Orsolya

A színházi társaság ellenzi az előadó-művészeti törvény módosítását

2010.11.25. 10:01

Programkereső

A Magyar Színházi Társaság (MSZT) elnöksége nem ért egyet az előadó-művészeti törvény változtatásaival, azokat veszélyesnek tartja.

Az MSZT elnöksége „értetlenül veszi tudomásul", hogy a törvényhozás az előadó-művészeti törvény 21. paragrafusának két bekezdését szakmai egyeztetés és hatásvizsgálat nélkül készül a módosítani, pedig augusztus óta rendszeresen keresték erre az alkalmat.

Az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága szerdán tárgyalja a 2011-es költségvetést megalapozó törvényjavaslat szövegét. A tervezett változások érintik az előadó-művészeti törvényt is, amely jelenleg az önkormányzati színházakra fordított állami támogatások legalább 10 százalékát juttatja a független színházaknak, vagyis a VI-os kategóriának. A kultúráért felelős nemzeti erőforrás miniszter ehelyett a jövőben összegszerűen meg nem határozott „támogatásban részesíthetné" a függetleneket. Szerepel a változtatások között az is, hogy a kiemelt támogatások összegéről a jövőben a miniszter az Előadóművészeti Tanács véleményét kikérve döntene. A jelenlegi szabályozás szerint a kiemelt támogatások összege a központi juttatás legalább 3 százalékának felel meg.

Mint az MSZT állásfoglalása rámutat, a két vonatkozó bekezdésben szereplő százalék (10 és 3) a „színházak támogatási rendszerében és a magyar színházi struktúrában egy belső arányt hivatott kifejezni: a kiemelt támogatások esetében egy szakmai kontroll alatt tartott minőségvédelmet, a VI. kategóriába sorolt színházak esetében pedig a kortárs magyar művészet megkerülhetetlen független társulatainak és alkotóinak struktúrán belüli helyét, működési és munkafeltételeit biztosítja a törvény".

A szakmai szervezet nem ért egyet a módosító javaslatokkal és azokat veszélyesnek tartja. Mint írták, a VI. kategóriát érintő bekezdésben a javaslat feltételes módot használ, ez pedig szakmai kontroll hiányában, rosszul értelmezve teljesen ellehetetlenítheti a kortárs színház külföldön is elismert művészeit. „E társulatoknak és alkotóknak továbbra is folyamatos támogatásban kell részesülniük, amelyet sem a módosított törvény, sem a költségvetésben erre a célra előirányzott összeg nem tesz lehetővé" - hangsúlyozza a Magyar Színházi Társaság elnöksége.

A szervezet úgy véli, ezek az intézkedések több évtizedes szerves fejlődést, „a magyar játékszíni kultúra sohasem látott virágzását" sorvasztják el, visszafordíthatatlan veszteséget okozva a nemzet kulturális életében. A tervezett változtatások ellen kedden a független színházak, táncszínházak, befogadó színházak vezetői is tiltakoztak, mivel a szféra ellehetetlenülésétől tartanak.