Orsolya

Györgyi Anna: "Mindenki kitalál magának egy álarcot"

2010.11.24. 09:00

Programkereső

A Pesti Magyar Színház legújabb, november 27-i bemutatójában, A kaméliás hölgyben Marguerite Gautier-t "varázsolja" kortársunkká. Ifjabb Dumas legendás kurtizánját a szerelem és a menekülés taszítás-vonzásában metszi Kiss Csaba új drámája. Györgyi Annával többek között az álarcviselésről, az elmúlásról, az érzelmek vállalásáról beszélgettünk.

- Milyen előképek élnek benned <i>A kaméliás hölgy</i>ről?

- Őszintén szólva nem olvastam a regényt. Egy BBC-feldolgozást láttam belőle. A Greta Garbo filmbe csak belenéztem, de nem szerettem. Az a fajta színjátszás, amit ő képvisel, a színészi személye távol áll tőlem. Nekem Garbo nagyon férfias, merev.

- Mi a véleményed arról, hogy meg kell úgymond érni színészileg, nőként ehhez a szerephez?

- Kicsit messzebb menve, amikor az Üvegcipőt megkaptam mint életem első nagyobb szerepét, mindenki kérdezte, hogy Domján Edit után hogyan merészelem eljátszani. Nem tudom, hogy jó vagy rossz, de nekem soha nincsenek prekoncepcióim. Minden feladatnak úgy indulok neki, hogy az egy új dolog. Mintha én játszanám először. A kaméliás hölggyel még egyszerűbb a "dolgom", hiszen ez valójában ősbemutató - egy új darab első találkozása a közönséggel.

- A kaméliás hölgy nagyon komplex szerep, tele szenvedéllyel, halálközelséggel, meneküléssel a szerelembe, a szerelemtől.

- A mi előadásunk egy idősödő, harmincas évei végén járó nő története és arról szól, hogy érettebb korban mennyire félünk szerelmesnek lenni, megnyílni. Ráadásul ennek a nőnek körülbelül egy éve van hátra, nagyon vágyik a szerelemre, de fél tőle. Egész életében férfiak vették körül, mégsem szeretetett - és most belehal az első "igazi" szerelembe. Folyton menekül: az iróniába, a nevetésbe, tombolásba, az élet habzsolásába. Nagyon szeret élni, mulatni, inni, táncolni. Félelmeit, gátlásait és szorongásait ezzel fedi el. E felszín alatta pedig egy szeretetre vágyó, nagyon érzékeny ember rejtőzik.

Györgyi Anna
Györgyi Anna

- Ez a fajta érzékenység avatja kortalanná?

- Mindnyájan így élünk. Mindenki kitalál magának valamilyen szerepet, álarcot. De nevezhetjük életmódnak is. Mindig másképp viselkedünk, szerepeket játszunk attól függően, hogy kivel találkozunk. Ezek az álarcok pedig mind a túlélésről szólnak. Arra jöttem rá, hogy a rengeteg személyes konfliktus abból fakad, hogy a különbözőséget keressük a másikban. Minősítjük egymást, holott azt kéne megtalálni, amiben hasonlítunk, ami a közös bennünk - ami a másikban szerethető.

- Ha egy darab ilyen mély rétegeket szólaltat meg, akkor már elérte a célját...

- Igen, éppúgy szól a mi kis játszmáinkról. Mekkora bátorság kell ahhoz, hogy valaki önazonos legyen. Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy mit szeretnék azon túl, hogy egészséget magamnak meg a gyerekeimnek, azt felelném: add, hogy jó ember legyek. Szerintem iszonyúan nehéz leélni egy életet, hogy az ember végig - vagy többnyire - hű legyen magához, folyton változó önmagához.

- Könnyebbség vagy inkább nehézség számodra, hogy a férjed a rendeződ?

- Mi eléggé egyfelé húzunk. Csaba nagyon okos, érzékeny ember. Azért szeretek vele dolgozni, mert apró, finom dolgokat kér a színészeitől. Különösebben nem érdekli őt, hogy miként csinálok meg egy karaktert. Mindig kérdezgetem, hogy milyen ez a nő, mire azt feleli: olyan elemekből van összerakva, mint te, csak másképp. Ettől más. Persze van, amikor összezördülünk, de ez természetes. Én nagyon alázatos vagyok színészként, nem kell különösebben noszogatni. A próbafolyamat vége felé nagyon bezárulok, ki akarom zárni a külvilágot. Szeretek magamban lenni és egyre beljebb menni a szerepbe.

- Ahogy az érzelmek is ránk törhetnek, ugyanúgy a halál és az elmúlás is. Ilyen kérdésekkel éppúgy szembesített téged Marguerite Gautier sorsa?

- A két lányom születése mellett édesapám halála volt az életem legnagyobb fordulópontja. A karjaimban halt meg. Nekem ezek a darabok segítenek abban, hogyan próbáljon meg az ember méltósággal felülemelkedni a halálfélelmen. Borzasztó lehet tudni, hogy halálos beteg vagy. A papámmal ugyanez volt. Láttam a szemében a félelmet, mégis méltósággal csinálta végig. Marguerite is méltóan megy el, annak az álomnak, delíriumnak adja át magát, amelytől az egész darabon át menekült.

- Halál és újjászületés témája a pályád szempontjából is érint, hisz tíz év után az Új Színháztól a Pesti Magyar Színházhoz szerződtél.

- Nem vagyok szabadúszó alkat. Tíz év után már nem éreztem jól magam az Új Színházban. Nagyon örültem, amikor hívtak a Pesti Magyar Színházba. Nagyon jó a hangulat itt, jól próbálunk, hamar megszerettem a társaimat. A Szerelmes hal című Csehov játékunkat is befogadták, azt pedig nagyon jó játszani. És az sem mellékes, hogy két gyerekkel nem lógok a levegőben. Itteni szerepeim mellett vannak más munkáim. Gáspár Sanyival a Krumplirózsát fogom próbálni a Pince Színházban Al Pacino filmje alapján, Csuja Imrével az Übü királyban játszom a Bábszínházban egy felnőtt előadásban. A Pesti Magyar Színházban pedig Anger Zsolt rendezésében áprilisban az Osztrigás Micit mutatjuk be.