Jolán

Tálca és ugródeszka

2011.02.05. 15:50

Programkereső

Mit gondol a kortárs előadó-művészeti platform jelentőségéről, hasznáról a színházi menedzser, a színházcsináló és a kritikus?

Január 20. és 22. között, második alkalommal rendezte meg a Trafó - Kortárs Művészetek Háza és a Műhely Alapítvány dunaPart névvel azt a kortárs előadó-művészeti platformot, amelynek keretében négy helyszínen az elmúlt évek legjobb magyar független előadásainak legjavát, nyolc színházi és tizenegy táncelőadást láthattak az átlagos budapesti színházbajárók, a magyar szakma képviselői és a Magyarországra látogató menedzserek, színház- és fesztiváligazgatók. Utóbbiak szám szerint 123-an voltak, és lehetőséget kaptak arra is, hogy végigjárják a független alkotóbázisokat, bemutató- és próbahelyeket, a Trafót, a Merlint, a MU Színházt, a Szkénét, az Imprót, a SÍN-t, a Bakelitet, a Flórián Műhelyt, a Tűzrakteret, megismerkedjenek az ott dolgozó művészekkel. A dunaPart2 céljai a három évvel ezelőtti, azóta több koprodukciót eredményező seregszemléhez képest nem változtak: az aktuális magyar társadalmi és előadó-művészeti állapotok tükrözésére, a határok nélküli együttműködések lehetséges létrejöttének elősegítésére törekedtek a szervezők.

Szabó György, a Trafó vezetője szerint a függetlenek bemutatkozását segíteni kell, mivel mögöttük nem áll intézményi infrastruktúra. Segíteni érdemes ez a terület, hiszen a kortárs művészetek fontosságára már nevében is utaló befogadó színházat jórészt a VI-os kategória produkciói töltik meg, amelyek legyenek magyarok vagy külföldiek vendégjátékai, a jelen kérdéseit boncolgatják, és egy-egy ország pozitív imázsteremtéséhez jelentősen hozzájárulnak.

A magyar résztvevők közül a dunaPart2-n kettős szerepben is fellépő Ladjánszki Mártát kérdeztük tapasztalatairól. "Jómagam két minőségben vettem részt a dunaPart2-n: mint alkotó, koreográfus, aki szeretett volna egy, a jelen pillanatban sokkal jellemzőbb, és szerintem eme platform kapcsán esélyesebb előadással részt venni, szervezőként pedig az L1 Egyesület művészeti vezetőjeként pitch-elésen vehettem részt. (Ennek keretében mutatkozhattak be angolul a partnert kereső társulatok és produkcióik. - a szerk.)

Alkotóként mindenképpen fontos, hogy bekerülhettünk egy ilyen érzékeny előadással, mint a STILL, és örültem, hogy telt ház előtt sok néző ismerkedhetett meg a darabbal. Sajnos, előadás után a résztvevők a következő programra rohantak, s így nem volt lehetőség esetleg további beszélgetésre a darabról vagy az egyéb munkáimról. Jó lett volna egy fórum, ahol az adott alkotókkal lehet beszélgetni, kérdéseket feltenni, ami 2008-ban, az első dunaParton szerintem jól működött.

Az L1 danceFest fő zervezőjeként igyekeztem támpontot adni a jelen lévő külföldieknek abban, hogy a fesztiválunk együttműködő partnereket keres. Szerintem a táncosoknak általában a pitch-helyzet nem felel meg, kevésbé vagyunk verbálisak, s mint ilyen talán nem sikerült jól a pitchelésünk, és talán azok, akik meghallgattak sem együttműködni akartak, hanem inkább más irányban gondolkodnának. A fesztiválunk változatlanul szlovák és szlovén táncelőadásokat vár, ehhez szeretnénk fellépőket és társszervezeteket találni.

Összességében hasznos volt a dunaPart2, mert egyre több külföldi szervezővel lehet megismerkedni, még ha olykor az önmenedzselés nehéz is, és abban az értelemben is hasznosnak látom, hogy láthatjuk egymást egy ilyen seregszemle kapcsán. Szinte minden előadás telt házas volt, és nagyon jó, hogy az első platformtól eltérően megnyitották a szervezők "az egyszerű néző" számára is, így tényleg fesztiválként működhetett."

