Erzsébet

Bíró Kriszta: "A nőNYUGAT olyan volt, mint egy egyetem"

2011.01.03. 02:00

Programkereső

Öt nő ül a színpadon. A Nyugat szerzőinek feleségei, szeretői, barátai, múzsái. Némelyikük maga is publikál. A színésznők látszólag csak szövegeket mondanak. Az este mégis színházzá válik. A Thália Színház és az Örkény Színház legújabb előadása a nőNYUGAT, melyet Bíró Kriszta szerkesztett.

- Miért pont nők és miért pont a nyugatos nők?

- Két éve mutattuk be az Örkényben a Nyugat 2008 - 1908 című előadásunkat, ami a 100 éves Nyugat folyóirat kapcsán született. Már a próbák kezdetén fölmerült a kérdés, hogy miért nem került az előadásba egyetlen nő sem a 33 évfolyamból, pedig elég sokan publikáltak. Végül megállapodtunk, hogy az előadás mégiscsak a folyóirat fősodráról szól, arról, amit ma "kánonnak" tekintünk (Kosztolányi, Karinthy, Krúdy, Osváth, Ady, Babits...), de azért Kaffka Margit kisfiához írt utolsó levele mégiscsak benne volt. Aztán nyáron fölhívott Mácsai Pál, hogy gondolkozott ezen a fölvetésen, és nem volna-e kedvem összerakni egy ilyen női Nyugat anyagot. Azt válaszoltam, hogy nyitott kapukat dönget, mert már egy hete ezen gondolkozom. Elkezdtem rajta dolgozni, és ahogy lassacskán fejtettem föl ezeket a sorsokat, egyre jobban magába húzott. Egyre inkább beleszerettem az egészbe, és egyre dúsabb lett az anyag is. Egy idő után viszont azt kellett mondanom, hogy állj, ez rengeteg. És elkezdtem összerakni azt a dolgot, amiből színházi este készülhet. Olyan szempontjaim voltak, hogy ne legyen irodalomóra, pletykagyűjtemény vagy feketemappás irodalmi est. A legfontosabbnak azt éreztem a szelektálásnál, hogy ki kell derülnie ezeknek a sorsoknak, és emiatt mibe nem érdemes belekapni és mi az, ami igazán fontos. Másfél évig kerestem, olvastam, pakolgattam a szövegeket. Az igazi hajrá tavasszal kezdődött, de ekkor már nem egyedül dolgoztam: Ari-Nagy Barbara dramaturggal és Mácsai Pállal elkezdtük gyúrni az egészet.

- Akkor hány oldal volt a szövegkönyv?

- 12-es betűmérettel volt száz oldal. Most 14-essel nincs ötven.

nőNYUGAT - Bíró Kriszta (Örkény Színház, Thália Színház - fotó: SzoFi)
nőNYUGAT - Bíró Kriszta (Örkény Színház, Thália Színház - fotó: SzoFi)

- Mielőtt elkezdted ezt a munkát, olvastál már a nyugatos nőkről/nőktől?

- Egyrészt, amikor az örkényes Nyugatot csináltuk, akkor az egész társulat elkezdett őrülten olvasni. Másrészt viszont én már régebben is olvastam, főleg Harmos Ilonát, akit kiváló novellistának tartok. És már akkor észrevettem, hogy ezekhez a nőkhöz rengeteg közhely tapad. Címszavak. Például hogy Csinszka karrierista volt, pedig ez nem így van, ez ferdítés. Nem létezik, hogy egy ember olyan legyen, mint egy mesefigura, egy szőke haj alá bújtatott gonosz boszorkány! Vagy hogy Böhm Aranka egy ócska lúvnya volt. Ahogy elkezdtem magam beleásni, előbb-utóbb kiderült, hogy a valóság sokkal bonyolultabb és izgalmasabb. Nem jobb vagy rosszabb, csak sokkal több rétege van, mint amit ismerünk. Nem rehabilitálni akartam őket, hanem megtudni, hogy milyen indíttatásból cselekedtek, hogyan gondolkodtak. Rengeteget tanultam közben. Olyan volt, mint egy egyetem.

