Olivér

Kihívója akadt Balázs Péternek

2011.01.24. 16:22

Programkereső

A jelenlegi igazgató, Balázs Péter mellett Zámbori Soma színművész jelentkezett a szolnoki színház igazgatói posztjára.

A megyei jogú város közgyűlése tavaly decemberi ülésén írta ki a színházigazgatói pályázatot, miután Balázs Péter vezetői megbízása június 30-án lejár. A pályázatról egy felkért szakmai bizottság véleményezése után a közgyűlés várhatóan februári soros ülésén dönt.

A vezetői munkakör betöltésének feltételei között szerepel többek között a szakirányú felsőfokú végezettség és a legalább ötéves szakmai gyakorlat. Amennyiben a pályázat eredményes lesz, a nyertes 2011. július 1-jétől 2015. június 30-ig töltheti be a posztot.

Zámbori Soma
Zámbori Soma

Balázs Péter így fogalmazott: "Aggodalommal tölt el, hogy egyes színházakban milyen nemkívánatos folyamatok zajlanak, ezért Szolnokon szeretném az elmúlt négy évben közösen elért eredményeket megőrizni." Hozzátette, hogy úgy érzi, hogy a városban befogadták, és miután a város vezetésével kifejezetten jó kapcsolatot ápolnak, minden feltétel adott a színvonalas művészeti munkához.

Zámbori Soma 1979-ben született Szolnokon. 2002-ben kapott diplomát a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Játszott a szolnoki Szigligeti Színházban és a Budapesti Kamraszínházban. Mostanában leginkább szinkronizál.