Az Archa Színház és a Fondazione RomaEuropa régi partnere a Trafónak - vagy ahogyan a prágai marketing- és projektmenedzser, Katarina Dudakova és a római Stefania Io Giudice nevesítik az intézményt: "Dzsuri Szábo"-nak - és a magyar színházi életben is jól eligazodnak, ami nem meglepő, hiszen Bodó Viktor, Frenák Pál, Mundruczó Kornél vagy Pintér Béla munkái ismerősek azoknak, akik Európa fesztiváljait látogatják. Ezért nem lepődött meg sem Katarina, sem Stefania azon, amit látott, és dicsérték a felhozatal színvonalát.

Az olasz produkciós koordinátor kiemelte a társulatiság erős jelenlétét a magyar színházi életben. Számára - és a Fondazione RomaEuropa szempontjából - a legérdekesebbek a multimedialitást előtérbe helyező előadások voltak, amelyek épp emiatt tudnak átívelni a nyelvi határokon, de elismerően nyilatkozott a Nehéz Istennek lenni-ről, a Forte Társulatról, valamint a 20/20-ról. A marosvásárhelyi Yorick Stúdió és a bukaresti dramAcum koprodukciója esetében külföldön két dolog számít: a rendező, Gianina Cărbunariu, aki húzónévnek a szakmában, valamint az 1990. márciusi marosvásárhelyi eseményeket feldolgozó előadás a multikulturalitásából következő sokszempontú politikussága.

Ha a Budapesten látottak közül valamelyik előadás eljut Rómába, akkor ott az Università Roma által fenntartott színházban játsszák majd, a húsz éve működő alapítvány ugyanis a januártól júniusig bérli a helyszínt, míg fesztiváljukra november-decemberben kerül sor. Idén január 21-én nyitották az évadot, és a szezonban több vendégprodukció lesz a repertoáron, amivel nem titkolt szándékuk, hogy az olasz fővárosban élő expatek felé is nyissanak a jelenlegi törzsnézőiket jelentő fiatal értelmiségieken túl.

Míg a barcelonai Liceu fő-zeneigazgatója a koprodukcióknak szinte kizárólag csak az anyagi hasznát emelte ki, a cseh és az olasz befogadó helyszínek képviselői a financiálissal azonos értéken kezelték a művészi hozadékot is. Különösen fontosnak tartja ezt Katarina Dudakova, és a közös magyar és cseh kulturális, politikai gyökereket említi. A prágai Archa munkatársa a dunaParthoz hasonló eseményeknek nem elsősorban a showcase, azaz piaci jellegét említi a leghasznosabbnak, hanem a networking és a tapasztalatcsere lehetőségét. Ennek keretében színházi adminisztráció szinte minden területén új ötleteket kaphatnak egymástól a szervezők a programkialakítástól a közönségszervezésen keresztül a finanszírozás kérdéséig, s mivel a gazdasági válság keletet és nyugatot egyaránt érint, a túlélési stratégiák Európában alig különböznek. (Az már más kérdés, hogy Katarinát is sokkolta a magyar függetleneket érintő jelentős elvonás, illetve a médiatörvény anomáliának is csak finoman nevezhető problémái.)

Az Archa jelenleg arra vár, hogy a városvezetés elfogadja a büdzsét, és elkezdhessék szervezni a kortárs cseh alkotások dunaParthoz hasonló seregszemléjét, illetve folytathassák a főleg középiskolásokat célzó beavató színházi programokat. Az Archa nem csupán játszóhelyként működik, hanem workshopokat rendez az Archa.Lab keretében, ahol a színházi kifejezésmódok új útjait kutatják; valamint a társadalom és a színház kapcsolatának fontosságát honlapjuk bemutatkozó részében emlegetve nem meglepő, hogy tavaly októberben - a besztercebányai Divadlo z Pasáže volt ebben a partner- Akcent néven szervezték meg azt a fesztivált, amely deklaráltan a művészi kifejezésmód, a társadalmi problémák és a politika közötti határok átlépését jelöli meg céljaként. A 2010-es próbaév sikere után a cél természetesen a 2011-es "igazi" első kiadás.