- Honnan gyűjtöttél anyagot?

- Leginkább könyveket olvastam, de tájékozódtam a netről is, rengeteg anyag fönt van. Az egészet egyébként azzal kezdtem, hogy végigolvastam a Nyugat 33 évfolyamát. Az első betűtől az utolsóig. Muszáj volt, nem lehetett másképpen. Egy idő után az derült ki számomra, hogy nem biztos, hogy a publikált művekből kell összeállítani egy színházi estet, hanem magukból a nőkből. Mert mindegyikünk személyisége rettentő izgalmas. Félreértés ne essék, nagyon tehetségesnek tartom őket és méltatlanul elfeledettnek. Harmos egészen kiváló novellista, Török Sophie versei és a prózai írásai között is vannak egészen kiválóak és különlegesek. Jó volna ezeket valahogy a felszínen tartani. A könyvek és a hálón való kutatás mellé rengeteg korabeli újságcikket olvastam el. Hogy tudjam, valójában milyen volt a korhangulat. Hogy miközben Kosztolányi és Karinthy meghalt, Babits halálos beteg, Móricz a szegénységgel és a családjával küszködik, és kitör a II. világháború, a Színházi Életben megjelenik egy hír, hogy "Hölgyeim, nem kell félni! Hiába állunk hadban, a tavaszi párizsi divat akkor is be fog törni Magyarországra! És szeretnénk elmondani, hogy milyen szellemesek a francia úrinők, hogy a kötelező gázálarcot kiegészítővé léptették elő, és például a Madelaine templomban egy esküvőn rózsaszín gázálarcban álltak a nyoszolyólányok az oltár előtt." Ezzel foglalkoztak az emberek, miközben folyt a háború.

- Hogyan alakult ki az előadás szerkezete, gerince?

- Az időrendet követtem. Az első dátum 1905, az utolsó 1945. Időben haladunk előre, még akkor is, ha az elhangzott szövegek nem biztos, hogy abban az időben íródtak, csak arról az időről szólnak.

- Azt, hogy ki mely szöveget mondja, ki döntötte el? Vagy szabad volt a rablás?

- Tettünk javaslatokat, de a végleges döntés Mácsai Pálé volt. Ő tudta, hogy melyik szöveget milyen típusú személyiség szájából akarja hallani.

- Hogyan lehet próbálni egy olyan előadást, ahol öt nő száz percig ül egy széles, piros padon, és közben jókat és jól mondanak?

- Először azok a próbák voltak fontosak, amikor Mácsai egyenként, mindenkivel a saját szövegei kapcsán dolgozott. Hogy mit jelent egy szöveg, az a személyiség hogyan fejezi ki magát, ezt az ember hová tegye a fejében... Voltak közös próbák, amikor azt alakítgattuk, hogyan felelnek egymásra ezek a szövegek, sorsok. Hogy ne egymás mellett levert cölöpök álljanak, hanem épüljön az egész, és derüljön ki, hogy ki kivel milyen kapcsolatban állt. De addigra a saját szövegeink lényegi tartama már megvolt, azt már bepróbáltuk.

nőNyugat - Kerekes Viktória, Lázár Kati, Für Anikó, Hámori Gabriella, Bíró Kriszta (Örkény Színház, Thália Színház - fotó: SzoFi)
nőNyugat - Kerekes Viktória, Lázár Kati, Für Anikó, Hámori Gabriella, Bíró Kriszta (Örkény Színház, Thália Színház - fotó: SzoFi)

- Az jutott eszembe, hogy előfordul például, hogy az egyik pillanatban Balázs Bélaként szólalsz meg, de két perc múlva már Csinszka vagy. Hogyan lehet ezt agyban jól szétválasztani? Hogy szinte percenként más személyiségként kell jelen lenni?

