Móric

Hárman pályáznak az egri színház igazgatói posztjára

2011.01.11. 18:44

Programkereső

Hárman jelentkeztek az egri Gárdonyi Géza Színház igazgatói posztjára kiírt pályázatra. A jelenlegi igazgató, Csizmadia Tibor nem adott be pályázatot.

Kovács Csaba, a fideszes irányítású Heves Megyei Önkormányzat aljegyzője nem erősítette meg, de nem is cáfolta az MTI azon értesülését, hogy az igazgatói tisztségre Blaskó Balázs, a teátrum színművésze, Barta Dóra, a színház tánctagozatának vezetője és Szíki Károly színművész pályázik. Csizmadia Tibor, aki 2001 óta igazgatta a teátrumot, nem adta be pályázatát.

egri Gárdonyi Géza Színház
egri Gárdonyi Géza Színház

A pályázatokat január 17-én egy szakmai bizottság értékeli, ezt követően az egri, majd a Heves Megyei Önkormányzat kulturális bizottsága hallgatja meg a jelentkezőket. A közgyűlés január 28-án dönt a direktor személyéről, akit február 1-jei hatállyal neveznek ki, ám csak augusztus 1-jén kezdi meg a munkát.

Szíki Károly vezéralakja volt annak a demonstráció-sorozatnak, amelynek keretében civil szervezetek tiltakoztak a korábban szocialista vezetésű hevesi megyegyűlés azon terve ellen, hogy magánműködtetésbe adja az egri kórházat. Maga Szíki Károly volt az, aki a döntés meghozatalakor egy kismalacot engedett szabadjára a közgyűlésnek otthont adó teremben, azt szimbolizálva, hogy "disznó döntés született".