Vendel

Vilmos naplója - 5.

2011.07.15. 17:01

Programkereső

Nem szeretem az álarcosokat. Mármint az életben. A színpadon: az más. Sőt. Két nap alatt tobzódtam benne. Néztem a János királyt és néztem Szentivánéjt: mindkettőben fehér arcok, (bohóc) maszkok, pedig aligha egymástól lesték el az ötletet…

És mennyit nevettük, már megint! Csavaros agyú egy ember ez a Dürrenmatt! Már a neve is... na, de szépen ki is osztotta a svájciakat:  ő tudja, ő népe...azért van így az eredeti színlap: Friedrich Dürrenmatt: János király. Shakespeare után. Ja, nem is előttem... Mondjuk  lehetett volna Béke és Háború a címe? Annyi tapasztalattal a háta mögött, 1968-ban már lehetett volna. Nekem bezzeg, ó, néééééééééééééééépem, néééééééééééépem, nem volt más lehetőségem: 200 évvel az események után János király az János király volt, és Oroszlánszívű Richárdra is emlékezett a többség. És cseppet sem lehetett rajta mulatni. Esetleg még Robin Hood benézhetett volna valahogyan, hogy mozgalmasabb legyen a játék. De róla semmi pontost nem sikerült kiderítenem.

Mondják a királydrámáimmal kapcsolatosan, hogy nálam csak a függönyhuzigató marad életben. Majdnem igaz: csak nézze meg a János királyt az Örkényben és  süvegelje meg a díszlettervezőt, aki többet szeretne tudni!

Kicsit tébláboltam még a színháziak között, sütkéreztem a sikerben, gondoltam anyagot is gyűjthetnék...és mit látok? Összesúgnak,  jelentősen néznek, mutatnak: alighanem vihar lesz...Akarom mondani: VIHAR. És igen! Itt Gyulán most vasárnap (de ezt tudom, Miranda címen érkezik újabb átdolgozásom), és itt Gyulán egy év múlva is! Közben Pesten is megy majd, ezzel a remek Örkénnyel. Ott még nem voltam, kérdezték is, hogy nem volna-e kedvem? Hát hogy a viharba ne lenne!

Csütörtökön olyat láttam, hogy azóta se férek a bőrömbe: koreai nagykövet, gyulai polgármester és várszínházi direktor csodálta családostul az előjátékot: tékvandó (Taekwondo?)  a sarjadó füvön, téglaütés és tánc, de nem vagyok szakértő ebben a témakörben.

Én is tanulni matyar, de naplom írja irodeák. És nem vagyok koreai, akinek csak képek, és nem betűk állnak rendelkezésére, ha szöveget intonálna más nyelvből.  Arról már nem is beszélve, hogy miközben magyarul ...aközben nem énekel-táncolok-dobolok-tékvandózok. Ők bezzeg ezt mindet egyszerre tudják.

Azt mondják rögtön az elején: "Örül, hogy szeret Gyula." És utána is még sok-sok mindent. (Másnap úgyis a multikulturális téma lesz a konferencia terítékén, na, mit mondanak majd erről...?)

És a történetük (melyet az egyszerűség és a közönség kedvéért Szentivánéji álomnak neveznek, jól is teszik!) olyan szép, olyan ismerős: az erdőben bolygó szerelmeseket megbabonázza egy golyhó ikerpár meg a főnökük, miközben a gyógyfüves asszony mindent irányít a háttérből.

Esznek és isznak, ízlelnek és szaglásznak, ürítenek és merítenek. "A gonosz szellemek nem szeretik a pisiszagot!" - sajnos ez nem nekem jutott eszembe... pedig milyen jó megoldás.

Ádzsumi, Duduri, Lú (nyugat), Háng (Kelet), Bjak (észak) és Ik (dél) - a ti csillagotok az enyém is!

Könnyen elragadtatom magam, ha teszik a játék? Könnyelmű lenne a vallomás? Nem, okom van rá: ott voltam a néppel az erdőben (velük...),  a nép karján világító karkötőik mutatták a korábbi közös játékot (nekem sajnos nem jutott, majd legközelebb...) és a színpadra puszilt lányt is közösen tapsoltuk meg.

Akasszátok föl a királydrámáimat, LOVE and PEACE for EVER!

Szellemek, gyertek vissza mihamarabb!

Addig-addig szellemeskedtem itten, míg a szobámban megjelent egy zöld óriásszöcske.  Vajon kitől hozott üzenetet? Melyik erdőm széléről, melyik boszorkányom, varázslóm, netán fordítóm, vagy átdolgozóm üzen így? Ahogy jött, el is tűnt. De legalábbis csend van. Vihar előtti.