Bence

Hatalmas siker: vendégségben Budapesten a kolozsvári színház

2010.03.29. 14:51

Programkereső

A Kolozsvári Állami Magyar Színház pénteki III. Richárd és szombati Visszaszületés előadásával kezdetét vette a Határon túli magyar színházi estek sorozat 24. féléve.

Az idén 15 éves Égtájak Iroda - a tőle már megszokott - igényességgel válogatta ki az idei Vendégségben Budapesten - Határon Túli Magyar Színházi Estek sorozat tavaszi, 24. félévének darabjait.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház két átütő erejű produkciója - Shakespeare III. Richárdja, és Visky András Visszaszületés című előadása vágta szinte mellbe a budapesti nagyérdeműt nyitásként. Persze ez korántsem számított meglepetésnek, hiszen mindkét előadást az egész világon elismert Tompa Gábor rendező állította színpadra, akinek neve Párizstól Amerikáig garanciát jelent a minőségre, az egyedi megközelítésre. Tompa igazgatósága alatt a Kolozsvári Állami Magyar Színházat világjáró társulatként jegyzik szerte a világban.

Hétfőn még folytatódik a kolozsváriak vendégjátéka a magyar fővárosban.

Március 28-án, vasárnap délután Varró Dániel - Presser Gábor: Túl A Maszat-hegyen című zenés kalandjátéka kerül bemutatásra Keresztes Attila rendezésében. A produkció nem először látható Budapesten, de várhatóan ezúttal is elvarázsolja a gyerekeket és a felnőtteket.

A vendégjáték-sorozat márciusi zárásaként Andrei Şerban legújabb rendezését, Ingmar Bergman Suttogások és sikolyok című produkcióját láthatják az érdeklődők. A New Yorkban élő román rendező kultuszfilm adaptációját négy nő - a haldokló Ágnes, nővérei, Karin és Mária, és Anna, a szolgáló - suttogásai és sikolyai teszik felejthetetlenné.

A Vendégségben Budapesten - Határon túli magyar színházi estek sorozat áprilisban a Szabadkai Népszínház, májusban a sepsiszentgyörgyi M Studio, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház és a marosvásárhelyi Yorick Stúdió előadásaival folytatódik.

III. Richárd - jelenet az előadásból (Kolozsvári Állami Magyar Színház, fotó: Bíró István)
III. Richárd - jelenet az előadásból (Kolozsvári Állami Magyar Színház, fotó: Bíró István)

A 2010-es Vendégségben Budapesten - Határon túli magyar színházi estek részletes programja

A KOLOZSVÁRI ÁLLAMI MAGYAR SZÍNHÁZ VENDÉGJÁTÉKA

2010. március 26. péntek este 7 óra - Vígszínház

William Shakespeare: III. RICHÁRD

Rendező: Tompa Gábor

2010. március 27. szombat este 6 óra (!) - Merlin Színház

Visky András: VISSZASZÜLETÉS

Rendező: Tompa Gábor

2010. március 28. vasárnap délután 4 óra (!) - Pesti Magyar Színház

Varró Dániel - Presser Gábor: TÚL A MASZAT-HEGYEN

Rendező: Keresztes Attila

2010. március 29. hétfő este 7 óra - Pesti Magyar Színház

Ingmar Bergman: SUTTOGÁSOK ÉS SIKOLYOK

Rendező: Andrei Şerban

A SZABADKAI NÉPSZÍNHÁZ MAGYAR TÁRSULATÁNAK VENDÉGJÁTÉKA

2010. április 12. hétfő délután 6 és este 9 óra - Merlin Színház

Kiss Csaba: VESZEDELMES VISZONYOK

Rendező: Puskás Zoltán m. v.

A SEPSISZENTGYÖRGYI M STÚDIÓ VENDÉGJÁTÉKA

2010. május 10. hétfő este 7 óra - Merlin Színház

William Shakespeare: ROMEO & JULIA

Mozgásszínházi előadás egy részben

Rendező: Uray Péter

2010. május 11. kedd este 7 óra - Merlin Színház

William Shakespeare: HAMLET

W. Shakespeare drámájának fizikai-színházi adaptációja

Rendező: Uray Péter

A KÁRPÁTALJAI MEGYEI MAGYAR DRÁMAI SZÍNHÁZ VENDÉGJÁTÉKA

2010. május 18. kedd és május 19. szerda este 7 óra - Merlin Színház

William Shakespeare: AHOGY TETSZIK

Komédia

Rendező: Vidnyánszky Attila

YORICK STÚDIÓ, MAROSVÁSÁRHELY & DRAMACUM, BUKAREST

2010. május 26. szerda este 7 óra

és május 27. este 7 óra - Merlin Színház

20/20

Író-rendező: Gianina Cărbunariu