Jenő

Bertalan Ágnes: "Oldalra is lehet lépni, nem csak előre"

2011.02.12. 05:00

Programkereső

Néhány évvel ezelőtt Bertalan Ágnes teljesen váratlanul távozott a Katona József Színházból. Azóta csak a hangját hallani filmekben és sorozatokban. Most azonban újra próbálni kezdett a Centrál Színházban; a Pletykafészek című Neil Simon darabnak február közepén lesz a bemutatója.

- Majdnem három éve volt egy bemutatód a József Attila Színházban. Ezen kívül mióta nem álltál színpadon?

- 2006-ban jöttem el a Katonából. Azóta. Egyszerűen besokalltam, elegem lett a színházból. Az utolsó három évben már nem volt jó érzés bemenni és játszani. Magamtól nem választottam volna egyik szerepemet sem, ezért nem is okoztak örömet. Rájöttem, hogy ez egy ördögi kör: ha nem szeretem a szerepet, nem is tudok benne olyan jó lenni, hogy megmutassam, képes vagyok jobbra, nagyobbra. Úgy éreztem, hogy megfulladok, el kell jönnöm.

- És rögtön ki is kell iratkozni a szakmából? A szabadúszás meg sem fordult a fejedben?

- Nagyon stresszes dolog a színház. Akkor arra gondoltam, talán totális pályatévesztés az egész. Amikor eszembe jutott, hogy este előadásom lesz, rögtön összeugrott a gyomrom, egész nap alig lehetett szólni hozzám. Ha az ember sokat játszik, akkor nem lehet, hogy így teljenek el a napok. Egészen új élet nyílt meg előttem, minden nap átéltem azt az élményt, hogy otthon töltöm az estéimet. Jött pár csendes év, otthon, nyugiban.

- Hívtak szerepre?

- Sokat visszamondtam. Vidékre eleve nem akartam menni, oda kellett volna költözni a próbafolyamat idejére, két gyerekkel ezt nem tudtam megcsinálni.

- Akkoriban kaptad meg a magyar Rém rendes család női főszerepét az egyik kereskedelmi tévében. Olyanokat lehetett hallani, hogy Zsámbéki választás elé állított: vagy a tévé, vagy a színház, mint ahogy tette ezt Stohl András esetében is.

- Ez véletlenül csúszott össze. Eldöntöttem, hogy eljövök, megmondtam Zsámbéki Gábornak, hogy jövő évadra nem írok alá szerződést. És épp azon a tavaszon hívtak el egy szereplőválogatásra. Elmentem, és életemben először meg is kaptam egy szerepet casting alapján. Csak álltam, és köszöntem a sorsnak, hogy rendben, meghoztam ezt a döntést, de fogalmam sincs, hogy miből fogok élni, és elém rakott egy munkát. Amúgy tanulságos sorozat volt...

- Zsámbéki nem akart visszatartani?

- Nem. Biztos látta rajtam, hogy tántoríthatatlan vagyok. Amilyen szinten a Katonában folyik a munka, azt csak teljes szívvel és odaadással érdemes csinálni. És ha az emberben ez nincs meg, akkor inkább sehogyse kell. Amikor főiskolásként odakerültünk, lángoló lélekkel futottunk, hogy ott lehessünk. Ez a tűz kialudt bennem. Akkor minek üljek ott megkeseredve? Amit akartam, elértem. Színész akartam lenni, színész lettem. A legjobb helyen voltam az. De lezárult egy korszak, tovább kell lépni. Nem biztos, hogy az a lépés előrefelé van, lehet, hogy oldalra.

Bertalan Ágnes
Bertalan Ágnes

- Azt mondod, sok színpadi munkát visszamondtál. A József Attilát miért vállaltad?

- A darab miatt. Egy olyan Ray Cooney vígjáték volt, amit én nagyon szeretek: mértani pontossággal megszerkesztett, szellemes, könnyed, bájos, szórakoztató és okos. Ez a mostani is ilyen. Zseniális darab, jó társaság. Básti Julival sokat játszottam a Katonában, Rudolf Péterrel a Játékszínben találkoztam egyszer, a többiekkel még nem dolgoztam, de persze ismerjük egymást. Megnéztem néhány előadást, amit Puskás Tamás rendezett. A Jó zsaru, rossz zsaru nagyon jó! A darab, a rendezés, és mindkét színész. Stohl András osztálytársam volt, tudom, hogy jó színész, de most azt kellett megállapítsam, hogy zseniális. A közönség összevissza köhögött, de Andrásnak volt benne két olyan monológja, hogy megállt a kés a levegőben, és senki meg se moccant. Lenyűgöző volt.

- Vágynál arra, hogy visszakeveredj a színházi életbe?

- Szerződéssel semmiképp sem. Egyelőre várok, és figyelem magam, hogy most ez hogyan fog hatni rám.

- Akkor most csak szinkronizálsz?

- Ezt általában szánakozva szokták kérdezni... De én ezt szeretem! Változatos, nem tudom, hogy kivel találkozom, nem kell ötvenedszerre ugyanazokat a szövegeket mondani... A Top Dogs volt az egyetlen szerepem, amit szerettem, amikor eljöttem. De már akkor is százötvenedszerre ment. Abban meg magamat untam, nem vagyok egy improvizálós színész.

- Azért a szinkronnal mázlid volt és van.

- Nem lehetett tudni, hogy ennyire menni fog. De nem érdekelt. Annak idején sem érdekelt, amikor a Főiskolára jelentkeztem. Mondták a szüleim, hogy valami mást is írjak be. De én nem akartam, mert azt gondoltam, ha látják, hogy más is be van írva, akkor azt hiszik, hogy nem elég szilárd az elhatározásom. És föl is vettek. Vannak ilyen dolgaim, amikre makacsul rákattanok, és akkor az Isten óvjon meg! És meg is óv...