a tartomány a gyerekeknek otthonosabb.

- Hogyan találtál a darabra? Neked és a színészeknek szerelem volt első látásra/olvasásra?

- Megbeszéltük Csizmadia Tiborral, az egri színház igazgatójával, még 2007-ben, hogy Alice-t fogok rendezni, de hogy milyen adaptációt használok, azt nem döntöttük el. Aztán jóval később, Vajdai Vili lakásán volt egy megbeszélés a TÁP Színház hosszabb távú lehetőségeiről, ahol meséltem terveimről Veress Anna dramaturg-fordítónak, aki elküldte nekem a Schimmelpfennig-darabot. Kiderült, hogy akkoriban készített egy nyers változatot Bodó Viktornak, aki Grazban rendezte az előadást, és aki végül aztán el is hagyta ezt a szövegváltozatot - szóval ebből nem volt gond. Nem tudtam, hogy létezik ez a darab, és viszonylag hamar rájöttem, hogy régóta ilyesmit keresek, úgyhogy Panka készített egy végleges verziót nekünk. A színészek az olvasópróbán már rákattantak. Mert Schimmelpfennig egyrészt hűséges Carrollhoz, azaz mentes attól a maszlagtól, ami erre a csodálatos, bizarr és abszurd történetre a sok leegyszerűsítő feldolgozás során a keletkezése óta rátapadt, másrészt olyan mai asszociációkkal tágítja tovább az eredeti mesét, hogy egy önálló kortárs színházi szöveget hoz létre. Rendkívül inspiráló a darab, elmondhatatlan élmény egy ilyen világban utazni egy hosszú és alapos próbafolyamaton keresztül. 13 hetet próbáltuk az Aliz!-t, az olvasópróba pillanatában egyetlen hangjegy sem volt még leírva, semmilyen látványterv nem létezett. Minden folyamatosan, a próbák alatt alakult ki. Azt hiszem, ez látszik is az előadásunkon.

- A jelmezekkel amolyan szóképeskönyvvé válik a színpad, de mondjuk a Könnytóhoz sem kell más, csak néhány fürdőruha, a felfújt léggömbből kiszívott levegőtől meg remekül lehet magas regiszterben, hülyén beszélni - csakúgy, mint a varázsgombától. A csodák ilyenfajta illuzórikus színpadi megjelenítése mennyi fejtörést igényelt?

- Nem tudom. Komolyan nem tudom. Egyrészt folyamatosan ezen pörögtünk, rengeteg mindent kipróbáltunk és elvetettünk, több előadásra való ötletet, másrészt ezek a megoldások valahogy egyszer csak ott voltak a helyükön. A zuhanás képéről például biztosan tudom, hogy ébredés után, az ágyban jelent meg a fejemben. Meg ilyenkor én folyamatosan rajzolok, az is valahogy külön törvényeket követ, és láthatatlanul alakít sok mindent. Horgas Péterrel és Nagy Fruzsinával rengeteg képzőművészeti vonatkozást vizsgáltunk meg, de elmentünk a Csodák Palotájába is azért, hátha találunk valamit, aztán végül semmit sem használtunk onnan. Igaz, a Jógyerekek képeskönyvében, az Örkényben úgy repül Hámori Gabi, ahogy ezt Alizzal terveztük egy ideig, aztán elvetettük, de Fruzsi ezt a geget innen vitte tovább.

- Van az Amerikai psychó-san sikító Járó Zsuzsa/Aliz-arcnak jelentése, vagy egyszerűen csak jól néz ki?

- Sok jelentése van, az elsődleges számomra az, hogy ez a történet sokkoló, és nekem így jelenik meg Aliz, ilyen állapotban érzem őt, szinte végig. Jelezni akartam, hogy nem a Disney-adaptáció világában leszünk. A sokszorosítás, a kép stílusa egyrészt pop art-os utalás, másrészt a személyiség megsokszorozódásának érzete is benne van. A tér absztrakt, végső soron egy fejben játszódik a történet... Igaz, ez már a néző feje, amire gondolok.

- Schimmelpfennig darabjához írt zenét egy DJ és az egyik Tiger Lillies-tag, Martyn Jacques is, bevett recept tehát nincs. Te miért pont Futó Balázst kérted fel zenét szerezni, és mennyi/milyen instrukciót adtál neki?

- Olyan zenét akartam, ami nekünk készül, a színészeknek, ehhez az előadáshoz. Futó Balázst Kovalik Balázson keresztül ismerem, ő egy kortárs fiatal zeneszerző, azt gondoltam, ha valami musicalszerűt komponál egy klasszikus zenével foglalkozó, rendkívül különleges agyvelő, az érdekes lehet. Instrukciókat leginkább úgy adtam, hogy mutattam zenéket, vagy hivatkoztam zenékre. Ezek között volt Angelo Badalamenti, Philip Glass, Mahler, Wahorn, Belga, Weill, Bernstein, Ligeti, szóval jó sok minden. Futónak magának is van egy világa, ami önmagában is érdekelt. Amikor a Párnaemberhez írt zenét, az egyik felvételen halakat trancsírozott egy mikrofon előtt, és aztán ezt torzította még elektronikusan. Azt hiszem, ő rendben van.

- Egerben gyerekelőadásként pozicionálták ezt a szerintem felnőttek, de legalábbis középiskolások számára szóló produkciót. A nyári érsekkerti koncertet és egy nyílt próbát látva tavaly ősszel nekem úgy tűnt, elég értetlenül ültek a kiskamaszok. Milyen visszajelzéseket kaptatok? Mi volt a felnőttekkel, akik zenés előadásként valószínűleg hagyományos musicalt vártak?

- Megosztotta az egri közönséget az előadás, ez tény. Rossz volt a kommunikáció, sajnos. Egyébként pont a gyerekek élvezték a legodaadóbban. Kevés fiatal jött el rá, ami alapvető hiba - hiszen elsősorban nekik készült. A nézők nagy része egyáltalán nem értette, mi folyik itt, és jó lett volna, ha valahogy tudunk velük beszélni az előadásról, de persze ez nem ilyen egyszerű. Sok fiatallal beszéltem viszont, akik rajongói lettek az Aliz!-nak, akik visszajártak rá. Eredetileg valahogy úgy beszéltünk róla Csizmadiával, hogy egyes bérleteknél ez egy ráadás-különlegesség lesz, meglátjuk, milyen élete lesz aztán... Végül is egy átlagos szériát futott, ha így nézem, de nem jutott el azokhoz, akiknek készült. Talán most. Ezért várom annyira a pesti előadásokat.

- Honnan az ötlet, hogy a Katonában folytatódjon tovább az Aliz!-játszás?

- Többnyire akkor játsszuk majd, mikor a Katona külföldön lesz. A Párnaember után jött ez, gondolom, de talán az is benne van a gesztusban, hogy az előadás megtalálja a helyét és igazi önmagát.

- Neked ki a kedvenc karaktered?

- Carrollnál a Fehér Nyúl a kedvencem, de az előadásból egyiket sem tudnám kiemelni. Az áruló Homárt mi találtuk ki, ez még eszembe jutott...

Az előadás legközelebb november 29-én és december 6-án látható.