Jusztina

Lemondott Verebes István

2011.01.08. 01:55

Programkereső

Várhatóan márciusban ír ki pályázatot a Kabaré 24 színház (volt Mikroszkóp Színpad) hasznosítására a fővárosi közgyűlés. Verebes István a pénzügyi keret szűkösségére hivatkozva lemondott a teátrum igazgatói tisztéről.

Csomós Miklós kultúráért felelős főpolgármester-helyettes sajnálatát fejezte ki, hogy Verebesnek nem sikerült megvalósítania, amit eltervezett, de hozzátette, hogy nehéz örökséget vett át, és úgy tűnik, az intézmény nem tudott túllépni a múltján. A Fővárosi Közgyűlés valószínűleg hasznosítási pályázatot ír ki a színpadra, várhatóan márciusban. Azt azonban egyelőre nem tudni, hogy ki(k) és hogyan fognak működni a falak között; lehet a Mikroszkóp befogadó hely is.

Verebes István
Verebes István

A Kabaré 24-ben még két bemutatót tartanak, ezekre megvannak a források, Verebes az évad végéig a színház élén marad. Az igazgató úgy fogalmazott, tökéletesen érti, hogy "ebben a gazdagsági helyzetben nem lehet kiváltságot igényelni az önkormányzattól. Az én felelősségem, hogy a fordulat, többek között a marketing, a reklám, a honlap és számos más dolog megújítása, ami ebben a színházban elhanyagolt volt, túl sokba kerül. Az pedig, hogy az elöregedett társulatot diffúz módon fel lehessen tölteni új erőkkel, még több pénzt igényelne."