Gyöngyi

Megnyílt a felújított Shakespeare színház az író szülővárosában

2010.11.26. 11:04

Programkereső

Ismét megnyitotta kapuit szerdán az angliai Stratford-upon-Avon városában a Royal Shakespeare Company (RSC) világhírű színháza, amely alapos ráncfelvarráson esett át.
Shakespeare folio
Shakespeare folio

A William Shakespeare szülőhelyén álló épületet csaknem négy évig tartott zárva és csaknem 36 milliárd forintnak megfelelő összegből restaurálták, bővítették és újították fel. A közönségnek a következő hetekben lehetősége lesz arra, hogy bejárja az épületet, amely 2011 februárjától ismét rendszeres színházi előadások otthona lesz.

„A világon a legjobb színháztermet akartuk Shakespeare-művekből készülő produkciók számára" - mondta Christopher Bland, a Royal Shakespeare Company elnöke a megnyitó alkalmából.

Stratford-upon-Avon nemcsak az Erzsébet-kori író szülőhelye, a mestert itt is temették el. Az RSC szerint évente mintegy hárommillió ember zarándokol a közép-angliai városkába, sokak számára a színházi látogatás is az utazás része.

A ma álló színház története a 19. századra nyúlik vissza, az épületet azóta rendszeresen felújították. A Royal Shakespeare Company társulata jelenlegi formájában 1961 óta működik, az évtizedek alatt olyan ismert színészek csatlakoztak a csoporthoz, mint Judi Dench, Helen Mirren vagy Kenneth Branagh.