Nándor

A társulatnak maradnia kell!

2011.03.02. 23:24

Programkereső

A Magyar Teátrumi Társaság és a Fővárosi Színigazgatók Egyesülete reagál a József Attila Színház ügyére. Közleményeiket változtatás nélkül tesszük közre.

A Magyar Teátrumi Társaság sajtóközleménye

A Magyar Teátrumi Társaság levélben tiltakozik Tarlós István Főpolgármester úrnál a József Attila Színház társulatának felszámolása ellen

Az egyik legjelentősebb színházi szakmai érdekvédelmi szervezet, a magyarországi vidéki színházak többségét tömörítő Magyar Teátrumi Társaság megdöbbenéssel értesült a budapesti József Attila Színház társulatának váratlan felszámolásáról szóló hírekről.

Az egyesület a magyar és nemzetközi színházművészet legjelentősebb képviselőinek véleményét osztva mélységes meggyőződését és tapasztalatát szeretné kifejezni azzal kapcsolatban, hogy a színházi alkotófolyamat és a színházi lét egyik alapját a társulati működési forma jelenti, amelynek megteremtése évek, adott esetben évtizedek kemény munkájának eredménye. Magyarországon az utóbbi 20 év politikai és gazdasági nehézségei ellenére sikerült megőrizni azt az egyedülálló színházi struktúrát, amelynek legnagyobb értéke éppen a társulati működési formában érhető tetten. A színházi működés nálunk megőrzött társulati rendszerére számos nyugat-európai országban (pl. Franciaországban) is irigykedve tekintenek, mivel a kultúra képviselői ott is tisztában vannak azzal az alapelvvel, hogy a színház nem az épületet jelenti, hanem a benne működő művészi organizmust, vagyis a társulatot. Annak megszüntetésével gyakorlatilag a színház lelkét likvidáljuk. Erre szomorú és tanulságos példa az egykori Művész Színház (jelenleg Thália) sorsa, amelynek kiváló színészi társulata annak idején nagy reményekre jogosított fel, ám a társulat feloszlatása és a hely befogadó színházzá tétele óta az csupán egy arctalan tér, ahol előadásokat játszanak, de karakteres színháznak nem tekinthető.

A MTT sajnálattal tapasztalja, hogy a mostani színházi törvény semmilyen módon nem védi a rendkívül nagy szellemi és művészi értékkel bíró társulatokat. Ezért levél formájában tisztelettel kértük a Főpolgármester urat, hogy döntését gondolja át még egyszer, és hasonló horderejű kérdésekben támaszkodjon a szélesebb szakmai fórumok véleményére.


A Fővárosi Színigazgatók Egyesületének nyílt levele

A Fővárosi Színigazgatók Egyesülete a József Attila Színház körül kialakult ellentmondásos helyzetben a következő nyilatkozatot teszi:

A József Attila Színházban történt gazdasági szabálytalanságokat fel kell tárni, az okozókat felelősségre kell vonni.

A Fővárosi Színigazgatók Egyesülete - a vizsgálat eredményétől függetlenül - fontosnak tartja, hogy a színház a jövőben is fővárosi fenntartású, állandó társulattal rendelkező repertoárszínházként működjön.

A József Attila Színház az egyetlen nem belvárosi színház, amely olyan nézőknek nyújt igényes színházi szórakozást, akik hűségesek e nagy múltú teátrumhoz és más játszóhelyeket ritkán látogatnak.

E színház múltja és jelene a magyarországi színházkultúra kitörölhetetlen része, amely az európai kulturális emlékezet átalakulásának éveiben peremkerületi kulturális színhelyként kiemelt fontossággal bír.

Fővárosi Színigazgatók Egyesülete

Bálint András, Bán Teodóra, Eszenyi Enikő, Kerényi Miklós Gábor, dr. Kolosi Tamásné Zimányi Zsófia, Mácsai Pál, Márta István, Máté Gábor, Meczner János, Méhes László, Novák János, Puskás Tamás, Szabó György, Szirtes Tamás