Erzsébet

Game over József Attila Színház

2011.02.24. 17:16

Programkereső

Csomós Miklós főpolgármester-helyettes levélben kérte meg Méhes László igazgatót, hogy ne hosszabítson szerződéseket.

Február 24-én csütörtökön rendkívüli társulati ülést tartott Méhes László, a József Attila Színház igazgatója. Ismertette Csomós Miklós főpolgármester-helyettes levelét, melyben arra kérte fel az igazgatót, hogy a következő évadtól ne hosszabbítsa meg a munkavállalók és egyéb foglalkoztatottak szerződését.

Ez azt jelenti, hogy az idén 55 éves József Attila Színház nyáron megszűnhet önálló intézményként működni és a társulatot feloszlatják. Az épületre hamarosan hasznosítási pályázatot ír ki a tulajdonos önkormányzat.

"Tarlós István főpolgármester egy hónappal ezelőtt hivatalában fogadta Méhes László igazgatót és a társulatot képviselő Esztergályos Cecíliát. A megbeszélésen világossá tette, hogy a főváros vezetése nem tervezi a színház bezárását, és a társulat a jövőben is a jelenlegi magas színvonalon működhet tovább" - írja a színház közleménye.

Méhes László ugyanezen a találkozón felajánlotta: ha garanciát kap a színház megmaradására, kész lemondani tavaly nyáron egyhangú közgyűlési támogatással elnyert igazgatói megbízatásáról, hogy a következő évadtól már olyan vezető állhasson a teátrum élén, aki minden szempontból bírja a városvezetés bizalmát és támogatását. "A főpolgármester ezt elfogadva szólt arról is, hogy szívesen látná a leköszönő direktort főrendezőként az új színházigazgató oldalán" - emlékeztetett a József Attila Színház. "Csomós Miklós főpolgármester-helyettes levele és szóbeli tájékoztatása egy ettől teljesen különböző városvezetői szándékot tükröz. Eszerint igazgatói pályázat helyett színházi célra történő hasznosítási pályázatot írnak ki, amelynek keretében magántőke bevonásával egyéb funkciók is szóba jöhetnek. Ebből a döntésből az következik, hogy a József Attila Színház jelenlegi formájában, önálló alkotóközösségként megszűnik, a társulatot feloszlatják."

József Attila Színház
József Attila Színház

Méhes László a csütörtöki rendkívüli társulati ülésen elmondta: továbbra sem világos, miért döntött a színház megszüntetése mellett a városvezetés, hiszen - mint kiemelte - a teátrum nézőszáma és bevételei Budapesten egyedülállóan folyamatosan emelkedtek az elmúlt fél évben, az előző évekből örökölt adósságok nagy részét az új színházvezetés visszafizette, és garanciát vállalt a fennmaradó tartozás kiegyenlítésére is.

Az igazgató bejelentette, hogy a társulati tagok iránti szolidaritásból júliustól ő maga is lemond posztjáról, ezzel végkielégítéséről is, és a jövőben sem kíván részese lenni a színház épületében működő bármilyen vállalkozásnak.

A direktor megköszönte a színház művészeinek, műszaki és adminisztratív munkatársainak a sok éves munkát, és arra kérte a társulatot, hogy az évadból hátralévő négy hónapban maximális szakmai teljesítményt nyújtva köszönjenek el a közönségtől.