Friderika

Kiaknázott installáció Pécsett

2010.05.07. 12:32

Programkereső

A pécsi Krétakör Majális városterápiás akciója kevéssé foglalkozik a kőszínházi hagyomány lebontásával - ahogy azt az elméleti háttér ígéri, sokkal inkább művészet és tudomány átjárhatóságát vizsgálja. A majális, Pécs bányász múltjából kibontakoztatva, ezúttal a gépek megújuló erejét ünnepli, melyet az "itt és most" rombolása és teremtése tesz performansz jellegű installációkká.

A pécsi Krétakör Majális városterápiás akciója kevéssé foglalkozik a kőszínházi hagyomány lebontásával - ahogy azt az elméleti háttér ígéri, sokkal inkább művészet és tudomány átjárhatóságát vizsgálja. A majális, Pécs bányász múltjából kibontakoztatva, ezúttal a gépek megújuló erejét ünnepli, melyet az "itt és most" rombolása és teremtése tesz performansz jellegű installációkká.

A 2010-es Európa Kulturális Fővárosa programsorozat alkalmából a Krétakör kivonult a város kulturális teréből, és egy kihalt, kültelki ipartelepen, a Pécs melletti Széchenyi Aknánál rendezte meg háromnapos eseményét. A Krétakörtől megszokott különleges helyszín kiválasztását a város bányásztörténelméből ismert Jaroslav Jicinsky tudós-mérnök alakja ihlette, személye köré a nagy létszámú csapat saját, fiktív múltat konstruált a jelen szereplőinek. A kvázi-történet az Utópia Kollégium elfeledett társaságát támasztja fel a grandiózus tervekből születő transzhumán Géppel a középpontban, melyhez nem a Krétakör régről ismert színészei fognak össze (közülük senki sem vesz részt az akcióban), hanem Schilling Árpád vezetésével számos művészeti munkatárs szervezi össze a helyi erőket: pécsi középiskolások, egyetemisták, civilek, a bányászmúlt képviselői állnak össze, hogy kollektív kreativitásukkal legyőzzék az elszabadult gépet, ami mára tudatukba férkőzött, és átvette az uralmat. Alkonyatkor a Széchenyi Akna területére lépve látványosságokban bővelkedő sci-fi veszi kezdetét, ahol a közönség múzeumi séta jelleggel a telep egyes részein kapja a jelenetadagokat, mely azonban a séta végére sem áll össze koherens egésszé. Kérdés persze, hogy ez egyáltalán célja volt-e ennek a társadalmi összefogásnak?

Krétakör majális
Krétakör majális

A szép számmal összegyűlt, várakozó tömeg 3D-s papír szemüvegeket kap a kezébe a performansz előtt. A kapun belépve bányászruhákba öltözött, főként fiatalokból álló bányászzenekar fogad, majd rövid felvezető zene után, melyet oldalsó kivetítőn a Kollégium története kísér feliratozással, mindenki összegyűlik az üres épületek közelében. A figyelem az épületek közti sötétségre terelődik, ahol magasan, a fejünk fölé kifeszített vetítőkön a projektben résztvevő gimnazisták kisvideói indulnak el. A hol improvizatívnak és spontánnak, hol pedig erősen didaktikusnak és felmondottnak ható szövegek ("civil kontroll alapján nyugvó megoldás") a városról, környezettudatosságról, a jövő lehetőségéről, az előadást előkészítő táborról, saját élményeikről szólnak ("Pécs egy szebb és jobb hely lehet!", "Parkosítsátok be Pécset!"). Rövid időkapszulák hangzanak el ("mikor ezt hallod, én már valószínűleg nem leszek"), míg a nézőtömeg szép lassan áthömpölyög a vetítések alatt, és egy megvilágított klasszikus színházi, vörös bársonyfüggöny mögé lépegetünk (terelődünk, szinte az egész akció alatt) be libasorban, amiből ijesztő és nyomasztó két oldalról kifeszített és lefedett, fekete fóliafolyosó vezet tovább az éjszakában fölénk tornyosuló Akna-épület tövébe. Kisebb tanácstalanság, halk szöszmötölés, nevetgélés indul meg a nézők közt, mert még nem tudjuk, tulajdonképpen mit is kell nézni a videójátékok dramaturgiájára hasonlító újabb állomáson. A tőlünk elkerített füves területen, a távolból kis pontok látszanak mozogni, dulakodni egy lakókocsi körül (nem tudni, hogy nem a szomszéd telek lakói-e), majd valakinél fegyver sül el, nyilvánvalóvá lesz tehát, hogy a néznivaló, igen messze, de valahol arra van. Nehéz az akciót kivenni, de aztán váratlan fordulattal egy markológép fénye villan fel a terület oldaláról, és kíméletlen lendülettel hajtani kezd a lakókocsi felé, hogy annak tetejét egy határozott mozdulattal szakítsa át. A közelben állók éljeneznek, mi a távolból döbbenten figyeljük a filmszerű eseményeket: mintha csak a Mátrix gépek háborúja volna, újabb gép villan föl a közelünkben, és egy úthenger indul meg a már így is ronccsá zúzott lakókocsihoz, és befejezve az előző munkáját, a földdel teszi egyenlővé azt. Ezt már mindenki tapssal ünnepli, egyesek körülöttem azt fájlalják, hogy nem ők vezethetik a romboló gépeket, a kollégisták szülei, akik a közönség jelentős hányadát alkotják, azt találgatják, vajon hol és melyik lehet az ő "romboló" csemetéje. Ezután, újabb rövid sétával egy másik épület irányába terelnek az apró kékruhás, fehér sisakos bányászfiatalok. Visszanézve az Akna oldalán reflektorral megvilágított ipari alpinista dolgozik, gondosan lefedi a magasan olvasható "Gróf Széchenyi István Akna" felirat első három szavát. Először villan be, hátha itt használhatom a 3D-s szemüveget, de hiába próbálgatom mindenfele nézve, nem látok semmi egyebet.

A hangár-szerű épületben két nézőtérnek kialakított faszínpadra mászunk fel, ahol állva figyeljük a lassan levezetett finálét, a nagy Gép felélesztését (ez egyben legyőzését is jelzi). Az egyen bányászruhában masírozó gimnazista-kollégisták is összegyűlnek a nézők között, és a zenekarral kísérve különböző élőképekbe rendeződnek, majd sok kis Frankenstein módjára, lecsatolják, és a részeket összeszerelve útjára indítják a fémszörnyet. A sínről lelógó formatervezett kocka lassan átúszik felettünk, és elfoglalja kompatibilis helyét az épület másik felében, végül a körülötte felépített Tesla-tekercsek lehelnek életet belé az elsötétülő helyiség szemkápráztató elektromos showja közepette. Az Utópia Kollégium leszármazottjai kórusba állnak össze, és énekkel köszöntik az új életet. Az épületből újra az ipartelepi éjszakába lépünk ki, ahol a színessel megvilágított Akna emelkedik, oldalán addigra már az Utópia Kollégium neve szerepel. Újra felteszem a szemüveget, hátha most működésbe lép a kaleidoszkóp, de a színes kép továbbra is annyi, amennyi, a szemüveggel és anélkül is, ezzel pedig láthatóan nem vagyok egyedül.

Mellettem diákok vitatják meg izgatottan az eseményeket, szülők gratulálnak gyerekeiknek a nagy munkához. A szereplők tehát örülnek, az alkotó pihen, nekem azonban nagyon hiányzik az a harmadik dimenzió az összkép lényegéhez, a látványosságok indoklásaképpen. A transzhumán kocka azonban feltámadt és létezik, hát "legyen a gépnek halleluja!"