Előd

A legényanya

2010.04.19. 23:50

Programkereső

Az április 19-én elhunyt Schwajda Györgyre emlékezünk ezzel a videóval.

Schwajda György 1943. március 24.én született. 1974-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg szakát. 1973 és 1976 között Szolnokon, 1978-ban a budapesti Nemzeti Színházban, 1979-ben Szegeden, 1979-től Miskolcon volt dramaturg. 1985 és 1992 között, majd 1995-től 2000 októberéig a szolnoki Szigligeti Színház legendás igazgatója volt. 1999-től az új Nemzeti Színház felépítésének kormánybiztosa, majd az új színház felépítésére létrejött Nemzeti Színház Részvénytársaság vezérigazgatója, s 2002 májusáig a Nemzeti Színház igazgatója volt. 2008-tól a kaposvári Csiky Gergely Színházat vezette.

Több darabot is írt, a legismertebbek a Himnusz és a Csoda. Az ő nevéhez fűződik a Száz év magány színpadi adaptációja. Két filmet is köszönhetünk neki: A legényanya című vígjátékot és az Indul a bakterház című tévéfilmet.

(A legényanya, 1989 - író: Schwajda György; forgatókönyv, rend.: Garas Dezső; zene: Mártha István; operatőr: Kardos Sándor; vágó: Tímár Péter; fsz.: Eperjes Károly, Kállai Ferenc, Pogány Judit, Kibédi Ervin, Andorai Péter, Eszenyi Enikő, Horváth József)