Bence

Mind jelöltek ők

2010.09.26. 08:43

Programkereső

Idén 15 kategóriában 51 jelölt várhatja a Színikritikusok Díjának szeptember 26-i gáláját.

A Színikritikusok Díját idén harmincadik alkalommal adják át. Az eddig bevett gyakorlattal ellentétben a szervezők idén nem díjazottakat, hanem a 15 kategória legjobbjait, azaz a színikritikusoktól a legtöbb szavazatot kapó művészeket invitálták a díjátadó gálára, ahol az Oscar-díjak átadásához hasonlóan a boríték kibontásakor derül ki a győztes neve.

A gála helyszíne a Budapest Bábszínház, ahol Für Anikó és Ötvös András - érdekesség, hogy pályakezdőként is jelölt - vezeti a ceremóniát. A műsorban, amelynek rendezője Tengely Gábor - őt a legjobb gyerek-/ifjúsági előadások kategóriájában jelölték -, fellépnek bábosok és zenés színészek, sőt maga Vitéz László is eljön, hogy megismerkedjen a kortárs magyar drámákkal, de a néző is helyet kap a színpadon. Bár a közreműködők sora hosszú, végigböngészve a neveket az egyértelművé válik, hogy nem csupán a díjazottak nevét tartalmazó borítékok felnyitásakor várnak izgalmas pillanatok.

Színikritikusok Díja - próba
Színikritikusok Díja - próba

Akik tehát a Színikritikusok Díjának átadóján báboznak, énekelnek és táncolnak: Kocsis Rozi, Rab Viki, Ragán Edit, Szúkenyik Tamás (Vaskakas Bábszínház), Ács Norbert, Bercsényi Péter, Ellinger Edina, Kovács Judit, Pethő Gergő (Budapest Bábszínház), Andruskó Marcella, Bereczki Csilla, Bohóczki Sára, Czupi Dániel, Eke Angéla, Erdeős Anna, Fehér Dániel, Fritz Attila, Hoffer Károly, Ivanics Tamás, Kovács Petra, Makra Viktória, Spiegl Anna, Szolár Tibor (Színház- és Filmművészeti Egyetem), Pályi János, Schneider Jankó (Bóbita Bábszínház), Friedenthál Zoltán, Herczeg Tamás, Kiss Diána Magdolna, Mátyássy Bence, Radnay Csilla, Roszik Hella, Szakál Tamás, Vári-Kovács Péter (HOPPart Társulat - akiknek Chicagója versenyben van a legjobb zenés/szórakoztató előadás díjáért).

Akik nélkül nem jöhet létre a műsor: Csákányi Eszter (a gála ötletgazdája),  Tasnádi István (szöveg), Máthé Zsolt (dalszöveg), Khell Zsolt (látvány), Mátravölgyi Ákos (bábtervező), Emőd Kriszta (bábkivitelező), Tihanyi Attila (videomontázs), Mészáros László, Szemenyei János (zene), Bodor Johanna (koreográfia). A látvány megteremtéséhez Baranyai Edina, Dömölky Dániel, Gordon Eszter, Kelencsár Gábor, Körtvélyessy László, Nagy Erzsébet, Simara László, Szkárossy Zsuzsa és Szlovák Judit fotósok járultak hozzá, a jelmezekért pedig a Nara Szalont - Makány Mártát, a Budapesti Operettszínházat, a Madách Színházat és a Nemzeti Színházat illeti köszönet.

A jelöltek dedikált fotóira licitálni lehet - a licit módjáról a Színházi Kritikusok Céhe a díjátadót követően szolgál részletes információkkal.

Színikritikusok Díja - próba
Színikritikusok Díja - próba

A Színikritikusok Díja 2009/2010 jelöltjei kategóriánként (ábécésorrendben, szavazategyenlőség esetén több jelölt)

