Salamon

Temesvári a legjobb előadás Romániában

2010.04.20. 13:13

Programkereső

A Román Színházi Szövetség (UNITER) nagydíját 2010-ben a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Victor Ioan Frunza rendezte Rosencrantz és Guildenstern halott című előadása nyerte el. GALÉRIÁVAL

A temesvári előadást a három kritikusból álló zsűri jelölte a legjobb rendezés és a legjobb díszlet kategóriákban is, míg a férfi mellékszereplők között Bíró József volt versenyben, aki a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Három nővér című, Keresztes Attila rendezte előadásában alakítja Csebutikin szerepét. (A szatmári színház Veszett fejsze című, Mohácsi János rendezte produkciója a POSzT versenyprogramjában is szerepel.)

A gálán életművéért kitüntették Both András díszlettervezőt, akinek nevéhez olyan előadások látványa fűződik, mint a Budapesten is vendégszerepelt kolozsvári Három nővér és a sepsiszentgyörgyi - korábban a Pesti Színházban is bemutatott - Tompa Gábor-rendezés, a Godot-ra várva.

Frunza a Rosencrantz és Guildenstern halott mellett ebben az évadban Egressy Zoltán Júniusát is színpadra állította Temesváron. A díjnyertes produkció érdekessége, hogy a rendező és állandó díszlet- és jelmeztervezője, Adriana Grand az általuk színre állított a temesvári Hamletből is használnak kellékeket, kosztümöket, így az, ahogyan Tom Stoppard drámája Shakespeare művének, a hét évvel ezelőtti előadás egyfajta folytatásának tekinthető.

A díjazottak teljes listája ezen a linken olvasható (román nyelven).