Eufrozina, Kende

Kamondi Zoltán: "Nincsenek már fehér foltok"

2011.01.05. 04:00

Programkereső

Világszerte hatalmas sikerrel játszott szerző a félig magyar származású, francia honos Yasmina Reza. A Vígszínház hazai ősbemutatóként tűzi műsorra Az öldöklés istene című párkapcsolati fekete komédiáját. Hamarosan film is készül a darabból Roman Polanski rendezésében. Kamondi Zoltán, a vígszínházi előadás rendezője a látszólagos semmiségekből kiinduló lelki és testi agressziók kortünetéről mesél.

- Mi vonzotta Yasmina Reza színpadi nyelvezetében?

- Elsősorban az, hogy nagyon modern és nagyon pontosan szól a mi világunkról, szellemesen, egyszerű eszközökkel. Az alaptörténet az, hogy két gyerek összeverekszik, majd a szülők kulturáltan, civilizáltan leülnek, hogy megbeszéljék a helyzetet. És ebből lesz egy téboly. A kulcs maga a cím. Azért adta a szerző Az öldöklés istene címet ennek a vígjátéknak, mert fel akarja hívni a figyelmet a mélyrétegére. És ez nem más, mint annak a teljesen irracionális agressziónak a jelenléte a társadalomban, a hétköznapi életünkben, a munkahelyünkön, a magánéletünkben és magunkban, ami a mai világ fájdalmasan emblematikus jelensége. A kompjúterizáltsággal, az őrületes információáradattal transzparenssé, digitalizálttá vált a világ. Nincsenek már fehér foltok a világűrben sem és a biológiai lényünkben is alig. Ugyanakkor az indulataink, a szenvedélyeink, a fájdalmaink, a szeretethiányunk géntérképét még nem sikerült megrajzolni. Ezért ezek az érzelmek egyre szűkebb területre vannak összeszorítva. És emiatt nagyon intenzív és agresszív, amikor felszínre törnek. Nem véletlen, hogy soha nem volt még ennyi családkiirtás, iskolai lövöldöző, ámokfutó, ilyen brutális kínzások, teljesen indokolatlan mészárlások. Évekig elfojtott erők törnek ki, még az elkövetők számára is a legváratlanabb pillanatokban.

Az öldöklés istene - Börcsök Enikő, Eszenyi Enikő (Vígszínház - fotó: SzoFi)
Az öldöklés istene - Börcsök Enikő, Eszenyi Enikő (Vígszínház - fotó: SzoFi)

- Már a Művészet című darabjában is, amit a Katona József Színházban mutattak be, a semmiségekből, a látszólagos kicsinységekből összeadódó harcokat, konfliktusokat feszegeti Reza a franciás képmutatás álarca mögött. Mennyire kellett átfordítani a művet a hazai viszonyokra?

- Nekünk olyan referenciapontokat kell a színpadra vinni, hogy a magyar néző otthon érezze magát. Bemutatva azt, hogy milyen egy mai ötven körüli, jól szituált ügyvéd és gazdasági szakértő házaspár. És milyen egy, pl. a cigánykérdésről szociológiai tanulmányokat író, egyébként félállásban egy könyvesboltban dolgozó szaniter viszonteladó házaspár. És hogyha ők találkoznak, akkor milyen belső konfliktusok, ízlésbeli ellentétek törnek felszínre. Egy csomó olyan része van a darabnak, ami a francia társadalom sajátosságai között él meg. De például Christopher Hampton, aki az angol szöveget készítette, ezt átfordította a brit viszonyokra. Amikor Amerikában játszották, átfordították az ottani viszonyokra, még a neveket is angolosították, amerikanizálták. Gondolom, minden társadalomban ugyanezek a problémák vannak, csak máshogy. Bognár Róbert fordításában mégis megtartjuk a francia kiejtést és a neveket, ez így alakult.

- Meddig mennek el a szereplők a lelki-fizikai öldöklésben?

- Lényegében megalázzák és lelkileg legyilkolják egymást. És egy végső nulla pontról gyakorlatilag újra helyreáll a tettetés és a színlelés, a túlélés örök forgatókönyve. Ez a fekete humora a darabnak. Nemcsak a házaspárok alázzák meg egymást durván, hanem a párokon belül is megtörténik ugyanez. Nem működő kapcsolatban élő, eléggé megkeseredett, nagyon komoly érzelmi és lelki hiányoktól szenvedő emberek történetéről van szó negyven és hatvan között. Egyikük sem rabja már semmilyen illúziónak.

Az öldöklés istene - Eszenyi Enikő, Kern András (Vígszínház - fotó: SzoFi)
Az öldöklés istene - Eszenyi Enikő, Kern András (Vígszínház - fotó: SzoFi)

- A szavaiból azt veszem ki, hogy bizonyos életkor felett bárki szembesülhet a történet által a benne élő öldöklés istenével, magyarul a ki nem élt agresszióival.

- Ez egy nagyon súlyos mai társadalmi probléma. Korábban bizonyos szelepek mindig bele voltak építve a társadalomba. A görögöknél a bacchanáliában volt három nap, amikor mindenki azt csinált, amit akart. A keresztény, katolikus világban tulajdonképpen a gyónás lényege, hogy igenis néha elengedheted magad, bűnözhetsz, lehetsz agresszív. Utána tudd, hogy az voltál, bánd meg, menj a paphoz, kapjál érte feloldozást, büntetést. Minden társadalom az emberben lévő természetes rosszat beépítette a működésébe. Ez sajnos a demokrácia világméretű győzelme, a kétpólusú világrend felbomlása óta szűnt meg. És az sem véletlen, hogy most szürreális módon jelenik meg: vallási fundamentalizmusban, öngyilkos merénylőkben, ámokfutókban vagy éppen a futballhuligánoknál, a globalizációellenes tüntetésekben, amiknek semmilyen ideológiai alapjuk, társadalmi követelésük nincsen, csak a kocsiborogatás, a kirakatbetörés, a rendőrökkel való harc.

- Ilyen értelemben nagyot kell szólnia idehaza is Az öldöklés istenének.

- Mi vagyunk az ötvennegyedik ország és száz valahányadik színház, ahol játsszák. Bécsben, Berlinben, a Broadway-n már ki tudja, hányadik éve fut. Vélhetően azért, mert valami nagyon aktuálisról, emberiről szól rendkívül szellemesen. Nyelvi poénok helyett végletes pontossággal felrajzolt helyzet- és jellemkomikumok sorozatából áll.

Az öldöklés istene - Epres Attila, Kern András (Vígszínház - fotó: SzoFi)
Az öldöklés istene - Epres Attila, Kern András (Vígszínház - fotó: SzoFi)

- Filmrendezőként jelent-e Önnek bármiféle redukciót a színpadi közegben való gondolkodás?

- A színház egyrészt redukál, másrészt imponálóan nagy ajtókat nyit éppen azáltal, hogy a redukált tér beindítja a néző fantáziáját. A filmben probléma, hogy mindent meg kell mutatni, le kell fényképezni. A színház, az irodalom képes arra, hogy a néző képzelőerejét bevonja a mű élvezésébe, újraalkotásába. A filmnél ez sokkal bonyolultabb.