A legjobb új magyar dráma

Esterházy Péter: Harminchárom változat Haydn-koponyára

Háy János: Völgyhíd

Podmaniczky Szilárd: Albert Einstein paprikáskrumpli

Tasnádi István: Kupidó

A legjobb előadás

A kétfejű fenevad - Katona József Színház - rendező: Máté Gábor

Az elveszett levél - Pécsi Nemzeti Színház - rendező: Mohácsi János

Kasimir és Karoline - Örkény Színház - rendező: Bagossy László

A legjobb rendezés

A Danton-ügy - Stúdió "K" - rendező: Koltai M. Gábor

Kasimir és Karoline - Örkény Színház - rendező: Bagossy László

Mein Kampf - Nemzeti Színház - rendező: Rába Roland

Oidipusz király - Csiky Gergely Színház, Kaposvár - rendező: Rusznyák Gábor

A legjobb zenés/szórakoztató előadás

Chicago - HOPPart Társulat - rendező: Zsótér Sándor

Maya - Gárdonyi Géza Színház, Eger - rendező: Zsótér Sándor

Naftalin - Radnóti Színház - rendező: Szabó Máté

A legjobb független színházi előadás

Kockavető - Szputnyik Hajózási Társaság  - rendező: Bodó Viktor

Trilógia-tanulmány - Gergye Krisztián Társulata, Bárka Színház, MU Színház, Budapesti Őszi Fesztivál - rendező: Gergye Krisztián

20/20 - Yorick Stúdió, Marosvásárhely & dramAcum, Bukarest - rendező: Gianina Cărbunariu

A legjobb gyerek-/ifjúsági előadás

Repülési lecke kezdőknek - ESZME, Vaskakas Bábszínház, Győr - rendező: Tengely Gábor

Keresztanya - Orlai Produkciós Iroda, Harlekin Bábszínház, Eger - rendező: Csató Kata

Völgyhíd - Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház - rendező: Bagossy László

A legjobb női főszereplő

Kerekes Éva - Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése - Örkény Színház

Pogány Judit - Macskajáték - Örkény Színház

Szorcsik Kriszta - Dogville - Bárka Színház

Törőcsik Mari - Naphosszat a fákon / Mein Kampf - Csiky Gergely Színház, Kaposvár / Nemzeti Színház 

A legjobb férfi főszereplő

Fekete Ernő  - Othello / A kétfejű fenevad / Mennyekbe vágtató prolibusz - Vígszínház / Katona József Színház

Kovács Zsolt - Az elveszett levél - Pécsi Nemzeti Színház

Kuna Károly  - A Danton-ügy - Stúdió "K"

A legjobb női mellékszereplő

Hámori Gabriella - Kasimir és Karoline - Örkény Színház

Molnár Piroska - Ármány és szerelem / Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból - Nemzeti Színház, Művészetek Palotája

Vicei Natália - Safe House - Szabadkai Népszínház Magyar Társulata

A legjobb férfi mellékszereplő

Epres Attila - Mindent anyámról - Pesti Színház

Máté Gábor - A szerelem diadala - Katona József Színház

Polgár Csaba - Bohémélet / Chicago - Örkény Színház / HOPPart Társulat 

A legjobb díszlet

Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése - Örkény Színház - tervező: Ambrus Mária

Kasimir és Karoline - Örkény Színház - tervező: Bagossy Levente

Mein Kampf / Bánk bán - junior- Nemzeti Színház - tervező: Daróczi Sándor

Oidipusz király / Az elveszett levél - Csiky Gergely Színház, Kaposvár / Pécsi Nemzeti Színház - tervező: Fodor Viola

Othello - Vígszínház - Árvai György

A legjobb jelmez

A kétfejű fenevad - Katona József Színház - tervező: Füzér Anni

Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése / Maya / Lorenzaccio - Örkény Színház / Gárdonyi Géza Színház, Eger / Maladype Társulat - tervező: Benedek Mari

Kasimir és Karoline - Örkény Színház - tervező: Ignjatovic Krisztina

A legjobb színházi zene

Az elveszett levél / A falu rossza / Úri muri - Pécsi Nemzeti Színház / Csiky Gergely Színház, Kaposvár / Nemzeti Színház - Kovács Márton

Kasimir és Karoline - Örkény Színház - Darvas Ferenc

Oidipusz király - Csiky Gergely Színház, Kaposvár - Rozs Tamás

Trilógia-tanulmány - Gergye Krisztián Társulata, Bárka Színház, MU Színház, Budapesti Őszi Fesztivál - Philipp György

A legígéretesebb pályakezdő

Bánfalvi Eszter - Nemzeti Színház

Ötvös András - Gárdonyi Géza Színház, Eger

Szalma Noémi - Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza

Különdíj

Alföldi Róbertnek a Nemzeti Színház arculatának megteremtéséért

Gál Tamásnak A nagyidai cigányok című produkciójáért a Dunaszerdahelyi Epopteia Társulás műhelyében

Gáspár Ildikónak dramaturgiai munkáiért az Örkény Színházban (Bohémélet, Macskajáték, Kasimir és Karoline)