- Nem könnyen, ezzel sokat küszködtünk mind az öten. Közben pedig állati jó kihívás. Erre valahogy rááll az ember agya és pszichéje.

- Vékony pallón ingadozik az előadás, nem irodalmi est, nem rendhagyó irodalomóra, de mégsem klasszikus színház. Hogyan találtálok meg az egyensúlyt?

- Még egyedül dolgoztam, de éreztem, hogy nagyon kell arra vigyázni, hogy ez ne irodalomóra legyen. Ezt úgy tudtam megsegíteni, hogy azokat a szövegeket hagytam benne a példányban, amelyekről tudtam, hogy színészileg adnak olyan lehetőséget, ami nem száraz szövegmondás. Hanem ahol a szenvedélyek, fájdalmak, boldogságok, őrületek, hülyeségek működtetnek. Ahol meg lehet jeleníteni azt, hogy egy ember milyen.

- Az, hogy cimbalom legyen a kísérőzene, kinek az ötlete volt?

- Egyszerre jutott eszünkbe többünknek. Semmiképp sem szerettünk volna kávéházi, tonettszékes tónust. Zongora nem jó, hegedű sem jó. Tudtuk viszont, hogy élőzenét akarunk. Egyszerre hárman is bedobtuk, hogy legyen cimbalom. Kákonyi Árpád, a zeneszerző végig ott volt minden próbán, zongorán mutatta, hogy miket írt, meg sokat improvizált. Amikor megvolt, hogy mikor milyen zene hangzik el, akkor jött Szalai András és azóta ő van velünk.

- Néztelek titeket előadás alatt, sokszor azt is, aki épp nem beszélt, és hol figyelő, érdeklődő, reagáló arcokat láttam, hol pedig magába fordulást.

- Mindenki tudja, hogy a két megszólalása közben mennyi ideje van. Persze nincs szünet, végig jelen kell lennem, nem ereszthetek le. De amikor van egy nagyobb idő, amikor nem beszélek, akkor annak az időnek az egyik részét azzal töltöm, hogy a kolléganőimet nézem, és pontosan tudom, hogy hol van az a pillanat, amikor be kell fordulnom, mert mindjárt én jövök, és föl kell készülni.

nőNYUGAT - Bíró Kriszta, Kerekes Viktória (Örkény Színház, Thália Színház - fotó: SzoFi)
nőNYUGAT - Bíró Kriszta, Kerekes Viktória (Örkény Színház, Thália Színház - fotó: SzoFi)

- És azt hogyan lehet megállni, hogy a másik szövegén el ne sírd magad? Biztos lesznek olyan pillanatok, amikor egy vers vagy egy levélrészlet épp betalál...

- Úgy érzem, hogy elég pontos munkát végeztünk, mindenki ügyelni fog arra, hogy ez az önmeghatottság ne uralkodjon el. Ha megtörténik, az katasztrófa. Ugyanakkor vannak pillanatok, ahol ez megtörténhet, és mégsincs belőle baj. Ezt a színészi ízlés mentén kell az adott estén megérezni, hogy már nem szabad tovább tekerni. Mert én is elveszek, meg elvész az utánam megszólaló.

- Mégis: több sírás is előfordul. Amolyan hangtalan könnyekkel. Ez rendezői kérés, vagy ezek olyan pillanatok voltak, amikor megtörténhettek?

- Van erre egy szabály: ne te sírj, sírjon a néző. Óriási koncentrációval lavírozunk a jó értelemben vett távolságtartás és a belemenés között. Ezt talán úgy lehet megfogalmazni, hogy jelen vagyok, én, Bíró Kriszta, és most elmondom, hogy Holics Janka mit érzett, amikor elhagyta őt Móricz Zsigmond. Belemegyek, megmutatom, de rögtön utána be kell húznom a kéziféket. Mert a következő pillanatban egy teljesen másik emberként kell megszólalnom. Iszonyú fegyelmezettnek kell lenni. Mert még így is, hogy két éve olvasom ezeket a szövegeket, megérintenek.