Lukács

A Centrál Keszthelyen is

2011.06.11. 14:43

Programkereső

Puskás Tamás igazgató június 9-én megtartotta a Centrál Színház 2010/2011-es évad záró társulati ülését.

Az évadban négy premiert tartott a Centrál Színház, a Hangvilla titka, a Jó zsaru, rossz zsaru, a Cabaret és a Pletykafészek című bemutatók a nézők és a szakma körében is óriási sikert arattak, az előadásokat még az évad végén is teltházzal játszották.

Az évadzáró társulati ülésen Puskás Tamás egyedülállónak és példamutatónak nevezte a Centrál Színház szakmai és közönségsikerét. „A nehézségek ellenére minden eddiginél sikeresebb évad áll mögöttünk. Sokat dolgoztunk azért, hogy ide elérjünk, de a jövőben sem pihenhetünk: újult erővel küzdünk, hogy megszilárdítsuk az eddig elért eredményeinket és megtartsuk a közönség szeretetét."

Puskás Tamás tavasszal ismét megnyerte a direktori posztra kiírt önkormányzati pályázatot. Ezzel kilencedik évét, vagyis harmadik igazgatói periódusát kezdte meg a 2008-ban nevében is megújult színháznál.

A Centrál Színház gőzerővel készül a Keszthelyi Nyári Játékokra és a 2011/2012-es színiévadra. A XII. Keszthelyi Nyári Játékok a Festetics Kastélyban július 28 - augusztus 14. között nagyszabású programmal várja a nézőit. A szórakozásról olyan nagyszerű színészek gondoskodnak majd, mint Törőcsik Mari, Básti Juli, Liptai Claudia, Kovács Patrícia, Nagy-Kálózy Eszter, Patai Anna, Rudolf Péter és Scherer Péter.

Műsorra kerül a Budapesten már óriási sikerrel játszott Pletykafészek c. előadás, és Keszthelyen lesz az elő-bemutatója Stephen Sondheim: Egy nyári éj mosolya című musicalnek. A különleges musical a londoni West End-en és a New York-i Broadway-n is látható előadás replika-változata, amely a ma élő egyik legnagyobb rendező Trevor Nunn nevéhez fűződik. Az Egy nyári éj mosolya budapesti premierje 2011 októberében lesz a Centrál Színházban.