A fesztivál keretében ismét látható volt Budapesten a 20/20. A produkció szerepelt többek közt a 2009-es Kortárs Drámafesztiválon, bekerült a POSZT versenyprogramjába is, nominálták a Színikritikusok Díjára, meghívták Nagyszebenbe, Nyitrára és Újvidékre, és a román színházi szakmában is komoly elismerést vívott ki. Az előadás dramaturgja, Boros Kinga frappánsan egy szlogenben summázta a dunaPart lényegét: "Tálcán kínálnak". Másfél éve tartott bemutatója óta a 20/20 című előadást számos magyarországi és romániai fesztiválon volt alkalma játszani a magyar és román színészekből álló társulatnak, ami ritka szerencse egy független erdélyi színház számára, ám egyik eddigi fesztivál nézőterén sem ült annyi külföldi szakember, mint a dunaParton. "Ez egyfelől lehetőséget, másfelől megtiszteltetést jelent, hiszen a programot külföldi színházi emberek részére állították össze, és a vendégeknek minden házigazda kamrája legjavát szokta feltálalni" - fogalmaz plasztikusan Kinga.

Ladjánszki Mártát megkértük, összegezze a dunaPart2 kézzelfogható eredményeit: "Sajnos egyelőre nincs, sok új és még több régi ismerősömmel találkoztam, de konkrét meghívás nem született az esemény során. Sokan keresik a "friss húst", s mint ilyen, én már nem számítok annak a magam (mindjárt betöltésre kerülő) 37 évével! Persze bizakodunk abban, hogy még lehet eredménye és remélem, hogy a következő dunaParton is részt vehetünk az előadásunkkal!"

A fesztiválszerzők, színházi menedzserek mellett ott ültek a nemzetközi színtereken szintén gyakran megforduló professzionális nézők, a kritikusok is. "Képmutatás úgy tenni, mintha a színház kizárólag művészeti és esztétikai kérdés volna: legalább annyira szól az üzletről is. A nagy nemzetközi fesztiválok keretében megszervezett showcase-ek bevallottan a pénz körül forognak: ki, mit, kinek és legfőképp mennyiért tud eladni. Néhány éve Varsóban tanúja voltam egy alkudozásnak, amikor egy magyarországi fesztiválszervező a neves lengyel rendezővel és a pénzügyekben szemmel láthatólag jártasabb menedzserével igyekezett az előadás utaztatásáért kért öt számjegyű euróösszeget négy számjegyűre redukálni. Mielőtt valaki méltatlannak tartja ezt a fajta, szó szerint piaci szemléletet a színházzal kapcsolatban, egyfelől gondoljon arra, hogy a valódi művészet nem a Záhonytól Hegyeshalomig fekvő szűk területre korlátozódik, másfelől a mobilitás sokszor hangoztatott, ám kevésszer megvalósuló európai ideájára" - jellemzi a helyzetet Jászay Tamás, a Színházi Kritikusok Céhének elnökségi tagja.

S hogy mit jelent ez konkrétan? "Hiába gondoljuk a magyar színházat világszínvonalúnak, ha nem tudunk, akarunk és merünk kimozdulni szűkebb pátriánkból. Ahhoz, hogy más is észrevegye színházi életünk értékeit, elengedhetetlen a nyitás: a határozott fellépés, a profi kommunikáció - mondja Tamás. - És bár voltak már ilyen irányú kísérletek - legtovább talán a Kortárs Drámafesztivál jutott a próbálkozásban -, a dunaPart megszületése előtt valahogy senkinek sem volt fontos a nemzetközi megmérettetés, holott a befektetés bizonyíthatóan sokszorosan megtérül (gondoljunk a már megvalósult vagy folyamatban lévő külföldi meghívásokra, sőt koprodukciókra). Határainkon túl évtizedeken át gyakorlatilag a Katona, később a Krétakör jelentette a magyar színházat. Beszédes a tény, hogy a nemzetközi fesztiválokon, konferenciákon a külföldi kollégák ma már Bodó Viktor, Mundruczó Kornél, Pintér Béla vagy Balázs Zoltán újabb munkáiról érdeklődnek."