Menyhért, Mirjam

Húsz éves az R.S.9 Színház

2010.03.05. 16:30

Programkereső

Minden nehézség ellenére az R.S.9 teszi a dolgát, most éppen folytatva a kortárs magyar dráma terén végzett munkáját.

"...szervezés, művészeti titkárság és egyéb, a "nem független" színházaknál magától értetődően létező segítők nélkül is a színházcsinálásnak ez az alternatívája megtalálta a maga közönségét, életképesnek bizonyult. Hogy meddig marad az, nem kizárólag a társulat tagjain múlik. A megszállottságnak is vannak határai, egyéniek, egzisztenciálisak."

A korabeli sajtó így írt a kezdeteknél az R.S.9-ről és a színház bizonyított is. Már nyitódarabjukkal, Gombrowicz Operettkájával nagy sikert arattak, több mint százszor (!) játszották, és többek között, megnyerték az I. Gombrowicz fesztivált Radomban, Lengyelországban, nagy sikert aratva ezzel az egész magyar színházi élet nevében. Azóta, számos egyéb történés mellett bejárták Európát és turnéztak az USA-ban is.

S hogy az égbolt mégsem ilyen derűs, az köszönhető Magyarország elmúlt húsz évének, és az elmúlt húsz év hazai színházi életének. Mert tizenkilenc év kellett ahhoz, hogy a független színházak támogatása az elmúlt évad óta nagyjából a helyére kerüljön, s e késlekedéssel mérhetetlen mennyiségű alkotói és egzisztenciális energia ment pocsékba. És hogy ez a támogatási forma alighogy elindult, máris támadások kereszttüzébe került, nos, ez is ezt a jobb sorsra érdemes országot jellemzi.

Minden nehézség ellenére az R.S.9 teszi a dolgát, most éppen folytatva a kortárs magyar dráma terén végzett munkáját, az ünnephez méltóan, friss bemutatóként Podmaniczky Szilárd: Albert Einstein Paprikás krumpli című "színdrámáját" adja elő, melyet a szerző a színház számára írt.

Albert Einstein paprikáskrumplija
Albert Einstein paprikáskrumplija

S hogy az a bizonyos fent említett megszállottság, amely egyébként a független szcéna java részét jellemzi, meddig tart, meddig tarthat, ez, ahogy mondani szokták: az idő majd eldönti. Kívánjunk - dacolva a színházi babonával - sok sikert magunknak, és persze ezáltal a minket választó közönségnek is! (Dobay Dezső igazgató - rendező)

Albert Einstein paprikás krumplija

Március 5., 24. 19:00 - RS9 Színház

Író: Podmaniczky Szilárd; rend.: Dobay Dezső; díszlet: Veres Dóra, Vadász István; jelmez: Veres Dóra; szereplők: Vallai Péter, Csuja Imre, Berki Szofi, Csáki Rita, Várkonyi Tamás