Emma

Startol a Fringe

2011.08.08. 22:10

Programkereső

A Fringe megnyitójával a hétvégén elkezdődött az edinburgh-i fesztiválszezon.

A Fringe, amely eredetileg az Edinburgh-i Nemzetközi Fesztivál "peremrendezvényeként" jött létre, ma már a világ egyik legnagyobb művészeti fesztiválja, az itt megjelenő fő művészeti ágak a színház, a zene, a tánc és a komédia, ez utóbbi teszi ki a programok harmadát.
A fesztivál több mint három hete alatt 258 helyszínen - egyetemi előadókban, pubokban, sátrakban - több mint 2500 programot kínálnak a skót fővárosba látogatóknak.
A fesztiválon a Hamlet egy feldolgozásában látható lesz Alec Baldwin amerikai színész, John Malkovich pedig az A Celebration of Harold Pinter című darabot rendezi a városban, ahol a színész személyesen osztogatta az előadás szórólapjait. A produkcióban a művész versei mellett személyes anekdoták is elhangzanak.

81205637-3818-403D-B7C6-AB7C4A0EE624

A legalább három és fél órán át tartó, Táncmaraton című show alighanem a fesztivál leghosszabb programja. Az előadást Sidney Pollack A lovakat lelövik, ugye? című filmje inspirálta, és a közönség tagjait is bevonják a táncba. Ugyancsak érdekesnek ígérkezik a Médea görög tragédián alapuló interaktív show, amelyben elmosódik a határ színész és néző között, az előadás végén pedig a közönség együtt reggelizhet a szereplőkkel.

Augusztus 12-én indul az elsősorban az operának, klasszikus zenének, táncnak és színháznak szentelt Edinburgh-i Nemzetközi Fesztivál, amelyre a világ legkülönbözőbb tájairól érkeznek neves előadóművészek. Az alternatív Fringe és az Edinburgh-i Nemzetközi Fesztivál az augusztus 13-án kezdődő Edinburgh-i Nemzetközi Könyvfesztivállal és a hatalmas népszerűségnek örvendő katonai parádéval együtt a világ legnagyobb kulturális művészeti programsorozatát kínálja évente több százezer látogatónak.

Az idei rendezvénysorozaton az Amnesty International felhívásához csatlakozva több mint 70 díjnyertes komikus és író kampányol majd az Egyesült Arab Emirátusokban még tavasszal őrizetbe vett öt emberi jogi aktivista szabadon bocsátásáért. A kampányban a fesztivál közönségét is arra kérik, csatlakozzanak az Amnesty International petíciójához.